Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Felséges Monárcha!..." - Bátor. Fejezet egy társadalomrajzból
már korábban elvette, erőszakkal. Ugyanígy veszi el a heti és országos vásárok jövedelmeit, majd egyszerűen önmagát jelöli vásár tar tónak! „Az Ür adta, az Űr elvette” — prédikálja az úgy — ahogy helyreállított másik templomba erőszakkal visszatelepített katolikus pap, értvén a bibliai mondaton, hogy amit a Báthory család kijárt a városnak, azt az új kegyúr elveheti... S úgy látszik, valóságosan. Mert ugyan Mária Terézia megengedi, hogy Bátor szembeszálljon urával, s az évtizedeken át tartó civódás hoz is a városnak kedvező döntéseket, ezeket azonban a Károlyiak sohasem hajtják végre. Tetemes pénzeket költ a város perekre, utazásokra, napid!jakra, megvesztegetésekre, közben azonban fokozatosan veszti jogait, azaz, a Károlyiak egyre több szolgáltatást kapnak törvényesen, s nem csupás az erőszakra alapozott szokásjog szerint. Úgy, hogy ez a tengeri kígyóvá növekvő per végülis az erősebbnek, a Károlyiaknak kedvez, ami azonban nem jelenti, hogy az erőszakkal fölhagynának. Sőt. Bátori majorságuk megerősödvén, kinyújtják kezüket a város földjei után! Jó alkalmat ad ehhez, hogy az 1772-es előkészítő szemle alkalmával a bátoriak hallgattak Bátorligetről, gondolván nagy bölcsen, hogy így „kimenthető az urak vértse szeme elől”. S mikor a Károlyiak elfoglalják a pusztát, hiába mutogatnak régi pergameneket, a megye is úgy határoz, hogy azért hallgattak felőle, mert maguk is tudták, hogy „hamis az birtokolás”! Pedig hogy nem hamis, azt az urak éppoly jól tudják, mint a város, mely a fegyveres foglalásnak ellentmond, de megakadályozni nem képes. Az úrbéri szerződést sem írták alá, ismételten sem, a szolgáltatásokat azonban adták, mert ha nem, jöttek a fegyveres szolgák, s nemcsak az előírt mennyiséget vettek meg rajtuk, hanem dúltak, raboltak, fosztogattak. A város e hosszú és egyre reménytelenebb küzdelemben négy módszert alkalmaz, hol felváltva, hol egyidejűleg. Az egyik a könyörgés. A másik a kiegyezni akarás. A harmadik az ellenállás. A negyedik a pereskedés. A könyörgés a legritkább esetben jár eredménnyel, ez azonban nem rekkenti útját a következő instanciának, s értelmét abban jelölhetjük, hogy a sérelmeknek legalább így maradt nyoma. Hasonlóképpen állunk a kiegyező kísérletekkel is. Így például 1778-ban a következő javaslatot terjesztik az Úriszék elé Nagykárolyban: elállnak a Budán folyó pertől, s aláírják az Urbáriumot, azaz készek „az Urasággal jó móddal meg egyezni”, ha: 1. Az eddig kierőszakolt szolgáltatásokat újabbak nem követik. 2. A 15 napi robot leteltével a gazdákat ne vegyék igénybe. 3. A telkeket ne csökkentsék 28 holdra. 4. Az erdők a város tulajdonában maradjanak. 5. Ingatlanaikat szabadon adhassák, vehessék, cserélhessék. 6. A földteleneket és özvegyeket karácsonyi ajándékkal ne terheljék. 7. Esküvő alkalmával a lakodalmas család egy akó bort szabadon hozhasson be a városba. Az úriszék a javaslatot rögvest visszaveti. A nyílt ellenállást azért alkalmazzák újra meg újra, hogy az erőszakkal kicsikart urasági előnyökből később ne váljék szokásjog. 1788-ban például a Ligeten kaszált szénát az urasági szekerek a majorba vitték. Tizenkét városi polgár, Baracsi Pál bíróval az élen, fegyverrel kényszeríti a fogatokat a városi szérűbe. Máskor az urasági boroshordók fenekét verik ki, vagy az uradalmi favágókat kísérik a város börtönébe, ha azokat bitangban találják, illetve, kiűzik a tölgyeseikbe makkoltatni behajtott urasági kondákat... A Károlyiak persze mindig visszaütnek, s mert módjuk nagyobb hozzá, hát rendszerint duplán. Ez azonban nem veszi el a „nyugihatatlan bátoriak” merszét — talán mert tudják, de legalábibs érzik, hogy a megmaradásnak most nincs más módja. Jó alkalom az ellenállásra a városi tisztségviselők választása. Az uradalom a bírókat és a hites 'embereket saját engedelmes szolgáivá akarja tenni. Ezt igyekezett biztosítani már azzal, hogy maga állított három jelöltet, s a népnek ezek közül kellett választani főbírót. A nép azonban többször egy negyedikre, saját jelöltjére adja szavazatát. Mint például 1803 november elsején, mikor is Nagy Imre csizmadiát választják meg. Az új főbíró gyorsan kicseréli bírótársait, új esküdteket hitéltét meg, s azonnal munkához lát. Ellenőrzik a városi vagyon kimutatásait s több visszaélést lepleznek le; az uraság talpát nyaló papot elbocsájtják, a város tolvaj cselédeinek felmondanak, ellenőrzik a kocsmákban használt iccéket, s szigorú ellenőrzés alá vetik 104
