Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A kibontakozás (elbeszélés)

világgal megbékélt férjét rajtakapta, hogy némely orvosok szokása szerint a mosdóba vizel. Már pedig ez naponta több ízben megismétlődött. A szemrehányásokra az apa testi-lelki begomboLkozással reagált.

— Én is sokszor láttam apukát a mosdóba vizelni — egészítette ki a helyzetmagyarázatot Adfienn — de soha meg sem mukkantam.

— És mit gondolsz, miért hugyozik tisztelt apukád a mosdóba?

— Apuka lusta, ebben ráütök.

Viszont a fürdőszobában való sajátságos reggeli találkozásokat a lustaság csak kis részben magyarázza. Apának és lányának ugyanakkor kezdődött a munkaideje, tehát egyszerre keltek, egyszere tisztálkodtak, egyszerre öltöztek. Amellett egyikük sem gazdálkodott ésszerűen az idejével. Idáig a lustaság számlájára írható sok minden. De ami ezután következett, abban alighanem más mozzanatok is közrejátszottak. Napról napra megismétlődött, hogy mialatt Adrienn meztelenül feküdt a kódban, benyitott az apja, s miután „nagy szemeket meresztve” szemlélődött egy darabig, leborotválta a szakállát, majd kizavarta lányát a kádból:

— Gyerünk, Adri, én is fürödni akarok.

Egy „igenis apuka kéremmel” Adrienn leeresztette a vizet, ő maga meztelenül a tükör elé állt, s miután megtörülközött, szokása szerint hosszú percekig fésülködött. Az apa áthúzta a fején a hálóinget, beállt a zuhany alá, beszappanozta robosztus testét, hol szemben, hol háttal a tükör előtt pipiskedő lányának. Miután zuhanyozott, megtörülközött, hozzálátott az öltözködéshez, testközelben Adriennel.

Egyre távolabb kalandozunk a keresztyén középosztály normáitól. Az erkölcsi világ szilárd talajára támaszkodó apa késznek mutatkozott olyasmire is, amiről beszélni sem illett az ő társasadalmi köreiben.

— Hová készülődsz? — kérdezte a lányától.

— Az orvoshoz, apuka, kérem. Azt hiszem, aranyerem van.

— Minek ahhoz orvoshoz menni? Én is meg tudom állapítani.

A fürdőszobai jelenetekben az anya nem játszott szerepet, ő ráért fölkelni, ágyban reggelizett, rádiózott, manikűrözött, s csak dél felé ment le bevásárolni a közeli közértbe.

Csakhogy — esett már róla szó — nem csak a füdőszoba kulcsát szerelték le, hanem a vécéét is, úgyhogy ez a magányosnak szánt zug is gyakori összeütközések színhelyévé vált. A család tagjai fölváltva kapták rajta egymást kisebb-nagyobb gyarlóságaik lebonyolítása közben. Ki-ki vérmérsékletéhez képest fogadta a váratlan látogatást. Adrien nyakába húzott fejjel, bocsánatkérő arckifejezéssel, ha apja nyitott rá, anyjára viszont cinkosan rámosolygott. Legindulatosabban az anya reagált:

— Itt sem lehetek nyugodtan — rikácsolta. — Az ember még a szükségletét sem intézheti el simán ebben a házban. Menjen innen! Menj innen! — rendelkezett aszerint, hogy a férje vagy Adrienn alkalmatlankodott. Az apa viszont egy meditáló Buddha méltóságával ült a trónon s a legcsekélyebb zavart sem mutatta, akár a lánya jelent meg az ajtó rámájában.

— Csak egy kis türelmet kérek, — mentegetődzött felesége előtt, a lányt viszont kioktatta:

— Tanuld meg fegyelmezni magad, fiam.

— Igenis, apuka, kérem.

Türelmem fogytán, kitörtem:

— Dehát ez őrület! Ahelyett, hogy kulcsokat csináltatnátok, úgy éltek, mint az állatok. Hát civilizált emberek vagytok ti?

Adrienn meglepődött. Kerekre nyílt szemmel bámult rám, egész magatartása értetlenséget sugalmazott:

— Tudniillik — magyarázta pedagógusi hangsúllyal, mintha egy gyöngeelméjűvel próbálná megértetni a világ legtermészetesebb dolgát — tudniillik én tizenkét éves korom óta rendszeresen onanizálok.

Ezt a terminust használta, a másiktól, mint mondta, lúdbőrzik a háta. Hadd ragadjam meg az alkalmat, s hadd ejtsek nehány szót Adriennek a szavakhoz való különleges, látszólag minden belső logikát nélkülöző viszonyáról Bele kellett törődnöm, hogy a hímtagot férfival kapcsolatban nem szabad kiejtenem, viszont ha lóról

972