Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
EZREDES: Micsoda színjáték... Ezért titkolódzóit hát a miniszter úr ... KAPITÁNY (suttog): Miért akarják ezt a hóhérmunkát rém bízni? (Kis csend.) EZREDES: Miféle hóhérmunkát? (Feszült.) KAPITÁNY: A minisztertől kaptam parancsba, hogy azt mondjam Libényinek: a császár halott. És most, ugyancsák én mondjam meg néki, hogy terve nem sikerült ... Ez ennek több, mint a kötél... Ez nem az ón módszerem, professzor uram... Inkább százszor megveretem ... vagy ordítok rá ... de ezt... ezt nem ... A tömlöcőr elmondta, hogyan reagáft Őfelsége halálhírére ... ez eszelős . . . nem, ezt nem ... (Kis csend.) EZREDES (halkan, bizalmasan): Nézze, kapitány, én 'is szánom egy kicsit ezt az őrült fickót. A legjobban az rendített meg . .. tud ja, mi.. ? KAPITÁNY: Nem tudom . . . EZREDES: Hogy kölcsönkéri az újságot, kapitány. Kölcsönkéri az erőt. . . mert az újságban listák völtak, és abból ő erőt merít... Milyen szánandó.. . kis dolog... és mégis ... De a császárnak igaza van! Ő azt akarja tudni: mi a titka ennek a tanulatlan elszántságnak. Ennék a birtokon- kívüli elszántságnak. Hiszen ez nem gróf, ennek nincsenek javai, amiket védjen ... S így a császárunk talán megtudja az igazi okot. Ha Dibényi értesül, hogy terve nem sikerült, összeomlik, s talán olyasmiről vall, ami fontos lehet. Amit nem mondott efl örömében, hátha elmondja bánatában . . . (Maga elé réved, nem túlzottan derűlátó.) Vannak még koronás fők, akik lélekbúvárok is . . . (Rejtett irónia.) KAPITÁNY (hirtelen): Minek ragaszkodott őfelsége és a miniszter úr, hogy Li- bényfinek 'magyar vallatója is legyen, ha egyszer nem bízik meg bennem? (Kis csend.) EZREDES: Kérem, nekem a miniszter szószerint így mondta: ha a jog alapján állva minden kivégzendőhöz a saját papját küldjük — illik ugyanezt a módszert alkalmazni a vallomás idejére 'is. Olyanra bízni az ügyet, akivel a vádlott meghitt lehet, miért ismerik egymás nyelvét. Sőt — azonos nemzet tagjai. (Csend.) KAPITÁNY: Értem. Én rávilágítok Li- bényi lelkére, Libémyi vallomása pedig megvilágít engem. A viselkedésemet, a módszert... S ez elvág minden lehetséges visszautat nékem. Az enyéim felé. (Keserű gúny.) EZREDES: Mondtam, hogy ne csináljon drámát belőle, kapitány. Menjünk vacsorázni. Éhes vagyok, az isten szerelmére, éhes! KAPITÁNY: És én — mit tegyek? Megmondjam Dibényinek? EZREDES (kis csend után): Magára bízom, kapitány. De gyerünk! (Előre indul. A Kapitány még áll. maga elé.) KAPITÁNY: A császár ... ő is elmehet- ‘ ne szabónak. Habár ő csak két legyet akar ütni egy csapásra. (Kisiet. Sötét. Libényi cellája világos lesz. A fiú a priccsen fekszik, mint egy halott. Csörög a kulcs, jön a tömlöcőr, kezébe! levél-paksaméta.) TÖMLÖCŐR: Ébredjen, Liibényii! Olvassa, mit írnak magának az emberek! A grófok, a (bárok, meg a 'többiek ... Alszik? (Megrázza. Libényi álmosan hunyorogva felül.) Na, hallgassa: „Te nem képviselhetsz minket, szabólegény!” (Eltartva szemétől a levelet, majd felteszi pápaszemét is. Tűrhető-közepesen olvas.) LIBÉNYI: Ne fárassza magát, őrmester úr. TÖMLÖCŐR: Hát imért fizetnek engem! Hálilgasd csak. Ugyanez tovább: „A nemzet méltóságát méltán csak a méltóságok képviselhetik!” (Ledobja a priccsre a leveleket.) Figyeld ezt: „Átkozott, mit zúdítottál a fejünkre e szerencsétlen cselekedettel?! Elvesztettük legdrágább kincsünket: a császárság bizalmát!” Tovább: „Mi nem vagyunk Libényi! És Libényi nem tartozik hozzánk!” Olvashatatlan aláírás. „Libényinék semmi köze 1848- hoz!” (Libényi sápadtan, összeroiskadva ül.) „Lilbényd katonaszökevény volt!” „Rossz családból származik. Terheit elméjű ... analfabéta szabó . .. Nagy szégyen ez nekünk. Honnan 'tudhatja egy ilyen, mi lis az a nemzet?!” Micsoda ábom-ibákom írás! Hallgasd csak ezt is: „Grófok (bérence! A grófok hatalmáért vitted vásárra a bőrünket, ite átkozott!” „Lilbényit valakik feiibiztatták, hogy utána ürügyként az egész nemzeten bosz306
