Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - TÓTH ÁRPÁD CENTENÁRIUMA - Boronyák Rita: "Nem szitkozódni - áldani"
„gyógyíthatatlan szomorúság’’-ban szenvedett (Nagy Zoltán). „Ennek a módján volt nagy, volt ihős, kisember eleinek módján” (Tersánszky). S a közismert tények: tüdő- bajia, állandó pénzzavara, költői kisebbrendűségi érzései is nehezítették ezt az igent- mondást. A magyar íköltészetnek azon ágához tartozik, mely nem forradalmár. Formai- tartalmi újításai a megőrzés, a tanulás jegyében jöttek létre. A valamilyen, nem pontosan megnevezhető cél felé tartás jellemző útjára. Legjobban antropológiája szemlélteti ezt. Az Elégia egy rekettyebokorhoz szörnyeteg embere, az „árva szörny” tudja, hogy „Talán a vízözön ...” A „Néma ünnepély, ember-utáni csend”, s a „hószán szárnyú Béke” végre jelenvalóság lenne. Az ősök ritmusánálk előképében, A test csodája című versben azonban így fogalmaz: Vázlatok vagyunk valaki kezén, A sok torz vázlat szemétre kerül, De hátha egyszer teljesül a mű, Hátha az ember végre sikerül! S talán ez a kettős tudás indokolja „a mélypont ünnepélyét”. 358
