Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - TÓTH ÁRPÁD CENTENÁRIUMA - Tandori Dezső: Az eredendő vers-élmény nyomában

100 éve született Tóth Árpád

Folyóiratunk kérdéseket intézett irodalmunk jeles költő-műfordítóihoz arra vonatkozóan, hogy

1. mit jelentett Tóth Árpád műfordítói munkássága századunk magyar ver- ízlésének alakulásában;

2. hatott-e a műfordító Tóth Árpád közvetítette „nyugatosság” költői indulásukra;

3. befolyásolja-e a mai magyar költészet színvonalát, hogy a Tóth Árpád és nemzedéke számára még természetes műfordítói „kommunikáció” a kortárs európai költészettel ma inkább kivételnek számít, mint természetesnek;

4. korszerű-e a műfordító Tóth Árpád (akár gyakorlatát, akár fordítói elveit tekintve), s mértéket jelent-e ma is a versfordító számára?

A megkérdezettek belátására bíztuk, hogy mely kérdésekre óhajtanak válaszolni, illetve szerintük vagy számukra fontosabb kérdésekről írnak-e szívesebben. Az itt közölt válaszok esszé-értéke — túl azon, hogy bizonyítja Szabó Lőrinc igazát, aki századunk legnagyobbjai között jelölte ki Tóth Árpád helyét —, úgy érezzük, épp kérdéseink „szabad kezeléséből” született. Nem tisztelgő centenáriumi írások ezek, hanem mai irodalmunkról is véleményt fogalmazó gondolatok, a Tóth Árpád-hagyomány sugallatából kiindulva.

TANDORI DEZSŐ

Az eredendő vers-élmény nyomában

TÓTH ÁRPÁD MŰFORDÍTÁSAI

1. Alkalmasint nagy szerencsémnek mondhatom, hogy a középiskolában Nemes Nagy Ágnes volt 1954 és 1957 között a magyar tanárom, s hogy ez a kezdemény, ez az alapozás az egyetemen 1962-ig Kardos László műfordítói szemináriumával folytatódott a számomra; a címben jelzett tárgy eszményi közelítésének lehetőségét, minden túlzás nélkül, ők adták meg — s messze nemcsak nekem! sokunknak —, s ha jól leszorítom tárgyam, mondható, éppen elég volt e hozadék bármi pályához, amit akármelyikünk eredendő meghatározottsága kiszabott. Am a szóismétlődés valóban véletlenszerű; s nem akarom erőltetni „hasonlatát”; mégis, hadd kockáztassam meg: a magam esetében kettejük hatása volt az a minőség és erő, mely felbátorított, hogy — hajlandóságomnak megfelelően — az eredendő élményt keressem (s véljem feltalálni) a versben. Ezek alapján még csak említenem sem kell, hogy tiszteletadás és a hála kifejezése nekik e dolgozat jobbik része. Mármost hadd térjek közelebbi tárgyakra.

2. Ami ezt illeti, az eddigiek is jelezhették: „szubjektív” kapcsolatokról lesz szó; ahol az egyik „fél” e dolgozat írója, a másik, a lényegi: „a Tóth Árpádműfordítás”. Miért merészelem ilyképp egyénítettnek nevezni ügyemet? Magyarázat erre a „neveltetésem”; Tóth Árpád műfordításai — nevezzük így: „az Örök virágok” — magát a verset hozták oly közelembe, hogy a többi csakugyan lelkemen múlott; s ha most e töredékes gondolatoknak legföljebb emlékezés338