Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Erdély Miklós: KB - Kondor Béla emlékére
ERDÉLY MIKLÓS KB . . Bemutatkozásomat, e vízi martalóc modorban megkísérelhetem, a véletlent hozva fel mentségül.” (Mallarmé: A fehér vízirózsa) Hazudni hallgatással könnyű, talán a legkönnyebb. Az önérzetes hallgatáshoz egy idő múlva elkerülhetetlenül tetszelgés társul. Ez a fejtegetés egy olyan szóbeszédnek helyesel, ami még nem jutott a fülembe, de ha nem hallgatok a benne foglalt intésre, rövidesen odajut. Beszélni, főképp hazudozás nélkül, nehéz, különösen olyan meghatározóemlékekről, melyben a bennfentes elmerülést a jóízlés tiltja. De van kiút! A minap álmodtam ővele. (Nyelvünk szeszélyes vonzata szerint az álmodó vkivel álmodik, holott vkivel aludni vagy hálni egészen más jelentésű összetétel. Vele halni — a magyar nyelv módot ad arra is, hogy valaki így fejezze ki magát.) Ezt az álmot is, mint sok egyebet, dacosan elfelejtettem. Amit mégis visz- sza tudok idézni nem kevesebb, mint ami bármelyik hosszú, régi délutánból föleleveníthető.! A kétszeres emlékezés: az álom emlékszik a valóságra, s én az álomra — remélhetőleg majd kiszűri, ami illetlenül felesleges. Arra mindenesetre emlékszem, hogy mint az angyal „fölkapaszkodtam” (de tetszik nekem ez a szó, nem az angyal, — a „felkapaszkodtam” túlvilági műtermébe, mely nem hasonlított az evilágiaira, pontosabban az evilágiéiaira (okosabb a főnevet ragozni: evilági műtermeire) — csakis hangulatában. Kisebb volt ez a helyiség annál, vagy zegzugosabb, mint ami evilágon osztály részéül jutott. Mindenesetre meg volt az alkalmas beszélgető arcok, a heverő és a polcok között az a jól átgondolt kapcsolat, ami 4 m2 területen lehetővé teszi a legszükségesebb tevékenységeket, nevezetesen: evést, alvást, rézkarcolást, költeményírást, zenehallgatást, ivást, beszélgetést, olvasást szerelmeskedést. Ezek a sarkok ugyanakkor nem teszik lehetővé: a festészetet, a zenélést (orgonálást, har- móniumozást, spinételést), játékvasutazást, repülőgépszerkesztést, fotózást, műtárolást, sok — ötnél több — vendég fogadását. Nem lehetett tudni, hogy a zegzugok valamelyikében nem gubbaszt-e egy feleség, bár a frissen mosott emlékezetes, levélzöld, rövidujjú munkatrikócska, a viszonylagos rend és tisztaság arra utalt, hogy van gondviselés: úgy értem, akad itt is egy nő, aki gondját viseli. De mivel álmomban fel sem merült bennem, hogy egy felbukkanó feleséggel is számolnom kell, utólag azt gondolom, nem volt ott senki sem. Hacsak — ahogy felötlik — talán Annuska, a bejáró néni jár oda megint takarítani, lehet, hogy azóta átköltözött ő is, most folytatja áldásos tevékenységét, bizonyára mindenki közül a legáldásosabbat, aki csak valaha a Bécsiutcai műteremben megfordult (a macskákat is beleértve). Ha tévedek, úgy Annuskának jó egészséget és hosszú életet kívánok. (Ne557
