Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Páskádi Géza: Lélekharang (dráma I. rész)
LIBÉNYI: Vasárnap van, Gerzson . .. bárki meghallhatja! (Suttog.) Elment az eszed? Hianisi is, Potacskáné is jól tudnak magyarul. GERZSON: Menj és jelents fed! Potacskáné jobban szeret éngem, mint te .. Milyen magyar vagy te, Libényi, milyen magyar! ? LIBÉNYI: Bécsben vagyunk, Gerzson! GERZSON: Épp itt lehet! Pesten nem lehetne! Bábel tornya ez . . . mindenki más, nyelven beszél... De nékem jó Bábel, nem értik a szavam: edküldhetem őket akárhova . . . még a . .. (kiköp). LIBÉNYI: Elhallgass, te ocsmány. Sápadt. Remeg az ajka.) GERZSON (rábámul): Te Libényi, ha nem akarnék véled jóba lenni, érted, ha nem akarnám a te szívedet is megnyerni meg általa valaki másét is ... akkor most azt mondanám, gyáva szarjankó vagy... (Felemeli ujját.) De én jóba, nagyon jóba akarok véled lenni. (Kis csend.) LIBÉNYI (gyanakvóan): Miért akarsz te vélem jóba lenni? GERZSON: Az az én dolgom . . . majd eljön az ideje ... (Mókás kapták.) Gerzson, a pék vagyok! Reményeim nagyok! (Szalutál.) (Kis csend.) LIBÉNYI: Miféle reményeid! GERZSON: Teszed magad ? LIBÉNYI: Nem én. GERZSON: Tán Beesnék adnád ? Mit akarsz te Becstől, Libényi, mit? LIBÉNYI (enyhe szorongás): Hogy-hogy mit akarok? GERZSON: Miféle nagy terved van itt. . . LIBÉNYI (egyre riadtabban): Hogy-hogy nagy tervem?! GERZSON: Miféle nagy terved . . . Tán császári szabó akarsz lenni, ahogy az a Hilde mondta? S ezért még a nénédet is Bécsinek adnád? (Csend. Libényi, mint aki megköny- nyebbül, fellélegzik.) LIBÉNYI: Miért adnám? Különben sem kérdd tőlem. (Utóbbit komorabban.) GERZSON: Hansi is legyeskedik körűié. Vigyázz rá, Libényi! Vigyázz rá nékem, kérlek! Igaz, hogy reményem, az van: kedvesen mosolyog rám, de Hansival azért mégis többet trécsel.. . LIBÉNYI: Németre tanítja. (Ez persze nem igaz.) GERZSON: Azt... az istenit! Én még azt is elfelejtem, azt a kicsit is, amit tudtam. Mert mindig közöttetek járok ... ő meg . .. LIBÉNYI: A te dolgod. Te vigyázz rá! Nincs egy friss újságod? GERZSON: Jobb, 'ha nem olvasunk. Minek az néked? LIBÉNYI (zavart): Csomagolni kéne . . GERZSON: Mit szeg yelled, hogy újságolvasó vagy. Magdó is mesélte. A magyar 48 óta újságolvasó ember lett! Haha! Na, magyar iparos ... minek nem vallód be? (Hirtelen elérzékenyül.) Drága jó testvérem! (Átöleli, szeméből csorog a könny.) Legalább itt... itt szeressük egymást... Most... ebben a szomorú világban . .. mert úgyse fogjuk egymást szeretni soha többé. Soha ... (Szinte hüppög, megtörli szemét, erőt vesz magán.) Na, ha már úgyis sírni láttál, nehogy elárulj. Nehogy megmondd Magdónak, hogy sírtam. Véled akarok én sógor lenni, nem mással! Tán a sógorokkal legyek sógorságba! (Körülmutat.) LIBÉNYI: Elhallgass, te! GERZSON: Csak nem akarod leendő sógorodat feljelenteni?! (Kihívó.) Szép volna! LIBÉNYI (suttogva): Ha így folytatod, bizonyisten följelentelek! GERZSON: Sunyi alak! Te néma hal. Te lapító kígyó . .. (Hirtelen.) Jaj, én édes testvérem, bolondot beszélek, hiszen úgy szeretlek... szeretlek mindkettőtöket. Magdót, téged, a világot! (Megáll.) Nem, a világot nem, csak kettőtöket és magamat. (Dőltében az ágyra.) A világot nem. (Kis csend, álombazuhanás előtt.) Nem. magamat se ... (Máris horkol. Jön Hansi.) HA'NSI: Miért horkol ez a disznó!? GERZSON (egy pillanatra felkapja fejét): Disznó az anyád! (Visszahanyatlik, folytatja, de elhalkul.) HANSI (legyint, más hang): Ma láttam a nővéredet sétálni... két igen finom úriemberrel. (Nagyon feszült, de titkolja.) LIBÉNYI (összeszorítja ajkát): Van egy újságod? Ez a mai...? (A zsebére.) HANSI (végignéz rajta): Ennyit mondasz ? 211
