Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - A SZOVJET KULTÚRA NAPJAI MAGYARORSZÁGON: - Otar Csiladze: Vas-színház (Balkó Ágnes fordítása)

szélén, és várta, hogy a nagyapja előhozzon egy fürt pókháló fedte szőlőt, vagy egy hamvas, rózsás őszibarackot. Ám ugyanakkor itt is jelen volt, a férje házában, és csodálkozva nézett a boglyas hajú, csupasz lábszáré idegenre, aki köntöse zsebébe süllyesztett kézzel felsálé járkált a szobában, akár a vadállat a ketrecében, időről- időre lopva rátekintett, és tekintete tele volt néma fájdalommal, kimondatlan aggodalommal. És Daria nem tudta felfogni, melyik a valóság: a nagyapja szőlője — vagy a férje háza; a nagyapja hangja, vagy a hirtelen idegenné és szánalmassá lett férj. De akár így, akár úgy, ettől a naptól fogva a családi békén apró repedés támadt, bár a nyugodt családi élet napról napra táguló 'békés hasadékán át a múltnak még csak foszlányai látszottak: az egyiknek a szőlő, a mandulafa koronája alatt mozdulatlan álló szamár, a kupolátlan templom, a viaszgyertyacsonkok édesanyja sírján, vagy a diákok csoportja a halottasház ajtaja előtt; a másiknak a döglött ló hasából lövedékként kipattanó patkány, a gödrökben bugyborékoló víz, a lemészárolt delfinek az öbölben, édesanyja vendégének káprázatos keble, vagy a tisztecske véres, fátyollal bekötözött keze és combja között átnedvesedett nadrágja. Egyelőre nem volt másuk, mint a múltjuk. Minden, amit ismertek, és mindem, amit az életben éreztek és megjegyeztek, akaratuk ellenére visszatérítette őket a múltba. De, ó jaj, a múltjuk nem volt közös, és egymás mellett fekve a hitvesi ágyban, mozdulatlan és szótlan, mintegy egymás nyugalmát vigyázva, titkon, egymástól észrevétlen, vissza- siklott mindegyikük a maga múltjába, ahol mind a ketten sokkal könnyebben és felszabadultabban érezték magukat, és ahonnan minden reggel visszatértek terméketlen, jövőtlen valóságukhoz, bilincsbe verten és lelkifurdalásoktól sújtottan, hogy még egy éjszakát töltöttek együtt és mégis külön-külön. Olyan érzésük volt, mintha elárulták volna egymást, megszegték volna hitvesi esküjüket, minthogy a szerelmet, mely a jövő teremtésére rendeltetett, emlékekre herdálták el, úgy vonszolták, akár a tolvaj rókák, a közös asztalról az étkeket, ki-ki a maga odvába; de gyötrődésük, szenvedésük, egymás előtti szégyenkezésük valamelyest megkönnyebbüléssel is szolgált a gyermektelen, .meddő házaspárnak, és bizonyos fokig ígéretül is, hogy a jövőben életükben döntő változás következik be, aztán vagy végérvényesen és örökre elválnak vagy ellenkezőleg, mindörökre eggyé lesznek, egy testté — egy lélekké, egymásba olvadnak, s attól a naptól kezdve telítve lesznek egymással, elválaszthatatlanul és örökre összefűzve, mint az éjjel és a nappal, mindaddig, míg minden egyes ©Fecskéjük, minden egyes izomszáluk, minden egyes sejtjük meg nem szabadul, meg nem tisztul az átélt rémülettől, félelemtől és kétségektől, iámig ők maguk 'meg nem bizonyosodnak arról, hogy ők is csak közönséges emberek, akik a közönséges emberi sorsot érdemlik, hogy nemcsak képesek, de kötelesek is új egy ©gyedet nemzeni, életre kelteni, amely hasonlatos lesz hozzájuk, és mindegy, hogy a jövőben örömet vagy fájdalmat hoz-e rájuk, boldog lesz-e vagy boldogtalan, de mindaddig létezésüket életnek sem lehet nevezni: egyik nem emelte fel fejét végefogyhatatian kötése felől, a másik lángoló beszédekre fakadt, olyan emberek védelmében, akiknek voltaképpen már semmi másra nem volt szükségük, minthogy elbán tolják őket, és olyan emberek szívére igyekezett hatni, akiket az emberi akarat irányított, nem a törvény... Hát persze, hogy egyikük sem ezért született erre a világra, nem ez volt az az el- mulaszthatatlan kötelesség, melyet előbb vagy utóbb, de teljesíteni kellett, akarták vagy sem, jutott-e rá erejük és készségük, vagy sem, minthogy az élet bizonyára kijelölte már helyüket végtelen színpadán — helyüket, amely meglehet, még kisebb, és jelentéktelenebb, mint az a színpad, amit Ketevan asszony házi színielőadásaira rendeztek be a teraszon férjének, a rendőrfőnöknek alattosai, azonban ezit a helyet lényegesen nagyobb számú közönségnek szánta, amelyet egyáltalán nem érdekel .tehetség vagy tehetségtelenség, bátorság vagy gyávaság, ők csak azt követelik, vetkőzz mezítelenre a dobogón, fedd föl előttük egész testedet, lelkednek minden zugát. Mind a ketten, a férj és feleség is, kitalálták vagy belátták ezt, ám a belátás nem volt elegendő, hogy ez az egyetemes törvény, az általános rend megnyújtsa a vágyat, a vágy szenvedéllyé legyen, és a szenvedély új életet fakasszon; ösztönzésre, 15831