Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Dalos Margit: Provincia (elbeszélés)
ny.aikív hajlatában. Osfciia. Erős pecsenyesza-gok a csapszékelk kitámasztott ponyvái alól, és bodorodó, szemet csípő füstök, odakap.ott húsok az izzó rostélyokon, már az illatukra is hogy csúszna a bor! S minden szemhunyorgástól falszikráznának a víz és a levegő szivárványos fénykarikái. S Vallaunus, a XV. Légió katonája az észak-Hdéli nagy leszakadás földbe- vájt lépcsőin leereszkedik a partra, hogy a fövenyre fordított csónakot a vízre vigye, ment fekete, szurkos alja repedezni kezdett, s zsugorodni, mint a napon aszalt szilva. Kiszökött Oistiából. Hanyatt dőlt teste alatt érezte a réseiken átszivárgó vizet, sűrű iszap ás madárürülék szag csapott az orrába, s gerince mentén fic- kándozó ebihalaikat érzett. Várta, hogy a nádi madarak miikor húznak el teste fölött, némelyék oly alacsonyan szálltak el fölötte, mintha csalk egy kidőlt égerfa lenne. A gólyákat várta igazából. Két kinyújtott lábúik végére tekintetével zsineget kötött, s mint papiruszisárk-ányokat röptette őket. (Istenem, csinál taik-e papiruszból sárkányt? Drága mulatság lett volna. S hirtelen azt mondtad Vallaunusn-afc, hogy gyenmékikorod legszebb papírsárkányát neki adod. Adtad, amikor még gyerek volt.) Ha a madaraik 20 számolásig mozdulatlan feje szemhatárán bélül maradtak, az biztos jót jelentett. S szeme delej-essége minden porcilkájáiba átszivárgott, lába kisujjától a haja tövéig. S ahogy az apró hulláinak cuppainásai a csónakot könbecsökolgatták, az is lassan, nagyon lassan megérett benne, hogy ez a biztos jó más, mint Ostia hajói, s a nehéz pecsenyék ingerlő illata, s más, minit .az őrtorony aljáiban hidegen maradó mézbor. Már három gólyát is megbéklyózott tekintetével, amikor a hiztos jó boldog tudatán a sosem tisztázott, nyugtalanító emlék rést ütött: Oppidum Scarbantia Iud-i-a határán túl, a hegyi sáncoknál, ahol a régi vas- hámor még működöttt, időnként szívesen fogadták szálló vendégnék, mert még volt, aki emlékezett rá vörös kisfiú koráiból. S örökös belépőül szolgált ide a megnyomorodott ujja, mélyre .az olvadó vas gyermekkorában ráfröccsent. Gyanítottad, hogy folyékonnyá aiklkor még nem .olvasztották a vasat, de az áradó zenében oly jól esett a gyermeket sajnálni. Egy elmúlt évben volt, hogy néhány téd-elejii napot itt töltött. Gyéren havazott már, a nap előtt egész délután köd feszült, mint féli-g áttetsző, vékony fémlemez, s -erre mintha testesebb vasiból kalapálták volna rá a fekete fenyőket, az erdőben a hópiiháken kívül nem mozdult semmi. Délután emberek jöttek gyalogosan, s maggém-ber-edett tagjaikat úgy melegítették, hogy segítettek az ércolvasztásiban. Ezék mediterrán embereik volták, s az erdei ködben majdnem felszívódtak. A nehéz rudakkal rendezgették a forró salakot, s a gödör fölé hajló sovány arcuk az alulról kapott fényben lobegősen elrajzolódott. Idegen volt a ruhájúk, .a hanglejtésük, s idegen, ahogy a barnára sült tyúkot ették. Este mécsest nem gyújtottak, az enyhe -vörös fényben izzani látszottak a falak, s a ny-ers vas szaga a vér ízét idézte. Már éjszaka volt, — bár télen ez csalóka — amikor a hűlő és sötétedő helységben az együk idegen halkan, -hosszasan mondott valamit, amiről érezni lehetett, hogy súlya van, s megélt eseményeket idéz. Vallaunus, a XV. Légió katonája -egy benyílóban feküdt, ahol gyerekkorában is gyakran, s első, nem mély álmából visszaéberedve, -füle különös élességgel v-ette a bálik szavakat: ISTEFÁNOS MOSOLYOGVA FOGADTA A-Z ELSŐ KÖZ APORT; EZEK KI678
