Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Felséges Monárcha!..." - Bátor. Fejezet egy társadalomrajzból
mó szándékokat mutatják meg nyomorult-meztelenül. Mert a bátor rak, mint általában az elnyomottak, elég pontosan tudták, hogy itt mély társadalmi bajokról és kemény osztály-igazságtalanságokról van szó, de tudták azt is, hogy ezek megszüntetéséhez kevés az erejük, s hogy saját belső bajainkat az idegen elnyomás tetézi, s teszi megoldhatatlanná. Igen, tudták ezt Bátorban, hiszen sérelmeiket egyik „népvédő” Habsburg sem szüntette meg a hosszú évtizedeken keresztül. Ezért mondhatjuk, hogy a bátori népnek ezesetben is több realitásérzéke volt, mint például az ügynököket irányító főügynököknek — és sajnos, hogy több, mint történelmi olvasókönyveket készítő egyes mai szerzőknek és szerkesztőknek. Bátor kifáradt, s 1812-ben aláírta a csaknem negyven éve készen álló úrbéri szerződést. A Táblázat alapján megállapíthatjuk, hogy a város polgársága jobbágyi állapotba süllyedt, azaz, a küzdelem negyedik változata, az ismételten Bécsig is fölvitt pereskedés lényegében eredménytelenül zárult. Lényegében, de nem teljesen: a szerződést ellenőrző megyei törvényszék megállapítja, hogy a Károlyiak Bátortól kevesebbet kértek, mint egyéb városaiktól, s mint amit a Mária Terézia-tféle rendelet alapján kérhettek volna. A gazdák katasztrális holdban kapták meg telki járandóságukat.. Rétjeik saját kezelésükben maradtak. Az uradalom kifizette a kisajátított területeken lévő épületek árát. Nagyobb belsőségeket kaptak. Évi igás robotjuk 32 nap. Ezenkívül a város közös tulajdonában sikerült tartani Bátorliget mintegy felét, Kispiricsét, valamint erdőiket és rétjeik meg legelőik nagyobb részét. Ám ennél is fontosabb, sőt, érzelmi-értelmi-lelki szempontból a legfontosabb, hogy e küzdelmek során megmaradt a város történelmi tudata, mert nemzedékről nemzedékre élő valóság volt a múlt szerepe, az összetartozás, a kitartás közösségi élménye. S mindez nincs, illetve, csak sokkal haloványábban, ha a város mindjárt 1748- ban megalkuszik az új helyzettel. Bátor és a Károlyiak áldatlan harcának majd csak az 1848-as jobbágyfelszabadító törvények vetik végét, majd a család minden ingatlanát eladja, s kivonul dicstelen szereplése színhelyéről... Az úrbéri szerződés aláírásakor, 1812-ben a városban összesen mintegy háromszáz család s körülbelül 1600 lélek él. A szaporodás tehát jelentős, de még mindig nem érte el a négyszáz évvel korábbra becsült szintet, s ha figyelembe vesszük, hogy a Károlyiak több mint száz szolga-, uradalmi cseléd- és jobbágycsaládot hoztak az utóbbi negyven évben, akkor a gyarapodás csak ikisrészben ered a születésekből. Azaz, tulajdonképpen pang a város szaporodási képessége. S ezt az egyházak anyakönyvei közvetlenül is igazolják, ám azt gondolom, a közvetett bizonyítások szélesebben alapozzák a jelenséget. Az első, hogy ugyanebben az időszakban az ország egészen más táján, a Sárközben is kevés gyerek születik. S ott az az ok, hogy a török korban a sárközi nép bemenekült a Duna mocsaraiba, elhagyott földjeikre viszont a törökök rátelepítették a rácokat, majd, a felszabadító harcok után a Habsburgok a német telepeseket. Mire a sárköziek felocsúdtak, már nem volt hova visszamenni. A második közvetett bizonyíték Széchenyi István mondata 1831-ből: Minden nép gyorsan szaporodik a Kárpát-medencében, csak a magyar veti ritkán magzatát, mint a sivatag büszke, magányos oroszlánja... A harmadik pedig, hogy a rossz hangulat, a bizonytalanság a város teljes köz- és magánéletét átfonta. Az 1812-es előnytelen megegyezés után a bíróválasztások és esküdtállítások körül már nincs huzavona: a tiszttartó jelöl, a nép szavaz. A közügyekkel senki sem törődik, hisz rég nincs alkalom a befolyásra. Az uradalom, jog szerint, ellenőrizhetné a városgazdálkodást, de csak saját járandóságai érdeklik, s azon kívül a még bátori tulajdonban lévő birtokok megszerzésién mesterkedik. A város pedig 1812 után többé nem bízik abban, hogy vagyonát meg tudja menteni a Károlyiak harácsoló kedve elől. Ezért aztán felprédólják dús és jólgondozott erdeiket, elhanyagolják legelőiket s uzsorázzák szántóikat. De költekeznek is, meg fényűznek. És iábra- kap a korrupció, amire a korábbi időszakokból nincs példa, tudomásunk szerint legalábbis. A következmény, hogy a harmincas évekre a városnak szinte már c«ak adósságai vannak. (A Károlyiak például nem engedték meg, hogy a város szőlőt telepít108
