Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Jánosy István: István király alkonya (dráma)
ISTVÁN Hívd a királynét és Gellért püspököt. AJTÓNÁLLÓ Parancsára, uram! (kimegy) GIZELLA Hivattál, uram! Fáj valamid? Gyógyítsalak? ISTVÁN Nem kell engem már gyógyítani. Elindultam már oda túlra. Nagy rendetlenségben hagyom itt az országot. Legalább te ne növeld a szerencsétlenséget! Péter kapkodni fog és kegyetlenkedni, és a pogányokhoz húzók csak ezt várják: alkalmat a zendülésre. Intsd mérsékletre, főleg ne ingerelje a félhitűeket, akik pogányok is még, de azért a mi szekerünket tolják. És ne akarja megtörni a magyar gerincét. És ha fél, azért ne folyamodjék segítségért idegenekhez. Ezt akarom. Tégy meg mindent, hogy így legyen! GIZELLA Többet kívánsz tőlem, mint amire asszony képes. ISTVÁN Gellért püspök! Gyónni kívánok. Túl sok embert öltem meg, mégpedig saját népemből. GELLÉRT A szent ügyért, hogy országod kereszténnyé legyen. ISTVÁN A tettet elkövettem, amit Isten tilt. Bűnhődnöm kell érte. GELLÉRT A fiad mondta, Imre? ISTVÁN Valaha mondta. De én is úgy érzem. GELLÉRT Mit tehettél volna mást, hogy megmentsd a népedet? ISTVÁN Tudom. Ezt kellett tennem. Még pedig gyorsan, hogy népemben meggyökeresedjék a kereszténység egyszer s mindenkorra. De a bűn az bűn, még ha jószándék is követteti el. S a bűnhődés már megkezdődött. Krisztus bosszúja. GELLÉRT Ugyan? Micsoda képtelenség ez?! ISTVÁN Sajnos valóság. Abban a pillanatban, hogy lehunyom a szememet, kenyértörésre kerül sor Péter és az óhitű- ek között. Péter szertelenségében elveti a sulykot és segítséget kér a német császártól, és vége a függetlenségnek, vége a magyarnak. És e harcokban tízszer any- nyian pusztulnak el, mint amennyit én ölettem. Hát nem bosszú ez? GELLÉRT Lehet. De talán azért, mert túl sokat hagytál életben az óhitűekből. ISTVÁN (gúnyosan felnevet) És ezt te mondod, Krisztus szolgája? Amikor urad azt parancsolta néktek: szerességtek ellenség teket? GELLÉRT Urunk jól tudja, hogy tökéletlenek vagyunk és az ő ügye tökéletlenség által megy előre. ISTVÁN Akkor mért adta ki a parancsait? Hogy ne teljesítsék? Sajnos, én nem tudom ezzel áltatni magamat. És látom népem siralmas jövőjét. GELLÉRT Mért siralmas? Ha kereszténnyé lesz, csak úgy fog virulni mint a többi nép, mint mi, itáliaiak. ISTVÁN Ha úgy lehetne... Ti a rómaiak utódai vagytok, ki fenyeget benneteket? Körülvesz a tenger. S hozzá még megvan a bölcsességetek, hogy megfogjátok a Szerencse üstökét. De az én népem: letelepedett Pannóniában, ahol nagyon huzatos a világ: mint az orkánok, nagy népek kavarognak itt egymással viaskodva, s maguk alá tiporják a kisebbet a Világ teremtése óta. Jött ide már annyi nép, egy sem tudott meggyökeresedni, itt élni 2—3 évszázadon túl. S hozzá még a népem nem is igen bölcs: ha ritka pillanatokban jól megy a dolga, megkótyagosodik a szerencsétől és odaveszt mindent. Engem az Isten látóemberré tett, jól látom a jövendőt. GELLÉRT Te megtettél mindent, hogy néped akár ezer évig is el legyen itten. Vagy még tovább. Ebben nyugodjál meg. Ugyan ki más dicsekedhetik ilyen nagyságos tettekkel? ISTVÁN Megtettem, az igaz. De a bűnöm a hátamon van és rogyadozom alatta. Miért nem lehettem olyan szent, bűn- telen, mint fiam, Imre? Miért nem lehettem?! GELLÉRT Fiad ott fenn imádkozik érted. És én, Isten szolgája lévén, felmentelek minden bűnödtől. ISTVÁN Fiam imádkozik értem. Ez legyen utolsó gondolatom, (meghal) KÓRUS (a Sirass édesanyám dallamára) Sirasd, Magyarország, mert lelke ellebbent (angyal-vitte pólyás a kék végtelenben). Háborgó lelkének csitulását látom. Nem rémség a halál — szép erdei álom. Űzött, köszvény-kínzott, hosszú életében sokat veszkelődött, sokat hagyott félbe. Amit veszni rontott, mit vétett az elme; kijavítja még azt a Jézus kegyelme. (1975) 1091
