Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Kövesdi János: Hagyomány és folytonosság a magyar zeneművészetben - interjú Kedves Tamással, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának igazgatójával
összehasonlítva tanítjuk zeneművészeti főiskoláinkon a világ zeneművészetének jelentős .alkotásait, tehát például foglalkozunk Bendereckivel, Brittanaiéi, Sosztako- viccsal és Boul ezzel. Az államvizsgákon a Bartók- és a Kodály-életmű mellett ma élő magyar zeneszerzők sikerült alkotásait is játszatjuk. Azt hiszem, hogy ez minden ország zeneoktatásában hasonlóképpen van. Az elmondottak alapján milyen feladatok várnak a zenetudományra? Milyen módon jelentkezik a három meghatározó egyéniség hatása a mai magyar zene- tudomány kérdéseiben? Először is szeretném elmondani, hogy Liszt fontosnak tartotta az elméleti kutatások fejlesztését, és amikor a fiatal Apponyi gráfnak levelet írt Olaszországból a magyar zeneakadémia megalapításával kapcsolatban, nem csupán az egyházi kamagykép- zésre hivatkozott, hanem a zene tudományos megismerésének szükségességét is hangsúlyozta, s azt, hogy ennék letéteményese a megalapítandó Zenaákadémia lehetne. Ez az igény tehát már az akadémia gondolatának születésékor létezett, s folyamatosan megmaradt. Milyen területekre terjedt ki a kutatás? A fontosabb elméleti kutatási területekről annyit feltétlenül el kell mondanunk, hogy jelentős volt az az esztétikai vizsgálódás, mely elvi alapokat adott a múlt században kialakult zenekritikának. A zeneesztétikai hagyománynak meglehetősen heterogén a filozófiai .alapvetése, mert a magyar zeneelmélet a kanti filozófiától kezdve sok hatást befogadott, feldolgozott és érvényesített. A honi zenetudomány elvi kérdései jól megismerhetők Űjfalussy József és Zoltai Dénes alapvető munkáiból. Milyen viszonyban áll az előadóművészet a zenetudománnyal? A zenei tudományos tevékenység a zeneművek kritikai kiadására is kiterjed. Ma általános igény, hogy az előadóművészek tudományosan ellenőrzött forrásanyagból játsszanak. Ilyen értelemben ma nagy a verseny az előadóművészét területén. Ma már senki sem játszhat úgy teszem azt Haydnt, hogy ne lenne tisztában a Haydn-kutatá- sok eredményeivel, mert dilettánsának tekintenék, jogosan. Ismerni kell a Somfaiféle Haydn-publikációkat vagy az osztrák kutatók publikációit. A tudományos eredményeket ismerni illik, és a megfelelő konzekvenciákat a gyakorlatban alkalmazni kell. Ilyen értelemben a zenetudománynak nem csupán a kutatószobában, az előadótermekben, a vizsgáztatásnál és könyvekben van jelentősége, hanem hat az élő előadói gyakorlatban is. Tehát a zenetudomány kifejlesztett egy alkalmazott területet is, és ez a korszerű előadóművészetnek fontos szükségletévé vált. Jelentősnek tartom a népzenével és a népi .kultúrával kapcsolatos kutatásokat is, amelyeket külön intézmények végeznek Magyarországon, ezek voltaképpen a tiszti, bartóki, kodályi hagyaték őrzését, továbbfejlesztését jelenthetik. A népzenével kapcsolatos tudományos kutatások több eredményt is hoznak, mint magának a népdal .természetének megismerését, hiszen a zene létezésmódjának alapjait is jelentős mértékben megvilágíthatják. I Beszélhetünk-e ma olyan magyar zeneszerzőkről, akik módszerükben és szellemiségükben leginkább bele tudták olvasztani alkotó művészetükbe a három nagy előd kezdeményezéseit, s ilyképpen legerőteljesebben képesek folytatni a liszti, bartóki, kodályi hagyományt? Elsőként említem Kur.tág Györgyöt, és az ő Játékok című sorozatát: gyerekeknek írta zongorára, Bartók Mikrokozmoszálhoz hasonlóan. E két mű egylényegű, mert a technikafejlesztés, a zenei tartalom miniatűr elemeinek megismertetése és megtanítása remekművű kis kompozíciókban jelenik meg. Liszt, Bartók, tanáremberek is 846
