Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Varga Imre: Álmoskönyv (részletek)

VARGA IMRE

Álmoskönyv

(RÉSZLETEK)

I.

Pénzt loptak valahonnan. Megegyeztek, hazafelé tartva, a vasúti kocsi előterében, kinek mennyi á'részesedése. Az egyikük, akinél a pénz, testes alak, csíkos trikóban, hosszú bársony zakóban, már nem akar osztozni a pénzen. Ebből persze vita támad. Parázs. Meg is égeti az egyik nénike kezét, mert véletlenül odakap. Néhány leszállni készülő utas sunyi módon, közönyt színlelve figyel. Addig a civódás, mígnem kilöki a vonatból a testest. Ugrik tüstént utána, letépi a fejét. Vonszolja a bokrok között. Egy lány ácsorog; épp az útjában. Folyópart. Gyári targoncák egymás mellett — sárgák, pirosak. Gyárcsarnok, néhány fűzfával, jegenyével. Papírzsákba kerül a lecsavart fejű test. A vér, a vér gyorsan átszivárog.

— Mire vársz itt? — kérdezem a lánytól. Mert addigra én vagyok aki a zsákot rejtegeti, markolássza.

— A királyfira, hiszed? A fehér lován ha megérkezik. A barátnőmmel fölúszunk a folyón. Tiéenkét óra oda, s ugyanannyi visszafelé. Elindulunk januárban és április derekán érünk vissza.

— S a víz? Nem hideg nagyon?

— Csak egy picikét; alig.

— Nem látszik rajtad, hogy annyit úszol. Apró is a melled.

Vállat von. Föltűnik a távolban az anyja. Szólítgatja a lányt. Majd észreveszi, hogy ott van s várakozik; megnyugodva visszahúzódik az asszony. S közben a papírzsákban matatva, nehogy a kezem bevérződjön, a pénzt keresgélem. Egy nyersbőr tárcában rá is lelek. A lány merengve a messzeségbe bámul. El kéne szaladnom. Várok nyugodtan és némán.

1983. március 3.

Megdézsmálják valakik a konyhaszekrény tetejéről a birsalmát és a diót. Elviszik a pénzt. A fejkendők közé dugott fekete bugyellárist. Rongyos kártyacsomagokat, gyűrött cigarettásdobozokat hagynak a helyén.

Beosonnak, óvatosan nyitva a vasajtót. Ülök a falalja szőlőbokra mögött, látom: lopakodnak az ablakig kissé görnyedten. Ketten az utcai ajtón leskelődnek kifelé, az utcára, a harmadik elemlámpával pásztázza át az udvart. Kivágják csendben az ablaküveget; néhányan bemásznak. Fölragadok egy söprűt, s az öcsémet hívom kiabálva. Püfölöm a seprűvel az ablakot. Menekülnének kifelé, akár a bogarak. Nyakon csípem egyiküket, egy vézna testű, négyöt éves fiúcskát. Harap, karmol, hisztérikusan tépdesi fekete klottgatyáját. Hálóingben, »kócosán a zajra előkerül anyám, összekötözöm a kisfiú kezét.

591