Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Géczi János: Árnyékodnak is otthona, Ballada, Kettős ajánlással (versek)
GÉCZI JÁNOS Árnyékodnak is otthona Árnyékod teríted a térbéphangú tájra, mert acetilén röptű és varangy bőr fellegek úsznak föl az aládúcolt égbe — ekkora magányra mást nem tehetsz: vállgödrödbe ejted szürkülő fejed. Röntgenujjaiddal óvatos érintesz két húrszavú fűszálat, egy bronztömör fát — !lám leveleit, mint rózsafüzért, morzsolót, susogva pergeti egymásra szolgamód! — egy lánytestű követ. majd szálkázó, röpke hajadat, és kutyaként intesz kibékült árnyadnak, de úgysem követ, nem követ, nem, nem, és a szorgos, hazányi dolgok is csendesen, csendesebben hegymessze elhúzódnak tőled, és az árnyékod, mint minden, eltűnik mögötted, és fölötted a fecskék se cselédként köröznek, csak mint kéziratpennye föl-le s szertecsapódva kerengnek, nem emlékeznek a sok leégett szóra, és te mész, egyre nehezebb, nehezebben. vállad szögén arcszínű köpenyed se lebben, mész, mert „rücskör varangybőr fellegek”, s az ólomidő perceg, ketyeg és egyre nehezebb lendül a lába, és amikor sietett; — nem emlékszik forradalmára népednek, se otthonodra, a dermedt Európára, hisz foszfortűz mutatója a regékbe disszidálva, — mész, míg a táj, a tájad is elhagy, nekivágsz a mérföldes határnak, nekivágsz a mérföldes vizeknek, nekivágsz a versed megszakad, s megszakadhatsz : így lennél itt, pikával döföd mellkasodat, hát így? ismét te indulsz, a világ csapjon össze tenyeret és bokát: ! ! ! vigyázzállás ! ! ! ! ! ! lesállás ! ! ! (de az út mostohád, vedd tudomásul, ha így . . . odafut, visszafut szívedbe, hol árnyékot terítettél a térképhangú tájra, 770
