Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Magyarság és szocializmus (Veres Péter politikai filozófiájának néhány vonása)

hogy minden lehetséges módon támogassák az ország határain kívül élő magyarságot, ne törődjenek vele, hogy pillanatnyilag milyen élveket vallanak, csak maradjanak meg magyarnak. Mert az elvek változhatnak és elmúlhatnak, de megmarad maga a nemzet” — írta 1938-ban.17 Ügy Véli, a magyar vezetés nem teszi meg ezt a kötelességét. A kisebbségeket a „kisebbségi demokrácia” megteremtésére hívja fel, s legfontosabb tanácsa az, hogy a dolgozó tömegek jobb sorsában lássák a kisebbség jövőjét. Tehát a kisebbségi nacionalizmus is: a szocializmus.

Az ötvenes években Veres Péter, kellő információk hiányában, némileg túlértékelte a szomszédos szocialista országok nemzetiségi politikájának eredményeit. Későbbi írásaiban inkább csak utalások, rövid feljegyzések árulkodnak arról, hogy látóköréből sohasem tűnt el a magyar kisebbségek élete, kultúrája, sajátos problematikája. 1962-ben, mielőtt még e munka kibontakozott volna folyóiratainkban, az Alföldnek küldött levelében szorgalmazta a határon túli magyar irodalmak rendszeres ismertetését.18 Néhány évvel ezelőtt Sütő András közzé tette Veres Péter hozzá írott leveleit.19 Ezekből fény derül a folyamatos érdeklődésre és aggódó szeretetre, amellyel „Péter bácsi” az újabb erdélyi írónemzedékék munkáját figyelte. Nemcsak műveiben, de eddig közre adott ‘leveleiben is ritkán engedett föl annyira, mint a Sütőhöz, a „székely Miikszáth”-boz írt soraiban. A székelyekre, csángókra különös rokonszenvvel tekintett, rokonszenvének racionális magyarázatát is adta: a székelység egységesebb, mint az anyaországi magyarság, nem szakadt olyan élesen ketté 'benne a „két kultúra”, így aztán „a székelyeknél azt lehet érezni: ez egy igazi nép!” — írja a Bölcs és balgatag őseinkben.'20 A Vajdaságban járva a „feketeföldi emberek” társadalomélettani típusán tűnődik el,21 Szlovákiában pedig egy „csallóközi Suli Kis Vargá”-val akad össze, s ez hozza izgalomba.22 Egyik felvidéki útja nyomán a magyar nyelv megtartásának lehetőségein gondolkodik: „(Mi lehet ebben a tennivaló? Én úgy gondolom: megtanulni a többség nyelvét a legmagasabb szinten, lehetőleg az elvont gondolatok megismeréséig és megértéséig, és »tudni« az anyanyelvet ugyancsak a legmagasabb szinten, azzal a kis többlettel, amit az anyanyelv »imponderábillái« jelentenek, vagyis amit a művészet és irodalom az emberi léleknek adni tud.” Ám a végső feladat itt is, mint a határokon belül, társadalomszervezési 'és politikai, mert saját nyelvű kultúrát „csak a jól működő demokratikus közösségben” lehet létrehozni, ahol „mindenkinek szava van, és él vele!”23 A nemzetiségi politika követendő példáját Finnországban találja meg. Elismeréssel nyugtázza a kétnyelvű feliratokat: „Ez az igazi emberséges nemzetiségi politika. De nemcsak emberséges, okos is. Mi értelme van állandó ingerültségben tartani az állampolgárok egy kis részét is, ilyen bagateliák miatt?”21

Veres Péter a környező országok magyar kisebbségeit a magyar nemzet részeinek tekintette, magyar írói, értelmiségi felelősségtudata a velük való törődésre, az irántuk való figyelemre is kiterjedt. Mindazonáltal nincs nyoma műveiben, hogy a magyar kisebbségek helyzetét oly szorongató nemzeti sorskérdésndk tartotta volna, mint a népi írók közül a hatvanas évektől Illyés Gyula, és mint ma már a hazai közvélemény igen jelentős része. Pedig a magyarság, az etnikum életérdekeire senki sem ügyelt jobban nála. Miért e nyugalom mégis? Aligha magyarázható pusztán információhiánnyal, a szocialista nemzetiségi politika lehetőségednek túlbecsülésével, vagy az ilyen témájú publikálás nehézségeivel. A magyarázat inkább Veres Péter pragmatizmusa lehet. Mindig a gyakorlatilag megoldható kérdések sorrendje érdekelte, és nyilván úgy látta, hogy e sorrend elején a határokon belüli sorskérdések állnak. Ezeket veszi számba, ezek nemzeti jelentőségére mutat rá cikkeiben, tanulmányaiban. S talán a nyugalom- és bizalomerősítő tényezők között azt is megemlíthetjük, hogy Veres Péter őszintén és erősen hitt a kelet-közép-európai kis népek sorsközösségében, barátságuk lehetőségeiben. Már első írói korszakában többször írt a román és a szláv szomszédok iránti rokonszenvéről. A szláv népek iránti rokonszenvet a magyar parasztság tudatában is megtalálni vélte, és úgy gondolta, hogy ennek „faji” alapjai is vannak.25

147