Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Felséges Monárcha!..." - Bátor. Fejezet egy társadalomrajzból
a közpénzek költését — mindezt néhány hét alatt, mintha éreznék, hogy nincs sok idő. S valóban. Már december negyedikén erős karhatalom érkezik a városba, s a megyei kiküldött erőszakkal veszi el Nagy Imrétől a bírói pálcát meg a pecsétet. A főbíró panaszt tesz a megyénél. A nép „csoportokba gyűl és kiabál”. A megszálló katonaság számát növelik, s az őrjáratok betörnek a házakba, ahol este kilenc után is világol- nak. Valószínűleg ilyen 'betörés alkalmával veszíti életét Nagy Imre, mert 1804. április hatodikén, mikor a megye rendkívüli választásra hívja össze a népet, már nincs az élők sorában. A polgárok csak akkor hajlandók szavazni, ha a tiszttartó távozik. Ez megtörténik, s akkor Sipos Andrást választják meg, aki megint csaik nem az uradalom jelöltje, tehát a nép bizalmasa — s voltaképpen meggyilkolt elődje munkáját folytatja. Ám az uradalom naponta zaklatja, s nemcsak őt, hanem a város minden polgárát is — és a nép kifárad. Annyira, hogy mire a rendes bíróválasztás ideje — 1804. november 1. — eljön, már újra az uradalom jelöltjére szavaznak az odarendelt császári katonaság és az oláh hajdúk kivont kardjai között... Hanem, ez az új báró se mindig táncol úgy, ahogyan a tiszttartók fütyülnek. A parancsra például, hogy az uradalomnak e.ngedetfenkedőket ő jelentse föl, azt válaszolja: „Ez idegen és szokatlan páránts soha Bátorban ususiban nem vala, s a lakosok ilyent atyáiktól sem hallottak volt.” Mire a tiszttartó őt csapatja meg: „Menjen ki (kend a deresre, mert ha saját apám volna, ilyen szavakért akkor is megvágatnám!” A város a megyénél tesz panaszt: „Naponkint szorittatunk és fosztaitunk, a legkisebb haszontól is tiltatunk, vason árestomot szenvedünk, kemény páltzaütésekre ítéltetünk az Kegyelmes Uraság bátori tisztségétől.” A vármegye, történelme során talán először, Bátor mellett fog, mert „az mostan való üdőkbe az népnek néminemüekben kedvezni nem ártalmas...” Werebélyi József, a bátori tiszttartó azonban másként értelmezi a helyzetet: „Mind ez üdéig sokat vesztett az Méltóságos Uraság, hogy az maga jussait, földesúri hatalmát behunyt szemmel és lezárt szájjal halgattya, ha csak ezen nyakas, perre kelő parasztokat önnön hatalmával is meg nem zabolyázza, csak a törvényi utak hosszas tapodására engedi, ennek következtében még nagyabb Rebelliokra hatalmazza.” Megye és tiszttartó tehát pontosan ellenkező következtetéseket húznak elő „az mostan való üdékből”, vagyis az 1789-es francia forradalom után kialakult helyzetből. Európában nagyhatású események zajlanak, s ezekből a Habsburg birodalomban is érződnek egyesek. II. József a trón erősítésére kívánta használni a Fölvilágosodás eszméit és várható következtményeit, azaz, a tőkés polgári társadalom kialakulását. Tervének három fő akadályát látta: az egyház hatalmát, a nemesi rendet, és a birodalom változatos népi, nemzeti színképet. Azt hitte, csak ezeken kell változtatni, s nyert ügye van. Mint kortársainak, neki sem volt folgalma arról, hogy az újkorban a gazdasági súlypont nem véletlenül helyeződött a kontinens nyugati részébe, hanem nagyon is behatárolt törvényszerűségek alapján, az eurázsiai 'történések összeredménye- ként... De módszereit is a tévedések, akamokságok és sunyd számítások jellemzik. A földnek, a földmény kincseinek az ő elgondolásában nincs értékük, csak a termelőeszközöknek. Egyéni jogokat ad a jobbágynak, anyagi terheit azonban nem csökkenti, s gátolja a régi helyi önkormányzatok még meglévő maradványait, a falu- & városközösségek munkáját. De megszünteti a területi önigazgatás egységeit, a vármegyéket is. Megtiltja a nemzeti nyelvek használatát, s hivatalossá teszi a németet, hogy idővel általános legyen. Legfőbb akamoksága mégis, hogy azt hiszi: az egyes nemzetek vezető osztályai nem a történelmi, társadalmi, gazdasági folyamatok révén fognak megszűnöm, hanem ha ő elhatározza. Ha ő a parasztokat fellázítja a nemesek ellen. Nem tudta, hogy ha egy elnyomott osztály fellkél, az a trónokat nem megvédeni, hanem ledönteni szokta. Erre majd csak a francia forradalom eredményei döbbentik rá. Vissza is vonja rendeletéit, a Magyarországra küldött felforgatókat azonban még utóda, II. Lipót is működni hagyja: hadd izgassák a népet, s azok hadd riogassák a nemességet, mely ekkor a Habsburgoktól való elszakadást tervezi. íme egy Szabolcs vármegyében elfogott „Paraszti Kiáltvány” 1790-ből. 105
