Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Czére Béla: Két Krúdy-elemzés
portrékat a „Zenélő óra” nevű kiskocsma vendégeiről festi Krúdy: Erdélyi Gyuláról, aki a koronázás éveiből itt maradt, nobilis jellemű, de anakronisztikus szemléletű öregúr volt már ekkor, és a papi reverendába öltözött tehetségtelen Simli Mariskáról, akit a maradék nőiességét felfaló beteges érvényesülési vágy hajtott keresztül a századvégi irodalmi életen. KÖZÉPKORI HALÁLTÁNC KRÜDY FELVIDÉKI ZSOLDOSTÖRTÉNETEI 1906 végétől 1910-ig a középkori Felvidéken játszódó zsoldostörténetek reprezentálják a Krúdy-próza ekkori legfontosabb műfaját, a novellát. A középkori felvidéki történetek halálárnyékában, a harmincéves háború és a kihívott végzet árnyékában élő zsoldoshősei olyan mohón mártóznak meg az emberi lét minden lehetséges kalandjában, mint egy utolsó, felajzott ölelésben. A gyönyör és a pokol bugyrai tárulnak fel a kiéhezett zsoldosok előtt az időben, a szerelem örvénylésein át ismeretlen mélységekbe buknak alá, hogy aztán büntetésként halálra zúzzák magukat a mámor és a csömör sziklaszirtjein. A kiéhezett zsoldos a lét kalandját szomjazó és vállaló ember: a tapintható világ érzéki burkából a megsejtett idegen világok szívverése után hallgatózva. Haláltánc örvénylik az 1906-ban írt első zsoldos-novella, a Középkori álom misztériumjátékának színpadán: fosztogató katonák érkeznek a vörös barátok kárpáti klastromába egy fagyos karácsonyi éjszakán. Lezüllött barátok és szökött apácák a betlehemes játékok morbid paródiáját játsszák el a kék lánggal égő szeszek alvilági fényében: ördögszarvú férfiak nézik az őrjöngő meztelen apácák örömtáncát, amely annak szól, hogy vajúdik már „Szűz Mária” — egyik társnőjük —, hogy megszülje „Jézust”, egy láthatatlan résből előmászó undok, törpe gnómot. A misztériumjátékok szerkezetét követő novellában azonban megjelenik az aranyvértes vitéz is, az igazi Jézus, és leszámol a bűnök és szenvedések okozójával, az „Ördöggel” és az „Asszonnyal”. A jámbor tanulsággal szolgáló befejezés is mutatja, hogy Krúdy egyelőre csak kipróbált ezzel a novellával egy új hangütést. Még nem tudja — és nem is meri — lírai énjébe oltani ezt a világot, ezért itt még sátáni színekkel festi a danse macabre-t, így tart távolságot tőle. De már a következő évben írt elbeszélés, A lyukas tallér a később egyre sűrűbben indázó zsoldostörténetek időéléményét, a valóságos és irracionális elemek találkozásának időmedrét rajzolja ki. Az egyszerű történet „objektív” ideje a XVII. század, a harmincéves háború utáni törékeny béke, akkor kezd el kártyázni egy Európát végigharcoló zsoldos és egy mindenhonnan kikopott barát a Kárpátok között fekvő fogadóban. Hol az egyik fosztja ki és vetkőzted meztelenre a másikat, hol a másik kerekedik felül, s egyszercsak — szinte észrevétlenül — már az időtlenségben folyik ez a kártyázás, az örökkévalóságban folytatónak, ismétlődnek az emberi mozdulatok. Tart ez a küzdelem a novella megírásának időpontjában is, de kezdődhetett jóval a harmincéves háború előtt is: a játékra koncentráló emberi szenvedély mozdulatai az érdekesek itt, s azok valóban időtlenek, mert az „objektív”, tényleges időben is ugyanazok. A Jézuska csizmájában két veterán katona és egy szökött apáca alakján csillan meg a jámbor áhítat fénye, gyarló, bűnös emberek lelkei emelkednek fel a tiszta hit megrendülésén át a katarzisba. Az öreg Vjuk és a fiatalabb Penge a Bártfa és Eperjes között fekvő fogadóban húzzák meg a tél hidege elől magukat, hozzájuk csatlakozik a kopaszra nyírt apáca, ök hárman összetartoznak: bűnösök és jámborak, az élet lakomás asztalától elzavartak. Körülöttük ellenséges a világ: a tagbaszakadt kocsmáros a fűszeres bor ördögével kábítja el s löki ki a télbe mezítláb őket, miután egy „tisztes zarándok” már elkártyázta pénzüket és ellopta csizmáikat. Vjukot a halál már eljegyezte magának, ő csak a hegyi út közepén álló kőfeszületig akar eljutni. A mezítlábas, kimerült katonát Penge és az apáca tolja, vonszolja a magas hóban, hogy a feszület előtt, Jézus megbocsátó tekintete alatt halhasson meg. A drámai út végén, az aranypatkós csizmáról álmodó Vjuk számára megtörténik a csoda: 1131
