Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Széles Klára: "Rettenetes ám a tömörség fondorlatos ereje" (Nemes Nagy Ágnes Babits-könyvéről)

(élő) költő képe; a magasságban lélegző, onnan szóló, a magaslat szellemét közvetítő emberé. Felidézheti akár az Esztergom-El óh egyen, tornácáról szétnéző gondolkodó alakját (Babits esetében mennyire nem lehet véletlennek tekinteni e történelmi hely kiválasztását!). De a szó szoros értelmében vett „hegy” mögött nemcsak hazai, nemzeti múltbéli tárnák nyílnak meg, hanem ember-voltunk közös kultúrkincsének mitológiai, bibliai, Jegendabéli messzeségei is. Szemlélteti Nemes Nagy Ágnes irodalomtörténeti felelősségű látleletét, mely szerint: „Babits Mihály a nagy Nyugathegylánc egyik fő orma, a vízválasztó hegysoré, amely a századelőn gyúródott fel a magyar irodalomban, amelytől számítva másfelé folynak a folyók. És talán a legtöbb folyó a Babits nevű hegyről ered.” S ez az ilyen értelmű „hegy”, „hegysor”, „fő orom” éppoly közvetlenül tapad a köteteim képéhez, mint másutt a kiemelt jelentőségű „magasság”, a hegy „apodlói-profetikus légköre”; vagy mint az, amit „felfelé irányuló, túlra-érzékelő” karakterként jelöl meg e költészetben. A hegyi költő fogalma, jelképe, víziója mintegy megjeleníti a könyvben kiválóan és meggyőzően felmutatott, további jellemvonásokat: a Babits-mű szakralitását, magas fokú elvontságának erőteljes érzékletességgel való találkozását, magát az „ontológiainak nevezhető indíttatását. De ugyanakkor képe ez akár annak a „babitsi mutatóujj ”-nak is, amely oly sok mindenre emlékeztet, figyelmeztet, s amelyet szintén Nemes Nagy emel ilyen aszkétikus-szikár, s egyben kimeríthetetlen gazdag utalásrendszert magába sűrítő szimbólummá. De megfelel ez a kép, ez a cím annak is, amit „babitsi monumentalitás”-nak nevez, s annak is, amit „arkangyalság”-nak. Valamennyi mögött, az egész sűrítésmód mögött felfedezhetjük azt a fajta jelenséget is, amelyet egyhelyütt zárójelben jegyez fel a szerző Arany és Babits költői jellegzetességeinek találkozása kapcsán: „Érdekes: két sovány lelkialkat a magyar irodalomban, akiknek szavai a legkövérebbek.” Az éterinek és a vaskosan köznapinak ez a magától- értetődő társítása ugyancsak jelen van a „hegy”-ben, annak égi és naturális valóságában. S eközben Arany és Babits hasonlóságát idézve voltaképpen hasonlíthatat- lanságuk jellegzetes körvonalait hívja elő egyedi érzékenységű tanítványuk — önmagáról is vallva. Akár ismét fogalmazhatunk az ismert módon: „magaszerűségek” találkozásának vagyunk tanúi.

S ez csupán a cím. De amit elmondtunk, az ráillik a kötet legkülönbözőbb, egyéb vonatkozásaira is. Például felépítésére, az egyes fejezetek címadásaira. Látszólag igen egyszerű a szerkezet. Egy sóhajszerű, „miért is szeretem Babitsot?” után végigpillant a költő korszakain, egyben a Babits-élmény főbb periódusain, háborúk előtt és után. Láttatja a fiatal lírikust elragadó eleganciájában, mesterségbeli virtuozitása lenyűgöző pompájában, aztán a változás, átalakulás jegyeit, okhálózatát, a politikai, történelmi oldal felvillantásától az emberi motívumokig. Majd elénk állítja a másik Babitsot, az „öreg”-et, a fizikailag, lelkileg meggyötört embert, aki művészileg ekkor is merészen újat alkot. Mindezt hol egy-egy távlati képpel világítja meg, hol pedig egy-egy mű elemzésével (összesen mintegy tíz versét s a Jónás könyvét interpretálja). Végül felmutatja azt, ami egységes, törvényszerű, közös lényege az életműnek, személyiségnek.

De ez csak a könyv felszíne. Valójában A hegyi költő ennél jóval több. Ebből a „több”-ből érzékeltetnek valamit például a fejezetek címadásai is. „Alany és tárgy”, „Tudatosság. Írisz”, „Mögöttesek”. Lakonikus, tárgyszerű, szinte rideg megjelölések. Mégis — különösen már az olvasmány magaslati légkörébe emelkedve — kevésben sokat rejtő, új meg új szellemi felfedezés visszafogott izgalmát közvetítő valamennyi cím. Bármelyik alá beférhetne az egész kötet (s az is, ami a kötetbe sem fért be); ugyanakkor az egész könyv kevés bármelyik, címben jelzett, távlataiban végtelen összefüggésrendszerre utaló kérdéskör puszta jelzésére is. Alkalmasak ezek a címek a „tömörség fondorlatos ereje” felidézésére. Tartalmazzák a már említett végleteket: magasztos és profán társulását, amint egymást hitelesebbé teszik, fokozzák (ahogy ez például a Jónás könyvében oly szembeötlő). „Magasság-élmény” mondja az egyik fejezetcím, „Kutyaól” — így a másik. „A világ alatt” járunk majd azt kérdezzük, nyers egyszerűséggel: „Mire való?” Valamennyi szó a Babits-mű szerveze564