Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Felséges Monárcha!..." - Bátor. Fejezet egy társadalomrajzból
Határozat Midőn egy szomorú évtized nehéz szenvedései után az 1859. július 16-án kelt Császári Kiáltvány megjelent, hirdetve a birodalmi népeknek, miszerint Császár ö Felsége ezentúl kizárólag népei javának kíván élni, kik a nehéz időszak alatt annyit szenvedőnek, remény támadt a népek millióiban; remény, mely szerint biztosan várák, hogy azon hibás kormányzási rendszert, mely a történeti jogot s a múltak tanulságait feledve, előítélet s teljes önkény alapján kívánta a birodalom ügyeit rendezni, egy, s történeti jogot tisztelő századok tanulságait felhasználó s a jelen helyzetet és szükségeket kellőleg felismerő szabadelvű rendszer váltandja fel. Tisztán állott minden gondolkodó előtt, mit eredményezett légyen a 10 éven át páratlan következetességgel folytatott kormányzás. A császári nyilatkozat után a birodalom többi népeivel együtt a magyar is remélni kezdett, egy bizton' várt jobb jövő megnyugtató reményében hajlandó lévén feledni a múlt szenvedéseket, s azon mély megaláztatást, melyet a nemzet az elnyomás sanyarú napjaiban szenvedett. Egy év s néhány hónap telt, s a fejedelem az Októberi Diplomát nyújtotta a Nemzetnek. A kérlelhetetlen történelem feladata lészen megírni majdan, kire nehezedik annak bűnsúlya, hogy 1848/49-i polgárháború a hazában kiütött. Vájjon a nemzetet érinti-e a felelősség, vagy a fejedelem személyét környező ama rossz akaratú tanácsosokat, kik az 1848-as törvények megdöntését háború előidézése által kívánták elérni? Megszilárdulhat-e a bizalom ott, hol a teljes helyreállítást csak erőszákolás, mégpedig egy szűk alapú kényszer akarja pótolni? Megszilárdulhat-e a bizalom ott, hol kellő megfontolás után a nemzet gondolkodó része észrevenni kénytelen, hogy ami tőle követeltetik, az nem egyéb, mint lemondás történelmi nagy múltja emlékezetéről, önalkotta alkotmányos életéről, koronás királyok által szentesített törvények — nevezetesen az 1790-es, 1825/27-es, 1848-as törvények — által biztosított nemzeti függetlenségéről, nemzeti önkormányzatáról? Megszilárdulhat-é a bizalom, holott mindenki, ki látni akar, tisztán láthatja, mint szóratnak el mesterségesen jelenleg is a fejedelem hűtelen tanácsosai s azok eszközei által az idegen nemzetiségek között a visszavonás magvai — kétségtelenül azon célból, hogy az előidézendő viszályok által az egyetértés a haza polgárai között megakadályoztassék, s a törvényes állapot helyreállítása meggátoltassák? Miről a megyei közönség, s meggyőződése szerint a nemzet soha le nem mondhat, az a törvény — a törvény, mely fenn és lenn egyaránt kötelező, mely sem felülről, sem alulról egyoldalúlag meg nem változtatható. Miről soha le nem mondhat, az különösen az 1848-as törvény a maga összességében, melyet koronás fejedelem szentesített, mely tartalmára nézve nem egyéb, mint egyrészről a nóposztály bevétele az alkotmány sáncaiba, másrészről a valamennyi magyar király által ünnepélyesen megerősített alkotmányos szabadság megfelelően intézményesített újbóli biztosítása. A Törvény ezen dönthetetlen erejének eszméjéből indulva, e megyei közönség kijelenti : — Az uralkodó felségnek január 16-i legfelső leirata, melyben a szankcionált törvények ellenére s ezek megsemmisítésével a Magyar Haza alkotmányos léteiét továbbra is az október 20-i diplomára kívánja állítani, s részletes rendeletéit is erre alapítja, általában törvényes alapot nélkülöző. — Miután a birodalom minden európai hatalmassággal békében van, a diplomácia titkaiba pedig e megye közönsége beavatva nincs, kik legyenek a birodalom állítólagos ellenségei, s kik azok, akik ezekhez szegődtek? Erről a megye közönsége részletes és okadatolt tudomással nem bír, s erről diplomáciai közlekedést nélkülöző állásában tudomása nem is lehet. — A Megye semminemű oly adónak, mely a hazai törvények ellenére, ország- gyűlési határozat nélkül vettetik ki a kormány által, behajtására segédkezet nem nyújthat; ebbeli törvényes jogával az 1848-as törvények által kimondott közteher vilit)
