Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Alexa Károly: Dezső Kosztolányi (esszé)

mert „néhány mondata elhibázott, sértő”. Kosztolányi — és a hibás mondat! S ha sért — mivel és kit?)

Az újságíró Kosztolányit szokatlan alapossággal és stíluselemző figyelemmel tárgyaló szakasz ugyanazt a teremtő művészt mutatja be, aki a verseket és a prózai darabokat írta. A fordítói életmű elemzése is meggyőző lehet a — magyarországi olvasó számára is. Különösen az a szakasz, amelyik a Modem költők korszakteremtő hatásáról beszél a magyar irodalomban. Kosztolányi vers- és drámafordításai közül az angolokat tárgyalják megkülönböztetett figyelemmel. Akkurátusán számba veszik a fordítói licenciákat csakúgy, mint az átköltés remekléseit. A Holló-fordítás elemzése a kötet kiemelkedő részletei közé tartozik.

A szerzők három lapon foglalják össze munkájuk tanulságait és következtetéseiket. A hang itt elégikussá válik: azzal a dilemmával kell szembenézniük, amivel nekünk is, mindannyiunknak. Ady szavaival: „Mit ér az ember, ha magyar?” — „What is a man worth if he’s Hungarian?” Mit ér az a költő a világ szemében, akinek életműve Thornton Wilderével, Oscar Wilde- éval, Rilkéével minőségében „legalább egyenrangú”? Aki „érzékeny lelkét élesre állította a kor minden jelensége iránt, és gyakran túllépett a hazája szabta időbeli és térbeli korlátokon is? Mindez hiába volt? Igaz volna, hogy mindez a fülnek fölfoghatatlanul röppent ki a világba?” Tudjuk a választ — de most ne mondjuk ki. Inkább mi is várjuk türelmesen azt az antológiát, esetleg segítsük, hogy létrejöjjön, azt az angol — és más — nyelvű „hordozható” Kosztolányit, amely a Brunauer házaspár szerint „több mint esedékes”, ök elvégezték a munkájukat, a többi most már a szerencsén — és rajtunk áll. Többi klasszikusunk és jelenkori értékünk sorsa. Elsősorban rajtunk, akik Biharkeresztes és Rajka között élünk, és úgy véljük, hogy a szellem és az érték előtt semmiféle határsorompó nem létezhetik.

641