Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Kiss Ferenc: A homo aestheticus és a korfeladatok (tanulmány)
KISS FERENC A homo aestheticus és a korfeladatok Kosztolányi Dezső ma a Nyugat első nemzedékének egyik legnépszerűbb költője. Többek szerint a legnépszerűbb. Az egyetemeken, kivált az ELTÉ-n preferált téma, könyvek sora készült, készül róla, s ezek többsége mellőzi vagy köteles megrovásokba zsugorítja a költő világnézetéről, politikájáról 1945 óta érvényesnek hitt Verziókat. Szakmánk a művek értelmezésével, jellemzésével van elfoglalva. Ha érvekre van szüksége, inkább Kosztolányi kortársaihoz s a Nyugat harmadik nemzedékéhez folyamodik ez a tudományosság, a Lukács szellemében fogant recepciókat messze elkerüli. Az oppozíció képviselői mind elhallgattak, s aki megszólal, már nem arra törekszik, hogy a szemlélet negatív tartalmait a művekre árnyékként rávetítse, hanem arra, hogy szemlélet és érték összeférhetőségét megértse és megértesse. E műveletek során a régi kategóriák: szkepszis, relativizmus, nihilizmus, magnélküliség, öncélúság sorra feltámadnak, de megbélyegző funkciók nélkül, s nem zárják ki a humánus érdekű tartalmakat. Aki emlékszik az Írók, festők, tudósok 1958-ban történt goromba fogadtatására, s látja ezt a mostani megbecsülést, arra kell gondolnia, hogy az elvi természetű ütközőpontokat legjobb elkerülni, hiszen a mű eszmei viták nélkül, önmagában tisztította meg érvényesülése útját. Ezt a folyamatot inkább csak megzavarhatja, ha most a hivatás-értelmezés felől vesszük szemügyre. A hivatás-értelmezést tömörítő formula, a homo aestheticus ugyanis Kosztolányi legkényesebb, legvitatottabb gondolatainak foglalata. Vele szembenézni, naponta tapasztalhatjuk, nem is kötelező. Hozzá akár Esti Kornél rokonszenvét is maga mellett hiheti, az elvek iránti közöny, lévén ő a költő esandőségeinek kedves cinkosa, kinek bátyja, kinek tegnapi sorstársa, másnak ifjúkori bálványa, sokaknak eszménye az anyanyelv iránti szerelemben, tehát mindenkivel olyan meghitt a viszonya, hogy ennyi magánnexusból egyezményes képet szerkeszteni nemcsak lehetetlen, de ildomos sem volna. — Legbölcsebb lenne tehát megnyugodnunk abban, amit Esti is fedezhet: maradjon ez az egész sáfárkodás Kosztolányi körül annak, ami: töredékek halmazának. „összecsirizeini” nem is akarom, nem is tudnám, de nem hagy nyugton az a tény, hogy a töredék-párti Esti történetei igen szerves, zárt elbeszélések, némelyikük pedig remekmű, egy rendezett világkép objektivációi, bennük az értékek viszonya hierarchizált és életérdekű, akár egy fenyőfa gyökérzete, ágainak statikája, egész életműködése. Magyarán szólva: nehéz elképzelnem ilyen arányú életművet, ennyi elevenen lüktető alkotást a szervezet működését szabályozó értékrend léte nélkül; a lélegző, ható szépséget a szemlélet életrevalósága nélkül. Ezért vállaltam, hogy a legkritikusabb természetű tartalmakat, a korfeladat jegyében valókat a szolgálatukat elutasító elmélet vonatkozásában közelítsem meg. Mindenek előtt azt kell itt tisztáznunk, hogy Kosztolányi a korfeladatot is sajátos módon értelmezte. Mondhatnám, úgy, hogy a homo aestheticus-szal szembe ne kerüljön. 1916-ban, mikor Tinta című kötetében akkori újságírói termésének javát kiadta, előszavában már elhatárolta magát a vérbeli politikusoktól: „Itt egy ma élő ember, aki nem ért a magas politikához, és egyéb hasznos tudományhoz, elmondja, mit látott maga körül abban a korban, melyet a hozzáértők nagynak tartottak.” Nem program ez, hanem egy kialakult gyakorlat lényegének rögzítése. A 642
