Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok (tanulmány)

lyeket nem papirosra írnak, hanem rövid fócskákra rónak, kevés jeggyel sok értelmet egybe foglalnak.” Bonfini ezzel a székely rovásírásban gyakori betűösszevonásokra, s magánhangzókihagyásokra utalhat.

A XVI. századtól megszaporodnak az erre az írásra vonatkozó adatok. Oláh Miklós esztergomi érsek 1536 körül arról szól, hogy a székelyek „fa pálcács- káfcra némi jegyeket rónak, melyek közöttük valamit jelentenek, s az így rótt pálcákat barátaikhoz és szomszédjaikhoz üzenet és levél gyanánt használják.” A pozsonyi Veit Gaiiel, aki Castaldo tolmácsa volt Erdélyben, arról ad hírt, hogy a „székelyek... írásukban olyan jelekkel élnek, amelyek némelyike egész szót vagy egész mondatot jelent.” Benczédi Székely István 1559-ben, Krakkóban megjelent világkrónikája szerint „Hunniabeli módra székely bö- tüvel élnek mind e napiglan.”

Részletesebben tudósít a székelyek íráséról Veranosáes Antal: „Betűk gyanánt bizonyos jegyeket metszenek kocka módjára négyszögletűvé faragott botokra, s a sort, mint a zsidók, egyiptomiak és törökök jobbról balra viszik; egy, legfeljebb két ilyen sor, némi pontok hozzáadásával, a jegyek számához képest igen sóik értelmet ad.” Verancsics leírásához érdemes idéznünk an-Na- iím .arab író 987—8-ban befejezett munkájának egy részletét, amely a tür- sök rovásírásáról szól: „A türkök főfejedelme, ha az alsóbbrendű fejedelmek agyikéhez írni akart, előhívatta vezírét és megparancsolta neki, hogy egy nyi- at hasítson ketté. A vezír aztán véséseket rovott belé, amelyeket a türkök ílőkelői ismertek s kimagyarázták annak értelmét, amelyet a főfejedelem (kifejezni) akart, s akihez intézve volt, megértette, s azt állította, hogy a kis elirat sokféle jelentésű lehetett.” Láthatjuk tehát, hogy a tünk rovásírás ha- ionló benyomást tett az azt nem ismerőkre, mint jóval később a székely rovásírás.

Megemlékezik erről az írásról az Erdélyben született Szamosközy István 593-ban Páduában a dáciai régiségekről kiadott munkájában. Ügy tudja, hogy i székelyeknél „Erdélyben van még ma is bizonyos hazai írásmód, mely régi lseikről, a szkítákról sok századon keresztül szállott át a maradékra s ezt íz Európába keletről behozott írásukat máig is fenntartják. ... nem mindig rótintával írnak, hanem hosszúkás fadarabokra és négyszögletűre gyalult pólókra késheggyel, mint stílussal róják a sűrűn egymásba tapadó betűket.”

A XVI. század végétől új korszakkal kell számolnunk a székely rovás- rás történetében. 1598-ban Telegdi János összeállítja „Rudimenta prisoae lumnorum linguae”, a „A hunok régi nyelvének elemei” című munkácskáját, melyhez Baranyai Decsi János, a marosvásárhelyi református főiskola pro- esszora ír „előszót”. Telegdi művét kimondottan tanítási céllal írta, ezért lem csodálható, hogy ezután a székely rovásírás ismerete — persze „tudós” örökben — széltében elterjed. A Rudimentát több kéziratban ismerjük (Fo- aras, Giessen, Hamburg, Marosvásárhely, Nagyanyed). Ezek közül a legré- ibb az 1671-ben készített fogarasi másolat. Telegdi művét Baranyai Decsi ámos hozzá írt levele vezeti be, ezt a 32 betűs ábécé 'leírása követi, majd éldákkal világítja meg az ábécé használatának módját. A szöveget a Mia- yánk és a Hiszekegy székely betűs leírása zárja.

Telegdi munkáját követően nemcsak a különböző székely betűkkel írt eljegyzések, ábécé-mutatványok terjednek el, megkezdődik az írás „tudomá- yos” vizsgálata is. 1693-ban Otrokócsi Fóris Ferenc ugyan még kételkedik nnek az írásnak a hitelességében, Bél Mátyás viszont 1718-ban külön köny77