Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Kovács István: Ryszard Kapuścinski: A sahinsah, Alexandru Ivasiuc: Előszoba, - Mars irgalma

KOVÁCS ISTVÁN Ryszard Kapuscinski: A sahinsah Ryszard Kapuscinski riportjai először azzal lepnek meg bennünket, hogy az általuk ábrázolt események, leírt tények, közölt információk keletkezésűik inspirálódása után hosszú évekkel, sőt évtizedekkel is — szinte napra szabottan — érvényesek, az idő­szerűség delejével hatnak, lett légyen szó bár Lumumbáról, a Honduras és Salvador között kirobbant futballháborúról, a világot (és saját népét) ámító és félrevezető csá­szárról, Haile Szelassziéról. Vagy miiként az idén nyáron magyarul is megjelent köny­ve, A sahinsah tanúsítja — az iráni forradalom előzményeiről, illetve magáról a for­radalomról. Mi ennek — a műfaj lényegétől egyébként idegen — állandó időszerűségnek az oka? Mindenekelőtt az, hogy Kapuscinsky — sajtótud ősi tói tapasztalatai alapján — a maga számára szépíróként, költőként alkotta újra a tény és az információ fogalmát. Azt írta le és teremtette újra, 'amit érzékszerveivel egyszer már befogadott és 'belül­ről átélt. Például színeket: kitépett irkalapjukat a legyilkolt tüntetők vérébe mártó és szétrajzva hírvivő kisiskolásokat látunk; szagokat: miniket is megcsap a lőporfüst csípős szaga, mint a géppisztolyuk tárát a haldoklóktól tízegynéhány méterre cserélő katonákat; hangulatokat: bennünket is sokkol a torz idegfeszültség, amikor a sah — az olajárrobbanás kapcsán — bejelenti, hogy addigi 5 helyett 20, majd annál is több milliárd dollár lesz az állam (vagyis az ő) évi bevétele ... S néhány oldallal odébb már velünk anaszolgat a lángoló fal felé a bélbiztonsági szervek (a Szavak) kínzó ko­csija, mert a Rezi Rahlavi által meghirdetett fehér forradalomról, Nagy fejlődésről mi is azt tartjuk, mint alattvalói: Nagy Humbug, az ország Nagy Kirablása csupán. Kapuscinski varázslata, hogy azt a ikelet-közép-euirópai embert hívja elő bennünk, aki minden gondolattal, helyzettel, eseménnyel, mindenkivel és mindenekkel szembe­sülni képes. „Leírom a világban való létezésemet, létezésemet a világ egy adott pontján, s azt, ahogy az engemet körülvevő világot láttam. Mindezt oly módon igyekszem megtenni, mintha soha életemben nem hagytam volna el Lengyelországot” — avat be sajátos ri­portírói ars poeticájába Kapuscinski. Persze ő — rövidebb-hosszabb megszakítások­kal — mégis közel három évtizedet töltött hazájától távol. Igaz, „önéletrajzi riport­ját” — hogy saját meghatározásával jelöljük műveit — rendre Lengyelországban írta tovább. A sahinsah is ott született. Kevés olyan adalékot közöl, ami kézikönyvekben, lexikonokban ne lenne megta­lálható. Számára és számunkra is lényegesebb, hogy — mintha foglalkozására nézve történész vagy társadalomtudós lenne — eredetien pontos diagnózisát adja a forra­dalomnak, s okát a győzelmet követő „hogyan tovább?” dilemmájának. Azt, ami a legfontosabb (és adalékként is szerves része művének), persze tőle is megtudhatjuk. Például, hogy mi a lényege, politikai és történelmi jelentősége a „síitizmusnak” (vagy­is szufizmusnak), s hogyan kapcsolódik Irán 20. századi históriájához. Keresetlen egyszerűségével is meggyőző a papság iszlám forradalomban játszott meghatározó sze­repének magyarázata. Végezetül pedig tanúi lehetünk annak is, hogy a sahellenes moz­galom első vonalában küzdő világi értelmiségiek miként tűnnek el sorra. Ezzel Ka­puscinski egy új típusú válság kezdetét jelzi. A tervbe vett trilógia második kötete gondolatilag a „bevezető” A császárhoz ha­sonlóan tömény, nyelvileg költői műgonddal megmunkált (Gimes Romána fordította magyarra). Izgalmas és tanulságos olvasmány. Folyvást föllapozható és föllapozandó. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom