Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai I. (1968-1986)

Aranka, Korzim Erika, Pécsi László, Polgár Csaba, Solti Gizella, Szabó Marianne, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit, Szuppán Irén és társaik — társaságához csatlakozott a következő generáció, ök már a 60-as évek legvégén, vagy a 70-es években végezték tanulmányaikat, a korábbi korszak megkötöttségei nem voltak rájuk érvényesek, szellemileg nyitottak voltak, merészek és bátrak. Első jelentkezésük a III. és IV. Fal- és Tértextil Biennálén és az I. és II. Ipari Biennálén megtörtént, teljes sikerrel. Minden különösebb konfliktus nélkül illeszkedtek az úttörők csoportjához. Ez az adaptálódás olyan egyértelmű volt, hogy rögtön a díjakat is elnyerték: Bajkó Anikó az ipariét, míg Gecser Lujza, aki jószerivel az első valódi tértextilt állította ki 1972-ben, 1976-ban a Hidakkal nyert díjat.

Csatlakozásukkal gyakorlatilag kialakult a tárgyalt időszak teljes mezőnye. A már említett Bajkón és Gecseren kívül Dobrányi Ildikó, Droppa Judit, Erdős Júlia, Gaál Zsuzsa, Gink Judit, Golarits Erzsébet, Gulyás Kati, Kele Judit, Kelecsényi Csilla, Kozó Erzsébet, Lovas Ilona, Nagy Judit, Pauli Anna, Péreli Zsuzsa, Sándor Eszter, Szabó Verona, Szalontai Éva, Szilasi Anna, Tóth Sándor, Vető Márta nevével egészíthető ki a névsor.

Ami nagyon fontos, maga a textilművészet rendelkezett azzal a vonzerővel, tekintéllyel, ami minden tehetséges pályakezdő számára elegendő csáberőt biztosított. A biennálékon résztvenni, bejutni az erős mezőnybe megtiszteltetés volt, szakmai presztízst jelentett. Többségük ráadásul az iparban dolgozott és ipari terveiket is elismerték, kivitelezték, sőt díjat is kaptak rá. Igaz, az ipari munkafeltételek nem voltak igazán előnyösek, de minden pályakezdőnek ritka nagy pillanat az életében, amikor először megjelenik keze munkája nyomán a termék. Sajnos ez a csoda — néhány kivételtől eltekintve —, rövid ideig tartott. Már a 70-es évek közepén megkezdődött az iparból való elszivárgás folyamata. Ez körülbelül azt jelentette, hogy az új generáció legtehetségesebbjei — akik a mindennapi munkán felül képesek voltak sikereket aratni, elismerést szerezni —, úgy érezték, hogy az iparon kívül is biztosítani tudják megélhetésüket, munkához tudnak jutni. Ezért aztán nem bajmolódtak tovább az ipari designer meglehetősen merev körülményeivel, a

I gyárak ostobán kötött feltételeivel. A tehetségek első nagy távozási hulláma 1975—77 között le is zajlott. Egy-egy megszállottat leszámítva mindenki otthagyta az ipari textiltervezést. Ezt az ipar láthatóan meg is sínylette, az „eredmény” jól felmérhető az 1979-es IV. Ipari Textilművészeti Biennálén.

Mint látható, az „aranykor” — a folyamatos és állandó sikerek ellenére —, végétért. A kiút mindössze egy irányban mutatkozott, ez volt az önvizsgálat, a műfaji befeléfordulás, a kísérleti textil iránya. A textilművészet ekkor kapta a második számú „szervezeti lökést”. A Savaria Múzeum javaslatára létrejött a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely. Az alapszabály első sorai így hangzanak: „1. Az Alkotó- műhely célja, hogy kísérleti és kutatási lehetőséget biztosítson a textilművészet számára. 2. Az Alkotóműhely programjának minden időben a fent említett kísérleti szerepet kell segítenie..

Az, hogy a folyamat, mely 1968 táján kezdődött, új irányba fordult, a feladatok módosultak, az már akkor is érzékelhető volt. Ugyanakkor a műhelymunka felé fordulást mint rendkívül előnyös eseményt üdvözölte minden résztvevő és teoretikus. Idézek néhány gondolatot az első velemi évkönyvből a fentiek alátámasztására.

„A textilművészet fiatal, még sok kísérlet áll előtte. Mivel anyaga egyszersmind ősi is, fel kell kutatnia rejtett hagyományait, és ezzel együtt kell kimunkálnia feladatait és jövőjét. Ebben a folyamatban sokat ígérő lehetőség a közös munka, az alkotóműhely, mely az alkotás és a közönséggel való kapcsolat kialakításának is eredményes módja lehet. Ugyanakkor elősegítheti magának az alkotásnak illetve a művészet befogadásának és hatásának vizsgálatát is a művészet és társadalom kapcsolatát kutató tudományok számára.” — írta Mihály Mária.

„Az első szombathelyi textilbiennálékon ugyan még ez az ,aranykor’ ragyogott a nézők szeme előtt, az 1976-os évben azonban már világos körvonalakkal rajzolódott ki az új helyzet képe. Az egyensúly megbillent, az egység megbomlott néhány út folytathatatlannak bizonyult, mások végtelen távlatokat ígértek. A mű1027