Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Felséges Monárcha!..." - Bátor. Fejezet egy társadalomrajzból

mi a középkorban nemcsak kereskedelmileg, hanem bányászatilag, iparilag és mezőgazdaságilag is fejlett központ voltunk, a cseh és osztrák területek a XVIII. században viszont szinte csak közvetítenek (de jóval kevesebbet a korábbinál), mert gazdaságuk csak a miénknél fejlettebb. E történelmi kitekintés híján persze helyzetfölmérésük sincs, s azt gondolják: a töröktől megszabadulván csak jó erőfeszítéseken múlik a régi dicsőség visszaszerzése.

S mert ezt a Károlyiak is így akarták (fényesen kiderül ez Ferenc gróf aipja, Károlyi Sándor emlékirataiból) —, s miiért ne akarták volna, hisz’ ismerték a régi oligarcha családok hatalmát, gazdagságát, miért lettek volna önmaguk ellenségei? Ezért kezdenek törekedni, gyarapodni, fejleszteni a XVIII. század első felében. Hatalmas munkát végeztek, valóban: lepusztult szántók ezer meg ezer holdjait tették termővé újra, mocsarakat csapoltak, utakat építettek, új vetőmagvakat, tenyészállatokat hoztak be Nyugatról, gazdatisztjeiket kiküldték a fejlettebb termelési formák tanulmányozására, falvak tucatjait telepítették újra, városok lakosságát (Bátorét is) növelték, bányákat nyitottak, üzemek létesítésével kísérleteztek, szegény gyerekek százait taníttatták ki, Nagykárolyt, Szatmárnémetit, Beregszászt korabeli gazdasági, kulturális központokká fejlesztették, részt vettek a fiumei kereskedelmi útvonal kiépítésében, a magyar főurak e nagyléptékű, de kudarcba fulladt erőfeszítésében, és a többi, meg a többi — mindezt azonban már olyan csökkentett szinten, mely mind a magyar középkorinál, mind a nyugat-európai újkorinál, sóikkal alacsonyabb volt. És tekintve az európai gazdaság, ebből folyóan pedig a politika, a hatalom új szerkezetét, a súlyponti és mellékterületek átrendeződését, ez a szint jelentősen följebb nem mehetett, még az ausztriait sem érhette utol.

Nagyon jellemző, hogy Európa e „visszajobbágyosodó” felén még a legnagyobb tudományos fölfedezések sem érvényesülhettek: Lobacsevszkijé és Bólyaié például. Mert az nagyon valószínű, hogy Gauss eltulajdonította Bolyai fölfedezését, de azért tehette sikerrel, mert a magasabb számtanra akkor ott volt szükség, nálunk alig. Hiszen képzeljük el, hogy Jedlik Ányos nem maga alkotja meg az áramfejlesztőt, hanem lopja valamely nyugati tudós társától. Mire ment volna vele itt? Amire saját dinamójával: semmire... S a másik, sóikkal szembetűnőbb j'ellemző, hogy míg az 1241—42-es kegyetlen tatárjárás után az ország gazdasági ereje néhány évtized alatt visszaállt, addig a török alóli felszabadítást követő másfél évszázadban sem állt be a Mohács előtti szintre, sőt, egyre nagyobb ütemben maradt le a belső-európai fejlődéstől. Igen, mert a XIII. században csak az ország süllyedt el Batu kán csapásai alatt, s nem a központi gazdaságtepolitikiai szerep, viszont az újkorban mindkettő elveszett.

Ezt sem értette a Károlyi család, együtt főrendi s közrendi társaival, s ezért küzdött hosszú emberöltőkön keresztül a régi nagyság visszaszerzéséért némán, sőt, Bécs felé jó arcot mutatva. Hűséget mutatták a Habsburgok, barátságot az osztrák és cseh főurak meg a kereskedő tőkések iránit, közben azonban saját családjuk felemelkedésének akadályát látták bennük, s ezért gyűlölték, gonosznak tartották őket — ahogyan gyűlölte s gonosznak tartotta Bátor a Károlyiakat, köziben azonban folyton hódolatáról biztosítva őket, de valójában a város új felemelkedéséért küzdve kitartóan.

S mindez igen természetes ebben, a korábbihoz képest természetellenes helyzetben, az lenne a meglepő, ha nem így történik, ha a Károlyi család vagy Bátor városa a nyomorúságok valamely mély gödrében elveszti makacs kitartását. Igen, de mire való a küzdelem, ha egyszer a korábbi szerepet, lehetőségeket úgysem lehet visszanyerni? Arra, hogy ebben az új helyzetben a küzdelem volt a fentmaradás egyetlen lehetősége. Az élet hagy el bennünket, ha kitartásunk elhagy.

A magyarság s benne Bátor helyzetének ez a lényege ebben a hosszantartó (1711— 1848) időszakban; az ellentmondásokon és kölcsönhatásokon alakuló mozgásnak pedig az, hogy a város küzdelme elsősorban és főként a Károlyiakkal való harcban nyilvánult meg. Ezért kell itt összefoglalnunk, s egyúttal városunk XVIII—XIX. századi helyzetéről is képet kapunk.

Batur előnyös jogi helyzete már jóval a Károlyi-korszak előtt veszélybe kerül. Rákóczi Julianna osztrák férje, Aspremomt gróf az Ecsedi uradalom nyugati felét, köziül