Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Hegyi Katalin: Szentkuthy Miklós - Életrajz (1908-1948-ig)
A gimnázium nyolc éve során felnövő ifjúra Vajthó László így emlékezik: „A húszas években tanítottam a Werbőcziben (...). Később is el-ellátogattam a szeretett gimnáziumba, így 1926-ban is, júniusban, s tanúja lehettem egy érettségiző osztály búcsújának. (...). A búcsúzó osztály szónoka, aki lelkes és lelkesítő szavak kíséretében adta át utódaiknak az osztály ékes zászlaját, egy nyurga, barna, nagy szemüvegű, mosolytalan ifjú volt, köztudomásúlag az osztály esze, sokak szerint az iskola esszenciája, széles körű tudása és félelmetes vitázó kedve, ereje miatt.”8 Vajthó László az, aki a nyolcadikos gimnazistát bevezeti a Napkelet című folyóirathoz, ahol élete első könyvismertetései és kritikái megjelennek. Első publikációját már Szentkuthy néven közölte. A Pfisterer szó kellemetlen hangzása, nehéz kiejtése miatt — Vajthó tanár úr javaslatára — változtatta meg nevét. A vasúti menetrendet felütve rátalált egy Pesttől északra lévő helységre, Szentkútra, s ebből alakította a Szentkuthy személynevet, ötletszerűsége ellenére sem lehet véletlen ez a névválasztás, hiszen nagyon jellemző az íróra. (Baráti körében neve több variációban is közszájon forgott: lehetett Szentkuthy, Szeszkuthy és Szexkuthy egyaránt). Minden irodalmi művét ezzel az aláírással jegyezte, kivéve a Werbőczi Diákélet útibeszámolóit és az 1931-es doktori disszertációját. Ezek az előzmények döntötték el, hogy a bölcsész kar angol-francia-magyar szakára jelentkezzék. Korábban vonzódott a papi pálya iránt a Mária Kongregációban elért sikerei, a liturgia, s az azzal járó pompa miatt, de ekkor már tudta, hogy az ő természetével ezen a pályán nem élne meg, hacsak — az író gondolatát idézve — azonnal nem püspöki rangban kezdené karrierjét. A papi pályán kívül az orvostudomány is csábította. Csak jogász nem akart lenni, pedig Atyikának ez volt leghőbb vágya. Szerencsére a család liberális szelleme nem tűrt semmiféle erőszakos beavatkozást. így ellenállás nélkül döntött a tizennyolc éves fiatalember saját sorsáról. Édesapjának egyetlen reménye az maradt, hogy fiából egyetemi tanár lesz. A nagyszüleitől (akik maguk között kizárólag németül beszéltek) már gyermekkorában jól megtanult németül, a gimnáziumban elsajátította a latin és görög nyelvet. De mégis főszakként az angolt, mellékszakokként a franciát és a magyart. Édesapja szemében ez is a destruktív magatartás iskolapéldája volt. Ellenséges állam nyelvét tanulni a legnagyobb butaság, ahelyett hogy a szövetséges Németország nyelvét tanulná, ami a húszas években valóban természetesebb lett volna, ekkoriban szinte mindenki, aki tehette, Németországban tanult tovább. 1926 nyara az angol tanulással telt el. Kiss Miklós osztálytársától megkapta a korábban a Werbőcziben tanító dr. Schmidt Márton angol nyelvtanát és szótárát. Ezekből teljesen egyedül készült, hogy az egyetem megkezdésekor legalább alapszinten értse a nyelvet. Megvette Oxford kiadásban Shakespeare összes műveit és a Cassels Dictionaryt. A másik nyelv kevesebb problémát akozott, mivel már korábban is járt franoia órákra. Az előzetes felkészülés ellenére is nagy meglepetést okozott, hogy az egyetemi előadások kezdettől angolul és franciául folytak. Jóformán semmit sem értett belőlük. Látva, hogy mellette mindenki szorgalmasan jegyzetel — szégyellve tudatlanságát — ő is furcsa ákom-bákomokat rajzolt. Amikor egyik egyetemi banulótársa S. P. (aki végül pszichológus lett) megkérdezte tőle, mit ír, azt válaszolta, hogy neki saját titkosírása van, és ezzel a módszerrel szeret jegyzetelni. Nagy ambícióval vetette bele magát a tanulásba, s igen rövid idő alatt behozta lemaradását. A másik meglepetés és nagy élmény, hogy Nőkkel járt egy csoportba. Jobbra az első padokban ültek a plütokrata, parvenü milliomos lányok, balra pedig a várbeli arisztokrácia szép hölgyei gyönyörű ruhákban, színesen, vidáman. Eddig csak a kuplerájok „rossz nőit” ismerte, most pedig egy egész más világ hölgyeivel találkozott a természetes hétköznapokban. Nagyon felcsigázta ez a közelség az erotikus természetű ifjút. Meg kellett küzdenie azzal a — csúnyasága mia/tt — magát keveslő érzéssel, hogy a nők szemében ő jelentéktelen férfi, aki nem kelti fel érdeklődésüket. De ekkor már a Napkeletben jelentek meg írásai, s okos, szellemes intellektusa imponált kolléganőinek, így bizonyos sikereket el is ért az ekkor még félénk fiatalember. 812
