Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kompolthy Zsigmond: A rejtőzködő főmű (Néhány szempont Krúdy Boldogult úrfikoromban című regényének elemzéséhez)
vetkező: az elbeszélő (író) és barátja egy vendéglői asztal mellől figyeli a főhősnek szánt vendéget, és tudósít annak tetteiről. Ám a továbbiaíkban, ahogy Krúdy egyre inkább átszeUemiitd a helyzetet, más elbeszélő nézőpont jelentkezik: „Barátom” eltűnik, és egy objektív többes szám első személyű hang szólal meg i(vö.: „A lélekbúvárok. ..” kezdetű bekezdést). De még messze vagyunk ettől, „Barátom” most a vendég rendelésbe bújtatott hetyke konfessziójához csatlakozik, és a belvárosi kiskocsmák dícséretét zengi, a vendégéhez hasonló, „K. u. K.” — szóhasználattal. (Pl. „kistájgeroltak”.) Tirádájának másik funkciója az antioipáoió: sebtében elmond egy anekdotát a fűzőkereslkedéssé átalakított kisvendéglőről, előlegezve jelenlegi tartózkodóhelyének sorsát, melyről azonban még nem sejt semmit: „Hál Istennek, itt nem fenyeget semmi veszedelem”7 — mondja. „Barátom” szerepe ezzel véget is ért, már csak egyszer, a novellát záró tömeg jelenetben jelenik meg ismét; nem tudtunk meg róla semmit, melyet a konvencionális prózában feltétlenül szükségesnek vélnénk: korát, külsejét, foglalkozását stb. Az aoekdotilkus világlátás merészen átlépi e konvenciókat, és „Barátomat” egyrészt inkognitóban tartja, másrészt funkcionálissá változtatja: ő is egyike a vendéglők örök közbeszólóinak, rezonőreinek, vagyis szereplőinek. A nevét kísérő idézőjel nyilvánvalóvá teszi, hogy csak amolyan kocsmai barátságról beszélhetünk. Közben megérkezik a virsli, és megindul egy beszélgetés az „öreg pincér” és a vendég között, amely éppen olyan gyermeteg, mint amilyen kultikus. Szerepe nem az információszerzés az étel minőségéről stb., hanem egy begyakorolt vendéglői dramaturgia működőképességének ellenőrzése. („A vendlég tudni látszott azokat a szertartásokat, amelyekkel fokozhatná amúgy is kedvesen jött délelőtti étvágyát.”8) Ehhez a délelőtti étvágyhoz Krúdy egy zárójelbe tett megjegyzést fűz („A délelőtti étvágyról .. ,”9), amely egy harmadik ábrázolási rétegelt, nézőpontot kapcsod a már említett kettőhöz (1. asztal melflőli, „belső”, 2. töbes szám első személyű, „külső”). A zárójeles mondat valamiféle közmondás, szentencia és a novella-ábrázolta „vendég- lői-osztály” mi-tudatát képviseli. Ez az eljárás a Boldogult úrfikoromban is igen gyakori. (A novellában még: „A legtöbb emberi élet...” kezdetű mondat.10) És ekkor a pincér kimondja a varázsszót, a novella „bécsi” címét: „gábelfrustuk”, amely egy nagyszerű narratív bekezdést indít el. Itt két mozzanatot kell kiemelni: 1. a pincér nosztalgikus intonációja ismét a Monarchia korát, ,yboldogult úrfiikorát” idézi, és így összekapcsolódik a vendégével (a gábelfrustuk szóhoz „mintha életének legkedvesebb, szinte ifjonci emlékei fűződnének”), és a kulcsszó nemcsak a pincért és a vendéget keríti egy táborba, de 2. a patriarchális viszonyokat is megeleveníti >(vö. „a csaposlegénynek más a kedve”11). A mozdulatlan vendéglőt és helyzetet lendületbe hozza és szinte távlatot ad neki, másrészt egy virtuális közösséget teremt, melyet gasztronómiai közösségnek lehetne nevezni. (Ez utóbbi mozzanat is megtalálható a regényben, amikor Pista úr és társai a bonivás mellett döntenék, a sört fogyasztó Borbéllyal szemben.) A következő bekezdés az ájnspannert ismerteti aprólékosan és tudálékosan. Ismét a kultusz világában vagyunk: az ételek, a vöröshagyma, paradicsom tisztelete és imádata itt alapkövetelmény — a „gyomornovellák” egyik legfontosabb komplexusa ez, a szereplők étel-fetisizmusa. A korsó felhajtása után „egy másik vendég tért vissza a kis sörház udvari ablaka mellé”12. A vendég külsejének most következő leírása Krúdy egyik ravasz eljárása, mely a regényben is egyike a leggyalkoriibbakmak: bár eleget tesz egy konvencionális leírás összes követelményének, a vendég inkognitója továbbra is megmarad, mivel a vendég „lehetett volna valamely nyugállományban ilevő tisztviselő is, de magatartása szerint inkább budai háziúrnak látszott”13 (kiemelés tőlem). Az inkognitós eljárás a Boldogult úrfikoromban egyik legátfogóbb formaeiLye. Ezután következik a várva várt Esemény: a vendég a hús alatt megbúvó körömbe harap. És ekkor tör- ténik az események átszellemítése. A mindennapi anekdota egyszerre igen súlyos lesz, ezt mindenekelőtt a vendég hátborzongató reagálásából észlelhetjük. („A süketnémák 161
