Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Fabó Kinga: Pluralitás és anekdotaforma (tanulmány)
hogy itt egy lassú, hosszú folyamatról van szó; a -gat képző ehhez pusztán .annyit tesz hozzá, hogy még tovább lassítja. A lassítást célozzák többek (között a fölösleges szinonimák is: némán, hangtalanul — így együtt; és főleg a nagyon-nagyon sok hasonlat. Ezek között a lassító mechanizmusok között vám elhelyezve egy-egy gyors, éles vágás, metszés, zárás. Az a bizonyos hirtelen-váratlan mozdulat. Például egy ilyen hasonlat, mint ez: „Állt a táj, mint egy álom.” Miért a tájat hasonlítja Krúdy az álamhoz, és nem fordítva? Mondhatnánk például, hogy azért, mert ez így egy tipikus prózamondat. Ha viszont a hasonlat két oldalát felcseréljük, tipikus versmondatot kapunk: Állt az álom, mint a táj. Ez ugyan kicsit konvencionális, de hasonlatként, a hasonlóság alapján értelmezhető. Az eredeti viszont nem. Az, hogy a táj áll, természetes, magától értetődő lenne, ha Krúdy nem emelné ki, nem hangsúlyozná, és főleg, ha nem az álomhoz hasonlítaná. Nincs ugyanis mozgó táj, illetve csak altkor érzékeljük ilyennek, ha sokáig nézzük, vagy ha a fák, növények hullámzása kelti a mozgás képzetét, vagy ha emberek, állatok mozognak a tájban. Az álom ugyanakkor éppen nem állhat, legfeljebb égy álomkép, ha valahogy kiemeljük, mint egy filmkockát, tehát ha megállítjuk és megkötjük, rögzítjük valamilyen módon. Így a hasonlat két pólusa nem megvilágítja, hanem megszünteti egymást. Első fele azt jelenti, hogy „nagyon állt” a táj. Az egész pedig ezt: úgy állt a táj, ahogy egy álom, azaz nem állt. A hasonló és a hasonlított (a táj és az álom) önmagukban is túl általános fogalmak, illetve szavak .ahhoz, hogy érzékletessé tegyenek egy képet. Ráadásul elcsépeltek is, túlhasználtak. Ez tehát üres hasonlat, Krúdy leggyakoribb és legjellegzetesebb hasonlattípusa, ahol a hasonlítás eljárása, művelete fontosabb az összehasonlított dolgoknál, illetve a hasonló vagy a hasonlított tartalmánál, sőt: magánál a hasonlóságnál is. Röviden: a hasonlítás kedvéért van a hasonlat. Tehát kizárólag a hasonlítás műveletének mint műveletnek van jelentősége: teljesen mindegy, hogy mi hasonlít mihez. Így a hasonlatnak, a hasonlításnak nála pontosan ugyanúgy csak technikája van, ahogy az emlékezésnek vagy az álomnak. A hasonlat általában is bonyolult nyelvi-poétikai-gondolkodási-lelki művelet. Ráadásul elnevezése sem pontos, mert végeredménye, azaz egy folyamat (a hasonlítás) eredményeképpen létrejött állapot (a hasonlat) felől nevezi meg magát a műveletet, illetve az egész mechanizmust. Mindenesetre a hasonlítás úgy azonosít, hogy megkülönböztet (és fordítva); ezzel egyszerre kapcsol össze és választ szét, sorol be és emel ki két dolgot. Így el is helyezi őket a többi között. Krúdynál viszont a hasonlat „lebeg”, azaz semmilyen értelemben sincs rögzítve. A hasonlatnak bármelyik eleme: a hasonló, a hasonlított vagy a hasonlóság lehet centrális, és közülük bármelyik önállósulhat is. Krúdynál viszont annak a nagyon ritka esetnek vagyunk tanúi, hogy ezen elemek mindegyike lényegtelen, meghatározatlan, és a hasonlatnak a negyedik eleme, a szerkezete: maga a hasonlítás művelete mint művelet önállósul: az „olyan mint”. Említettem már, hogy Krúdy üresen használja az érzéskifejezéseket is, mint ahogy az álom, az emlék szavakat, valamint a szó- és mondatképzés és a hasonlítás nyelvi műveleteit. Teszi ezt azért, mert maguk a szereplői üresek: érzéseik szinte kizárólag külsődlegesek és reaktívak. Az érzéstarténések kizárólag a (külvilág óppeni, esetleges állapotára adott válaszok, nem belső érzésdiszpozíciók megfelelői, „folytatásai”, következményei. Mivel a szereplőknek nincsenek belső érzesdiszpozíciói'k, mindig a környezet, a külvilág vált ki belőlük valamilyen közvetlen, azonnali, rövidrezárt érzéstörténést. Ezek az érzéstörténések addig állnak fenn, amíg az őket előhívó inger fennáll. Röviden: az érzelmi élet az inger-reakció sémára van redukálva. Innen adódik az az érzésünk, hogy a szereplőik „üresek”, hogy ,pines bennük semmi”. Mintha egyáltalán nem vennének részt abban, amit gondolnak, éreznek, csinálnak, helyesebben: 154
