Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Lengyel József (tanulmány)
novella egy kiöregedett állatszelídítő portréját rajzolja meg, s ebben a keretben az emberrel folytatott manipulációt leplezi le. „Das Prinzip: igazságtalannak lenni sokszor, aztán bölcsnek és igazságosnak váratlanul és ritkán. Így maradok az istenük” — vallja Tördeky úr, ez egyúttal a személyi önkény alapelve és módszertana is. A második elbeszélés allegorikus mesét mond az elfajult, zsarnokká vált nép vezérekről, egyszersmind a hűségről és a jó ügy védelméről. Ezek az írások még pusztán kísérletek, művészi értékben, evokatív erőben elmaradnak Lengyel későbbi írásaitól. A valóságos számvetés az Igéző (1961), illetve a teljesebb anyagot felölelő Elévült tartozás (1964) című kötetekben öltött testet. E novellák felhagytak az allegorikus fogalmazással, közvetlen módon idézték fel az író tragikus tapasztalatait, nyíltan vallottak a felismerésekről. Lengyel kritikusai, Diószegi András és Szabó József három csoportra osztják őket az alkotó formálás érvényesülésének foka szerint. Az első csoport az alakítás minimális igényével mutatja be a szibériai táborok életét, a rabok sorsát, magának az írónak szenvedéseit. Mellőzi a fikciót, a novellisztikus kompozíciót, emlékeket és dokumentumokat tár az olvasó elé. Memoárok (Elejétől végig, Közeledünk, Norilszk kettő) és szociografikus portrék (Hóhem és freier, Üt épül) tartoznak ide. A másik csoport a dokumentálást már novellisztikus kompozícióba fogja, vagy személyes lírával tölti fel. (Nefelejcs, Sárga pipacsok, Reggeltől estig). Végül a harmadik csoport írásai valóságos novellák: analitikus jellem tanulmányok és erkölcsi parabolák. (Kicsi, mérges öregúr, Igéző). Az elbeszélések aszerint rétegződnek, hogy értelmük miként tágul az egyedi jelentőségű dokumentumtól az általános érvényű parabola felé. E rétegződés azonban nemcsak az önéletrajzi novellák összességében érvényesül, hanem az egyes elbeszélések struktúrájában is. Mindegyik írás dokumentum, ha tetszik, riport a törvénytelenségek módszereiről és a túlélés, a helytállás lehetőségeiről. Ez a jelentés a novellák legkönnyebben hozzáférhető rétege. Az Elejétől végéig éppúgy az élettapasztalatok tükre, mint az alakítás magasabb szintjén létrejött Kicsi, mérges öregúr és az Igéző. Az ábrázolásnak ez a rétege, az információknak ez a szintje a konstruált perek áldozatainak útját rajzolja meg a lefogástól kezdve a vizsgálati fogságon és a kényszermunkán át a szabadulásig vagy az újbóli száműzetésig. Egy történelmi folyamat és egy szociológiai helyzet leírását, teljes enciklopédiáját -kapjuk. Megismerkedünk a foglyok életével, a munk-atáborokban kialakult öntörvényű társadalmi képződménynyel, a fogság lélektanával; azzal a küzdelemmel, -amely az életben maradásért, a puszta létért folyik. Azokkal a szférákkal, melyek a halál és az erkölcsi -bukás fenyegetésében élőket az élethez és az emberséghez kötik. Ilyen a közösség, a munka és a természet. Lengyel költői lapokat írt az emberi szolidaritás és a munka megőrző moráljáról, a szibériai természet vad szépségéről, ám egyiket sem idealizálta, arról is beszélt, hogy miként válik a munka és a -természet az ember elpusztításának eszközévé. Mint Diószegi András megállapította: „Írásaiban drámai, polémikus kontraszt feszül a munka és a természet valósága és humánus eszménye között.” Lengyel a valóság tényeit lajstromozta, de a közlésnek ezen a szintjén sem érte be pusztán szociográfiával és riporttal. A bemutatott emberek személyiségének szerkezetét is fel kívánta deríteni, vagyis a tapasztalatok előadásában már itt is írói alakításra tett kísérletet, jellemeket, belső válságokat, a fogolytársadalom konfliktusait kellett ábrázolnia. Ez azonban még mindig csupán az információk első rétegéhez tartozik. A mondanivaló mélyebb színjén a tapasztalatok értelmezése, a leírt történelmi folyamat megítélése helyekedi-k el. Lengyel nemcsak ábrázolni kívánt, hanem meg is akarta érteni a sarkaiból kifordult világ mélyebb összefüggéseit; ez különösen Kicsi, mérges öregúr című elbeszélésének megformálását jellemzi. Adrián professzor sorsának ábrázolását a bemutatott történelmi folyamat értelmezésének igénye egészíti ki. A professzor, a tisztogatási -hullám egyik ártatlan áldozata, kezdetben a vak esztel enség Szent Bertalan-éjének látja a történteket: „a vétek nélküliek — olvassuk — nem ártatlanságuk -miatt kerültek ide és -a bűnösök sem bűneikért.” — Mérnök cellatársával mindegyre az események okát latolgatják, de nem sikerül választ 138
