Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Czére Béla: Két Krúdy-elemzés

hogy testükkel adjanak a tájnak új értelmet, az úszó jégtáblán üljék meg nászukat, „mint a vadkacsák”.

Józsiás és Zsófia különös násza, amelyet persze csak a mese és a valóság határán lebegtetett költészet hitelesít, már megkésett záróakkordja szerelmüknek, hiszen a fiatalember érdeklődése jó ideje Áldáska felé fordult. A fiatal Áldáska — a Bukfenc Gyöngyvirágának és a Rezeda Kázmér szép élete Tinijének közeli rokona — a tisztaságot, jóságot és a szépséget egyszerre jelképezi, de alakját inkább Józsiás lírai álmodozásainak csillámaiból ragyogtatja fel Krúdy, s nem a leírást, a jellemzést, a dialógust és a cselekményszövést egyaránt felhasználó érzékletes, anyagszerű komplexitásból, mint például a Napraforgó Evelinje vagy az Asszonyságok díja Natáliája esetében. Áldáska „ama csodálatos, életükben szentté válott nők közé tartozott, akiért száz más nőnek megbocsátanak a túlvilágon”. Így jellemzi — Józsiás tekintetén át — a lányt Krúdy, s valóban, annak ellenére, hogy nem a cselekmény fordulataiból sugárzik ki és nem a regény helyzeteiből árad ez a jóság, Áldáska apró, finom gesztusai alapján mégis hitelesnek érezzük ezt a megállapítást. A szerelem — az igazi szerelem, s nem a szerepjátszás — Józsiás lényét is átformálja. A szerelem önbizalommal tölti el, munkakedve fokozódik, hiszen kedvese számára is érzékelhető sikert akar az életben elérni — minden szerelmes férfi vágya ez. Újra bízik a sorsában, régi betegségei elhagyják, kihull belőle „a csalódás, az önemésztő szomjúhozás, a kielégítetlen ambíció, a pokolvarként égető önbizalmatlanság, a rettegés a sivár holnaptól, a bágyadt unalom az eseménytelen tegnaptól.” A szerelem intim varázsa egymásba fűzi a két emberi sorsot, a szeretett lény testét, ruháját Józsiás sajátjának érzi, rezdüléséből, színéből a saját sorsát következteti ki. „Ismét azt gondolom” — tűnődik Józsiás —, „hogy az ő fekete, pamutkesztyűs kezében van az életem mérlege, a szoknyácskájának a ráncolásában az egészségem, kerek kis kalapja mellett a har- kálytoll az én kedvemet jelenti, hidegtől kipirosodott, keleti orrocskája már érzi az eljövendő szerelem mámorító illatát, a kis arca azért pirosodott ki a téli fagytól, hogy nyomot ne hagyjanak majd rajta az én szenvedélyes csókjaim; kis kabátján a gombok, ruháján a kapcsok már tudják az összeesküvés titkos jelszavait, amelyeknek kimondását éntőlem várják; és a sötét kapualj, ahol egy alkonyaikor remegő kezem őt szerelmesen megsimogatta: örök tanúja annak a szerződésnek, visszavonhatatlan szerelemnek, amelyet majd rövidesen megpecsételünk.”

Érdekes fejezetek villantják fel a Hét bagolyban a századvég irodalmi életét is. A múlt század végének művészi áramlatairól, az irodalmi élet legfontosabb alakjairól nem ír Krúdy, annál színesebb képest fest viszont a kor jellegzetes, többnyire az irodalom perifériájára szorult figuráiról, öreg költőkről, akikkel ő maga is barátkozott a fővárosba felköltözve, a józsefvárosi asztaltársaságokról és a zuglapok, kalendáriumok, álmoskönyvek köré sűrűsödött szubkultúráról, amely azonban meglepően izgalmas értékeket is produkált időnként a korszakban. Az írókat inkább a derűs adomák fénytörésein vagy az asztal melletti borozás párázatain át mutatja be: mindig színesen, a skiccszerű vonások ellenére is telitalálatszerűen. Megértjük, hogy Józsiás-Krúdy számára ez az irodalmi élet valójában a szerelemnél is fontosabb, akkor is, ha maga Józsiás inkább csak a szerkesztői asztalok melletti rövid, s a vendéglői asztalok melletti hosszabb csevejekkel vesz részt a vitákban, beszélgetésekben. Na meg persze a műveivel, melyekkel sűrűn keresi fel a Barátok terén, a régi Athenaeum épületében levő Fővárosi Lapoktól az Egyetem utcai Bolond Istókon át a józsefvárosi ponyvabirodalomig, a Virág Kálmán és Neje könyvkiadóig a szerkesztőségeket. Tanulságos ebből a szempontból Józsiás és a Virág Kálmán-féle cég kapcsolata, mert Krúdy századvégi irodalmi helyzetét tükrözi. A Barátok terét, vagy ahogy a mellőzött írók nevezték, a „Sóhajok terét” elhagyva, Józsiás „megnövekedni látszott", hiszen a Józsefváros felé tartva,, a kis szerkesztőségekben, kiadókban már országosan elismert írónak számított. Az álmoskönyvek, pohárköszöntők, szerelmi tanácsadók, levelezők kiadójának Józsiás az „Udvarlás Könyvét” írja, s érdemes megfigyelni, hogy ezekbe az enyhén gyanús, periférikus kiadványokba a női hajszálakról értekező Józsiásnak sikerül nemes költészetet és egy jó adag érzékeny lélektani észrevételt becsempésznie. A kívánatos pesti zsidó nőkről elmélkedő Bartók Lajos és a szerkesztőségeket folyton pénzért ostromló Gáspár Imre mellett a legjobb irodalmi

1130