Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai (1968-1986) II., befejező rész

Formavilága még kialakulatlan volt, de az Alkotóműhelyben végzett munkája egyéni fejlődése szempontjából hasznos lehetett. Matéka Éva kísérletei a Velemi Alkotóműhely gyakorlatában is szokatlanok vol­tak: nyomott és kézzel festett, színpadképekre vagy freskóvázlatra emlékeztető kar­tonokat készített, majd ezeket a figurális kompozíciókat textilre vitte át. Solti Gizella az előző években megkezdett munkáját folytatta: a kártolásra hasz­nált szöges hevederek és egyéb anyagok — géz, papír, fotó, gyapjú — alkalmazásával készített tárgyakat. Videoprogramjában egy matéria lebontását elevenítette meg. Szenes Zsuzsa a „Határ” címmel készített grafikai kollázs sorozatot, melynek folytatása egy akció és az azt dokumentáló videoprogram volt. Székely Kati 1978-ban és 1981-ben kialakított, varráson alapuló kísérleteit foly­tatta: celofánra és műanyagfóliára varrógéppel vitt fel raszterhálót. A tartóanyag el­távolításával alakultak ki a végleges, a térbe görbülő légies hálókompozíciók. Trombitás Tamás mint képzőművész kapott meghívást. Munkája a geometrikus neonkompozíciók — fényszobrok —, textil, emberi test és természet misztikus viszo­nyainak kutatása volt. Négy szabadtéri akciót, fotósorozatokat és két videoprogramot készített az alkotóműhely résztvevőivel közösen. A finn Uulla Paakunainen résztvett Trombitás Tamás munkáiban, saját kísér­lete a gyapjú előfonat és nylonfólia együttes alkalmazása volt. Mint a 4. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé díjnyertese, Antonella Padovani Celada Olaszországból vett részt a műhely munkájában. Konceptuális gyökerű mun­káit délamerikai varrott technikával készítette, a kompozíciókat papírral és írott szö­veggel kombinálta. A Franciaországban élő, korábbi velemi résztvevő, Kele Judit öt francia művész­társával készített videón és fotón rögzített akciót a Nyílt Napok alkalmával.. A vendégként két hétig az Alkotóműhelyben dolgozó Marjan Derksen (Hollandia) munkája egy geometrikus tér-négyzetháló és selyem-tükör kombinációból épült mű volt. Az Alkotóműhely kilencévi munkájáról és az 1983. évi tevékenységről a Magyar Televízió dokumentumfilmet készített. A biennálók negatív tematikáin, Velem önfelszámolásán, a műfaji csődön túl még szociologikus tényezők is hozzájárultak a hanyatláshoz. A másfél évtizednyi történet szereplői többé-kevésbé ugyanazok voltak. Jószerivel 1980 óta egyetlen fiatal sem csatlakozott az „új textiles” mozgalomhoz. Az pedig, hogy egy fejlődési folyamat során minden résztvevő évről évre továbblépjen, még a textilnél jóval rugalmasabb műfajokban sem képzelhető el. Az a művészeti presztízs-vonzerő, amely a 70-es évek közepén volt a legerősebb, megszűnt. Az első két generáció tagjai is sorra kezdték feladni független művész státusu­kat, s tértek vissza az iparba, vagy más módon kényszerültek állást vállalni. Nyilván­való lett, hogy a művészetükből a nyolcvanas években nem lehet már megélni. Ez a fiatal textilművészeket két választás elé állította — de ezek közül egyik sem volt a kísérleti irány —; az egyik részük a felvirágzó butikipar szállítójává szegődhetett, s ők a nagyobbik rész. A többiek — főleg a gobelinesek —, megpróbálhatnak a ne­kilendült „szállodaművészetből” megélni. Olyan — túlzás nélkül állítható —, a műfajukban világhírnevű művészek, mint Bajkó Anikó, Gecser Lujza vagy Gulyás Kati, Kelecsényi Csilla, anyagmintákat má- solgatnak, vagy csipkefüggönyök hattyúit rajzolgatják az iparban. Ez a megalázó, értelmetlen állapot nyilván nem tartható huzamosan, ezek a művészek újra hátat for­dítanak az iparnak. Pedig korántsem arról van szó, hogy nem lenne égetően nagy szükség invenciózus tervezőkre. De még mindig szinte megoldhatatlannak látszik annak a felismerése, hogy az ipari előrelépés egyetlen lehetősége a szellemileg és művészileg magasszínvonalú tervezés. Helyette külföldi minták — divatrend — ál­landóan elkéső követése, bérmunka vagy a hamis módon megítélt „közízlés” kiszol­gálása történik. Pedig nagy valószínűséggel a magyar sajátosságok korszerű megje­lenítése volna az egyetlen járható út a textiltervezésben is, ahelyett, hogy műskandi- náv, álolasz, minthafrancia és még ki tudja milyen pótmegoldásokat erőltetnének. Ahhoz, hogy a textilipari fejlődés és a tervezés magas színvonalon működjék, nem 1145

Next

/
Oldalképek
Tartalom