Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Király Péter: Barokk zene régi hangszerekkel - Párhuzamos beszélgetés Jaap Schröderrel és Székely Andrással

vanas évek közepén felismertem, hogy egy csembalóval, furulyával, valamint gam- bával nem illik össze a modern hegedű. A barokk hegedűnél természetesen érde­kelt a története is. Kerestem a régi iskolákat és a képeket, hogy lássam, miként ját­szottak régen. Fontos volt ez a kutatás a repertoár miatt is, mert konzervatórium­ban legfeljebb egy Corelli szonátát tanulunk, és semmit, ami ennél régebbi. Pedig a hegedű a 17. század elején jelenik meg szólóhangszerként, Cirna 1610-es szonátája az első szólószonáta. Ügy vélem, ha a történeti játékról és ennek fejlődéséről jó áttekintést akarunk, akkor az elején kell kezdenünk. No meg azért is, hogy kialakítsuk repertoárismere­tünket. Mindez segít megérteni, hogyan játsszunk. Ha többet tudunk a 17. század­ról, jobban kezdjük játszani a 18. század zenéjét, másként tekintünk rá. Nagyon különös azt látni például, hogy a korai Haydn-kvartettek, ha régi kiadásokban néz­zük, akkor abszolút olyanok, mint egy barokk zene. Kevés kötés, s a motívumok rövidek. Az Esterházy kvartettel, amelyikkel 1973-ban kezdtem el dolgozni, előástuk az egykori vonósnégyeshangzás technikáját. Nagyon keményen dolgoztunk. Igyekeztünk pontosan meghatározni a tudásunkat a korai, majd a kései Mozartról. Elkápráztató volt megismerni a különbségeket mondjuk Mozart és Schubert között, megkeresni a harmóniák színeit. Természetesen ez hallható modern hangszerekkel is, de a ré­giekkel annyira eltérő az atmoszféra. Megtanultuk, hogy a kifejezéseknek különbö- zőeknek kell lenniük. A modern hangszer és játékmód olyan, mint az úthenger, mindent állapít, ami alákerül. A Julliard kvartett ugyanúgy játszik Beethoven op. 59-et, mint Mozartot, Haydnt és Schubertét. Mindent ugyanabban a stílusban. Az eredeti hangszerekkel a különbségek a stílusban érthetőbbekké válnak. Régi vonóval és hegedűvel köny- nyebb eljutni ezekhez a részletekhez. Ugyanakkor azt hiszem, működésemben nagyon fontos, hogy megértessem az emberekkel: a hegedű, ahogy ma használják, az még mindig jó a régi zenéhez. Mai hangszeren is lehetséges különféle játékstílusokat megvalósítani. Nem mondom te­hát, hogy ha valaki Bachot akar játszani, akkor ahhoz barokk hegedű kell. Ügy vélem, nagyon fontos, hogy a modern játékosok a mai hangszereken különbséget tegyenek aközött, ahogy Bachot, Brahmsot, vagy Bartókot játszanak. Ez pedig olyas­mi, amit a konzervatóriumokban általában nem tanítanak, csak Brahms-stílust. Pon­tosabban, nem is akarom azt mondani, hogy ez Brahms stílus. Ez egy huszadik szá­zadi hegedűstílus, ami viszonylag rövid idő alatt fejlődött ki. Ma a hangsúly a nagyon kifejlesztett bal kézen és az erőteljes jobb kézen van. Ez az ideál, amit a tanárok átadnak a tanítványaiknak. Ügy vélem, ez téves. Mert egy olyan versenyszellemet fejleszt ki, ami rossz. Manapság túl gyakran veszik a zenét sportnak. Mennél gyorsabb valaki, annál jobb. Mennél hangosabb, annál jobb. Innen vissza kell fordulnunk. Ügy érzem, eljutottunk ahhoz a határhoz, ahol a já­ték csúnyává válik, mert erőltetett. SZ. A.: Ahogy ma hegedülnek a világon, ami ma a hegedülés stiláris mértékét je­lenti, ahogy Isaac Stem, Pinchas Zukkermann hegedül (hogy csak néhány nevet mondjak), ez a fajta intenzitása a jobb kéz tapadásának, a bal kéz vibrátójának, a legató játék általános elburjánzása, ez alig húsz évre nyúlik vissza. Mintegy fokról fokra változott ilyenné. Ma persze úgy tűnik, hogy mindig is ilyen volt. De ha hoz­zájutunk Zathuercky Edének, vagy David Ojsztrahnak egy, az ötvenes évekbeli fel­vételéhez, hogy Heifetzről ne is beszéljek, akkor hallani fogjuk, hogy csak húsz­harminc évre visszamenőleg is rengeteget változott a hegedülés. Kevesebb vibrátó, több artikuláció, többféle jobb kéz játékmód létezett, s pontosabb volt a bal kéz intonációja. Ha további harminc évvel megyünk vissza és Szigeti József, Székely Zoltán 1930 körüli felvételeit hallgatjuk, akkor kiderül, hogy már az ötvenes évek­ben is a mai felé mutatott a tendencia. Ha pedig a századforduló olyan híresen expresszív játékosait hallgatjuk, mint Sarasate, vagy Joachim, akkor meglepetéssel látjuk, hogy milyen mértékben más volt a hegedülés akkor, mint ma. Képzeljük el hát, mennyit változott az elmúlt 250 évben! 635

Next

/
Oldalképek
Tartalom