Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Páskádi Géza: Lélekharang (dráma I. rész)
nem szólsz meg érte? (Szinte csöndesen.) GERZSON: Legalább te énértem ravasz- kodsz. Nem viagy 'rossz asszony, Potacs- ikáné. Te tisztességes aszsony vagy ... nagyon is tisztességes ... (Kis csend. Az asszony szeme párás lesz.) POTACSKÁNÉ: Ne mondd tovább ... ne mondd . . . GERZSON: Minek? POTACSKÁNÉ: Én tudom... olyan a bőséges dicséneit, mint a hosszú út... A hosszú út egyszer csak elkanyarodik, mel- lékútra, íkeresztútna (lépünk... Ne legyen az áldásból káromlás ... a 'végére .. . (Kis csend.) GERZSON: Nem lesz, ne félj .. . (Halántékát dörzsöli.) POTACSKÁNÉ: Mid fáj? Én csak attól szenvedek, ha te szenvedsz. Azért mondom: felejtsd el, te drága, (megsimogatja arcát), ne fuss olyan sízekér után, melyik fel nem venne. GERZSON (hirtelen ingerülten, de már nem durván eltolja kezét): Mért ne venne fel? Van nékem is mindenem, amije Hans'inak van! POTACSKÁNÉ: Hamsának romlott a lelke. Magdónak is. Zsák a foltját, nem érted? Nekik együtt esik jól a bűn ... Né- künk meg . .. (Elhallgat.) GERZSON (kis csend után): Tudomisten, nem vagyok ón pulya, hogy a szekénsa- roglyára csimpaszkodjak, ha már a bakon nem ülhetek. Ennek meg a bakján sokan ülnek. Az egész teste utasokkal tele. Mintha madál'lyal... Postakocsi ez, nem is szekér. (Köp egyet.) POTACSKÁNÉ: Okos ember vagy, Ger- zson, drága Gerzson. (Most már egészen szépnek mutat. Vonzó, sőt izgató nőiessége immár egészében kitetszik.) GERZSON (hirtelen ötlettel átkapja derekát): Gyere, Potacskáné, igyuk le magunkat! (Szinte ölében viszi ki — a percet alig hívő — mégis boldog asszonyt.) (A fény a szabóműhelyre hull. Jön Libényi feldúltan. Hilde kijön a zajra. Némán állnak egymással szemben.) HILDE (hebeg): Hát visszajöttél... csak visszajöttél... (Átöleli a nyakát.) Kértem Krisztusomat... meg mertem volna esküdni... visszavezeti lépteidet. Kértem az édes Jézust, hogy az a fény ami arcodat mindig ikörülvigyézza — engedje hozzád az én arcomat. Kértem drága Jézus- Krisztusunkat, nyugtalanságodat űzze el szívedből. Gyere! (Kézenjogja s viszi ki, a másik szobába. Teljes sötét.) (A legényszállás lassan telik meg derengő fénnyel. Gerzson és Hansi alusznak. Hajnalodik. Libényi lábujjhegyen jön be. Fáradtan ruhástól dől végig az ágyon. Kis ideig csend. Most váratlanul megjelenik három férfi, szenesemberek, de ez csak apránként derül ki, ahogy a szállás megvilágosodik. Az ágy elé állnak, szótlanul. Csörög a vekker. Libényi nyitja ki szemét legelőbb. A másik kettő is: kezüket arcuk elé kapják, mintha hirtelen fénysugár sütne a szemükbe. Némi rémület, dermedtség. A három férfi most megmozdul, a fogasról leakasztják a törülközőket, némán kimennek. Kis csend. A kárpitos nevetni kezd.) GERZSON: Mit röhög ez az idióta? HANSI: Jobb, ha most meghúzod magad, te >pék! At hittem, jönnek valamelyikő- takért. Érted, Gerzson, vagy teérted, Libényi. Az újságokban állandóan olvasom a dolgokat. Te pedig ellopod az újságjaimat. (Hirtelen kiugrik az ágyból.) Te talán gyűjtőd azokat a listákat, mi? LIBÉNYI (felül, fakó hangon): Miféle listákat? HANSI: A lista. Nem tudod, mi az.. (Titokzatosan.) A lista. (Hirtelen mozdulattal újságot húz elő Libényi szalmazsákja alól.) Ilyen ni! Nem, ez nem az ... ez csak egy családirtás ... Két családirtás ... na, hol van már? (Keresgél.) LIBÉNYI: Miféle listák, Hansi! (Ingerült, szinte hisztériás.) HANSI: Itt van la! (Lobogtatja.) Megfigyeltem, mindig az az újság tűnik el, amalyikben a kivégzettek névsora van.. Mert nem hiszem, hogy a családirtás érdekelne ... Hát vigyázz, nehogy a nővéredet bajba keverd! És te is vigyázz, Gerzson! Hallottalak részegen ezt-azt énekelni ! (Zsebébe gyűri az újságot, mint valami bűnjelet, felkap egy törülközőt, kimegy. Kis csend.) GERZSON (sötéten): Én megfogom ezt szúrni. Meg én. (Felkászálódik.) Kés nélkül nem járhat közietek az ember. Elve216