Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
szút áilüihiassamalk! -Ennek megtorlás lesz a vége!” „Bérgyilkos!” (Ledobja őket.) „Egy őrültet iné azonosítsanak nemzetünkké!” „Így akar -bejutni ia magosabb társaságba!” „Hitt a naiv mesékben, ahol még egy szabósegédből is lelhet király!” (Mint kegyelemdöfést lobogtatja az utolsót.) Ezt alig lehet olvasni... „Biztos for- rásokibóil tudomásomra jutott, hogy nevezett Libényli János nem magyar és nem is volt soha magyar származék.” (Csend, összegyűjti az elszórt leveleket, kicsit nyögedezve. Felegyenesedik.) Na . .. ezekért érdemes volt? Nem haragszol rájuk? LIBÉNYI: Nem -ezekért tettem. TÖMLÖCÖR: Hát? A római pápáért? LIBÉNYI: A jdbbákért, úriam. TÖMLÖCÖR (köp egyet): Egy se jobb. Egyik kutya, másik eb. LIBÉNYI: Maga is magyar. TÖMLÖCÖR: Az. De el fogom felejteni. LIBÉNYI: Mert üldözés jár érte, s nem kitüntetés. TÖMLÖCÖR (feldühödik): Hát idefigyelj ... hogy -is vehettél ekkora nagy öikönséget a fejedbe! Nézz Őfelségére, erős, izmos fiatalember. Aztán nézz magadra. őfelsége vadászni jár, célba lő ... Gödöllőre megy lovagolni. Te meg egy aingár szabóüegény vagy, ki csak cérnát fűzöl a tűbe ... Meg ollót kattogta tsz ... Hát ez nem fér a fejembe, Libényi! Ott álltái egyedül azon a bástyán . . . szembe’ véled a Ikiiságyú, ott voltam én is ... Hát mi járt az eszedbe? Miféle iskola okított tégedet erre? Miféle tanítók? Látod, ezt nem érti senkii. Azt mondják, ilyen nincs is. Te csak ki vagy találva, érted? Mind azt mondják .. . Mart mindmáig nem vallottad be nékik, kik völtak azok a pesti vagy vidéki, -netán bécsi urak, iákik a hátad -mögött (álltak! Jobb volna, ha megmondanád, úgy meglehet, fel is mentenének ... LIBÉNYI: Már ha akarnám, se mondhatnám meg. TÖMLÖCÖR: Nem? Miért? LIBÉNYI: Mert niern vallatnak tötolbé, istenemnek hála. Vége! Vége minden kínomnak ... Nem gyötrik a lelkem. (Kis csend.) TÖMLÖCÖR: No, gyere, menjünk sétálni. (Lehalkítja hangját.) Lehet, a kerítésnél a nővér-ed is ott lesz. De csak egykét szót, hallod? Különben megfcaserü- löd! Gyerünk! (Kimennek. Apró sötét, megvilágosodik a legényszállás. Hansi bejön, ernyedten veti magát az ágyra. Belopakodik Potacskáné.) POTACSKÁNÉ: Hansi. Kedves Hansi, hall engem? HANSI (felül): Tessék. (Levert.) POTACSKÁNÉ: Nem akartam Gerzson előtt megkérdezni: minden -rendbejött? (Kis csend.) HANSI: Nagyjából. Ó, ha felmentenék, Pa-tacsfcáné dirága, ha f elmentenék . .. akkor Magdó nem tétovázna még mindig ... POTACSKÁNÉ: Az ügyvéd mit mond? HANSI: Hát ügyvéd az ? Ügyvéd az -ilyen ? POTACSKÁNÉ: De mit mond? Van valami -remény? HANSI: Szánté semmi. Egy hajszál. POTACSKÁNÉ: Miért semmi az? Bezzeg, ha a levesükbe hull, mindjárt nem mondják, hogy semmi. (Más hang.) Megúszhatja pár évvel is. Elvég-re a császár is megúszta néhány karcolással. Ha minden karcolásért akár egy esztendőt -is adnának, akkor se kaphat többet három- négynél. HANSI: Nem úgy gondolkodnak ezek, mint mi . .. Példát akarnak adni . .. POT-ACSKÁNÉ: Miért, jó példa nincs — csak rossz? (Jön lassan Magdó.) HANSI: Mi van édes szerelmem, mi van ? (Átöleli.) Tudtál véle beszélni? MAGDÓ: Keveset. Nem vallatják többé. Milyen boldog vőlt, istenem! POTACSKÁNÉ: H-ála Krisztusunknak! HANSI: Ezek szerint... (Elhallgat.) M-AGDÖ: -Nem vallatják. Közel az ítélet. POTACSKÁNÉ (hogy oldja a nyomott percet): Jöjjenék, van -egy kis pozsonyi pálinkám ... Garzs-on úgyis alszik ... Jaj, istenem, milyen kereszt ez -az ember -is, milyen -kereszt... ha nem szeretnénk ágy egymást. .. (Tereli őket. Kimennek. Sötét után a vallatószoba fényes lesz megint. Komoran belép a Kapitány. Széket hoz Libényinek.) KAPITÁNY (maga elé): Hát isten neki, Uram. LIBÉNYI (kiabáló hangja kintről): Azt mondták, nem lesz több vallatás, azt ígérték! TÖMLÖCÖR (hangja): Na, na, csillapodjék, Libényi, csillapodjék! (Libényi kezébe temetve arcát lép be. Nincs megbilincselve egyáltalán.) 307
