Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Lengyel József (tanulmány)
A Hídépítők Lengyel regénytechnikai kísérleteinek, műfajteremtő vállalkozásainak sorába tartozik. Az író maga bőszéit arról, hogy a fanmalisztikusan kezelt belső monológgal szemben a „tradicionális monológ” újjáalakítására törekedett. Nem a regényformát akarta fellazítani, inkább az esszéregény műfajával kísérletezett. Műve rejtett dialógusokra épül, párbeszédékre, melyek során csupán az író válaszait, magyarázatait olvassuk, ia kérdésekre csupán visszakövetkeztethetünk. A válaszokból és a rejtett kérdésekből egy idegenvezető és egy Budapestre látogató nyugati művész beszélgetése bontakozik ki; s ebbe .a beszélgetésbe öltözik az ideológiai és közéleti polémia. A regény két szinten épül tehát: egyrészt az „idegenvezető” elbeszélésében, mint történelmi esszé, másrészt a két beszélgető kapcsolatában, mint polémia. A történelmi anyag összefoglalása és tárgyias előadása, valamint a vitatkozó, monológnak álcázott dialógusok természetes módon fonódnak egybe. A történeti anyag a polémia kiindulása lesz, a dialógusok adnak ösztönzést a történeti példázat aktuális értelmének teljesebb kifejtésére. Lengyel József könyve jó példája annak, hogy a történeti regény és modern esszéregény eljárásait miként lehet fontos közéleti polémiák és gondolatok kifejezésének érdekében mozgósítani. E regények tehát csak látszólag történelmiek. Lengyel az ország aktuális kérdéseire kívánt válaszolni bennük, akárcsak public isztifcus írásaiban. Alig volt olyan jelentős közéleti vita, melyben ne hallatta volna szavát, s éppígy foglalkoztatták a nagyvilágban felismert konfliktusok, társadalmi és kulturális kérdések. Szívesen ismerkedett idegen országokkal, a helyheZkötöttség hosszú évei után gyakran utazott. 1960- ban Kínában járt, Keresem Kína közepét (1963) című útinaplójában számolt be tapasztalatairól. Számvetés a múlttal Lengyel József újrakezd te munkáját, életét, meg tudta találni emberi—írói pályájának és világnézetének folytonosságát. A tragikus éveket azonban nem feledte, nem is akarta elfelejteni, ö maga is tudta, hogy emlékeit, felismeréseit előbb-utóbb meg kell fogalmaznia. A nyílt beszéd, a fogalmazás volt számára a folytonosság legfőbb belső feltétele. „A kimondhatóság, a ikimondottság oldja fel a zűrzavart, mely így válik elévültté” — írta Elévült tartozás című könyviéről. Nemcsak orvosságnak, a lelki egészségnek 'és a bizalom (gyógyszerének tekintette a nyílt fogalmazást, hanem közéleti kötelességnek is. Lukács György figyelmeztetett Mai szocialista realizmus című tanulmányában airra, hogy a jelen megértését a sztálini korszak feldolgozása segítheti elő, minthogy az emberek „mai szellemi, morális és politikai arculatát... ennek a komák az élményei formálták.” Lengyel József hasonló gondolatot fejezett ki Tiszta égbolt alatt a „Tiszta égbolt”-ról című írásában. A tudósok, írók és művészek egyik soron következő feladatának tartotta annak felderítését, „hogy mi adhatott egy időre táptalajt mindannak, lamit gyűjtőfogalomként »személyi kultusznak« nevezünk..Vagyis a számvetést elsőrendű feladatának érezte. E feladat elvégzése a XXII. kongresszus után vált lehetségessé és aktuálissá, egyszersmind szükségessé: a tapasztalatok feldolgozása és értelmezése, az ítéletek és figyelmeztetések megfogalmazása végett. Mint az író maga mondta: „Ami egyszer megtörtént — vagy megtörténhetett —, megmutatja értelmét, és a jelent már mint múltat tudjuk felfogni, a jövőt, mint jelent látjuk.” A „személyi kultusz” kritikáját először történelmi allegória formájában adta Isten ostora című, Attila király történetét feldolgozó filmregényének lapjain (1955-ben írta, 1963-ban jelentette meg.) A hun királyt a hagyománytól eltérően zsarnoknak ábrázolta, az egyszemélyi uralom természetét vizsgálta, az önkény ellen tiltakozott. A közösség szabad véleményalkotásában testet öltő bölcsességet kínálta orvosság gyanánt: „a görög köztársaság és Róma fénykora bizonyítja, hogy száz közepes, egyenként nem kiváló, de együtt lelkiismeretes tanácsos jobb, mint a legragyogóbb kényúr” — mondja a görög Briscos, az író gondolatainak tolmácsa. Hasonlóképpen allegóriák a Tördeky úr attrakciói 'és A Liebknech-lány (1961) című elbeszélések. Az első 137
