Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Páskádi Géza: Lélekharang (dráma I. rész)
szi-tek a szeretőjét. Anyját. Honát. Ki az egyiket, ki a másikat. LIBÉNYI: Hallgass! Még csak eszedbe se jusson ilyesmi! (Suttog.) Nem látod, minderuki csak bennünket figyel. GERZSON: Rég mondom, hogy gyáva szar vagy. Dehogy harcoltál te a szabadságharcban. Harcoltál vagy nem harcoltál? Na, -mondd meg! Ne hallgass, mondd meg! LIBÉNYI: Nem. GERZSON: Na -látod. Katonaszökevény! Vagy akkor ás -itt lebzseltél ? S a nénéd- asszony pang-edélyébol éltél?! A — verítékéből?! LIBÉNYI (sápadt): Hallgass, Gerzson, hallgass! GERZSON: Hol voltál, mikor az ég zengett — megmondanád? BéciSbe szöktél? LIBÉNYI: Nem. És halkabban beszélj. GERZSON (keresi a törülközőjét): Hát? LIBÉNYI: A ruházati bizottmányba vettek fel, mint szabót. GERZSON: Hát akkor fegyverrel nem is harcoltál. LIBÉNYI: Nem. GERZSON: Mi pékek -lenéztük azokat a pékeket, akik végig a kemence mellett maradták. LIBÉNYI: Mit tehettek róla. Kenyeret is keiiiett sütni. -Mint ahogy a ruha is kellett a íkatonák-nák. GERZSON: Téged tán ezért nem csúfolták? LIBÉNYI: Lehet. Nem kell törődni véle. GERZSON: De erős fiú lettél. (Megleli a kendőt, morogva.) -Már azt hittem, ennek az ótvaros bőre után kell törülközni. Mer’ ennek ebből ás három van. Kendője, meg bőre is. (Más hang.) Hej, Libé- nyi, Libényi, vigyáznod -kel-lett völn-a arra a lányra. LIBÉNYI (száján kiszalad): Nem végezhetek el mindent helyettetek! GERZSON (álla szinte leesik, megáll): Helyettünk? Kik helyett? Mit? LIBÉNYI (majdnem hebeg): Ügy értem — ha szeretted, miért nem védted meg magadnak?! Azt akarod, más szeresse helyetted? Más védje meg? Ezt nem végzi el helyetted senkii ? Mindenki magának védi meg ... Nem látod ... mindenki lapít. (Hirtelen.) Éélnek szegények ... félnek ... (Gyorsan elhallgat.) GERZSON: -Hogy-hogy lapít? Kicsoda? Miről beszélsz? Én nem lapítok, Libényi. LIBÉNYI: Ügy értem, nem mondtad meg Magdónak kerek-perec, hogy milyen szívvel vagy iránta és hogy el -akarod venni. Féltél, -hogy kikacag. Bezzeg a kárpitos meg merte mondani . . . GERZSON (rábámul): Tényleg, nem szóltam -neki.. . (Kis szünet.) Átkozott egy húsvét vol-t... sose legyen többé ily-en ■hús-vétóm. Soha. (Közben Libényi is keresi a kendőjét.) Ha egyszer elcsípem ezeket a kormosokat, hogy a kendőmet használják, bizisten elkenem őket... Szerencséjük, hogy ilyenkor már mindig álmosak . . . Álmos embert nem ver az ember szívesen ... Nincs meg? LIBÉNYI: Nincs. GERZSON: Gyere. Majd az enyémbe. Nehogy ennek a törülközőjébe . . . gyere, majd -megtörülközünk együtt. (Kimennek. Fény a bástyán. Jön Magdó, hirtelen szemben felbukkan Hilde.) MAGDÓ (miután megcsókolták egymást): Hilde, édes lelkem, mondta Jancsikám a dolgot, ö, tudod, szégyell ilyesmiről beszélni ... Így hát engem küldött... HILDE (kitör): Mit akartok tőlem? MAGDÓ: Hilde, édes lányom, én tapasztaltabb -vagyok.. . HILDE: Ebben az egyben nem vagy tapasztaltabb. MAGDÓ: De. Hidd el, ebben is. HILDE: Nem tudod, mennyire szeretném ... akarom ... -te sose akartad! MAGDÓ: No, hallgass csak -el szépen, ös- merek -egy-kót angyaicsináló bábát. HILDE: Nem! MAGDÓ: Ne félj, -nem fog fájni. Egy kicsit, de az pehely — semmiség. (Persze: ö tudja, fájni fog, nagyon.) HILDE: Nem leszek a gyilkosa, nem. MAGDÓ: Hát akikor a jó Isten is gyilkos? Mert néha ő veszi el, nem is tudjuk, miért. Meg a véletlen is gyilkos, Hilde, édes l-elkem . .. HILDE: Én embert nem ölök csak azért, hogy a segéd vagy mester úr lelke nyugodt legyen. S az -enyém meg érte bűnhődjék a másvilágon! MAGDÓ: Addi-g a másvilágig sok van. Az Üristen -is szokott kegyelmet osztani, nemcsak a császár. (Kis szünet.) Korai volna még, édes lelkem. Semmitek sincs, össze se vagytok esküdve. (Hirtelen.) 217
