Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A kibontakozás (elbeszélés)

tárát kínáló művét olvasta. A mű természetesen nem a családi könyvtár tartozéka volt, hanem az apa egyik tanítványa, a bibliamagyarázatokat szorgalmasan látogató fiatalember nyomta Adrienn kezébe, azzal a rejtett elgondolással, hogy az ilyenfor­mán elméletileg hamvát vesztett lánykát, ő kalauzolja majd a nemi élet rejtelmei­ben. Magyarázatul, hogy miként jutott a jeles műalkotáshoz, Adrienn azt hazudta, hogy véletlenül vásárolta az antikváriumban, bűntársát tehát nem adta ki. A megbotránkozott atya kirántotta a könyvet Adrienn kezéből. Nem fenyítette meg ott helyben, hanem komor hangon közölte, hogy a megérdemelt büntetéssel majd este sújt rá. Akárcsak többi eljárását, ezt is megideológizálta: — „Kóla senki se mondhassa, hogy első indulatában verte meg a lányát. Ez nem méltó civilizált emberhez”. Nem! Ö nem dühből, hanem hidegvérének birtokában, nyugodt idegekkel osztja ki lányá­nak a jogos büntetést. így is történt. Adrienn még most is élénken emlékezett arra a borzalmas féle­lemre, ami a tettenérés és a fenyítés között eltelt időben végigdidergett testén-lelkén. Minden pofon tízszeresen fájt. Ahogy a Biblia mondja: — „verd meg a te fiadat és megtartod az ő életét.” Az apa semmit sem mulasztott el, hogy a leánya megérdemeljen egy luxuslakást az örök­létben. Ekkor kezdtem megérteni Adrienn kétségbeesett, gyakran párhuzamos erőfeszí­téseit a férjhezmenetelre, hiszen ez látszott a szabadulás, a függetlenség legbiztosabb útjának. Az adott körülmények között se közel, se távol semmi biztató nem tűnt föl, azért koncentrált épp énrám. Irántam táplált szeretete minden bizonnyal ebből fa­kadt, noha őszinteségéhez nem fért kétség. Első pillanatra ez a helyzetfelmérés vi­lágosnak látszott. Később annál kevésbé, megszaporodtak a homályos mozzanatok. Adrienn kétszer volt férjnél, a házasság mindkét esetben fölöttébb gyorsan csőd­bement, ennek dacára feleségként hajlandó lett volna elhagyni a szülői házat.. A de­rűlátás diadala a borúlátás fölött. Azt azonban, hogy a saját lábára álljon, s úgy mondjon búcsút szüleinek, a leghatározottabban visszautasította. Holott lakása is lett volna, legbizalmasabb barátnője, aki nemrég vált el, örömmel osztotta volna meg vele tágas rózsadombi lakását. Ezen a téren tehát nem volt akadály. Senki nem vethette Adrienn szemére, hogy nem közlékeny, otthoni életéről sok mindent elárult, barátnői, hivatali kollégái e közléseire támaszkodva iparkodtak rá­beszélni, hogy költözzék el hazulról. Ez még az én föltűnésem előtt történt. Én öröm­mel támogattam volna a tervet. Adrienn azonban kerek-perec visszautasította, hogy a szülői házat elhagyja, ko­nokul a fejét rázta s nemhogy érvelni, beszélni sem volt hajlandó, mi az elhatározás oka. Nem értettem ezt a vonakodást, mint ahogyan baráti környezetében senki nem értette, hiszen ez volt az egyetlen ésszerű megoldás. Említettem volt, hogy Adrienn bőven szolgált adalékokkal családjuk életéről, a legteljesebb őszinteség látszatával. Ám amit mondott, az az igazságnak mindig csu­pán az egyik fele volt, a másik fél létezését csak mostanság sejtettem meg. Valamikor, még viszonyunk korai szakaszában Adrienn kifecsegte, hogy amikor meztelenül fekszik a fürdőkádban és „apuka” belép, „mindig nagy szemeket mereszt rá”. A szokatlan helyzet, s a hozzábiggyesztett „mindig”, fölajzotta kíváncsiságomat. Megpróbáltam végére járni a dolognak, de újra és újra bezárkózott, végül indula­tosan visszautasította tapintatlan érdeklődésemet. Ehelyett elárasztott szimultán val­lomásai újabb hullámával. Most végre kiderült, hogy a „mindig” pontosan az őt megillető helyet foglalta el a mondatban. A Kövesfalvi családban a hasonló rajtaütések, meglepetések napiren­den voltak. Még pedig annak a körülménynek egyenes folyományaként, hogy a für­dőszobának, amint ezt magam is tapasztaltam, nem volt kulcsa. Említettem, hogy az apa minden erejével azon iparkodott, hogy nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak látszódjék, tehát kerülte a civakodást. A felesége lassan bele­törődött, hogy a házban egy akarat van: — a férjéé. Egy dolgot azonban nem volt hajlandó elviselni, bármennyire hozzászokott a tűréshez, mindannyiszor szenvedélyesen fölcsattant, valahányszor az Istennel és a 971

Next

/
Oldalképek
Tartalom