Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? (tanulmány)

bő! mindig azt vetették egymás szemére, ami éppen passzolt. Egyik sem gondolt arra, hogy azt a bundát rájuk húzták és abból egykönnyen nem lehet kibújni. A két közösség közötti feszültség, huzavona oda vezetett, hogy nagyjából el is maradtak egymástól.

A parasztok a falu, a cselédek a major szokásai szerint éltek. Mert szokás volt mindkettőnél és mindegyiknél az, ami a munka, az életforma alapján lehetséges volt. Munka nélkül egyik sem tudott megélni, csak éppen, hogy a munkának itt is, ott is más volt a ritmusa, a rendje. Egy emberi alaptulajdonság azonban közös volt, az, hogy minden ember a munka, a napi életgondjai mellett különböző okokból fakadóan keresi a közös szórakozást, azt az apró örömöt, amelyik nélkül az élet nem élet. A gyerekek játékai nemcsak anyagi javaktól függenek, hanem attól is, hogy milyen lehetőség van a játszásra. A faluban korábban kényszerítették be a gyereket a munkába, mint a majorban, így aztán a béresgyerekeknek több ilyenirányú élményük is volt. Ahogy az évek követték egymást és a gyerekből párjátkereső fiatal lett, mindkét nem igyekezett egymásnak imponálni. A fajdkakasnál ez éppen- úgy megvan, mint a verébnél. Az eredmény végül is ugyanaz, de az út addig valahogyan csak más. Így aztán más szokásokat találunk mindegyik közösség tagjainál, de a háttérben mindig erősebben hatottak az édesanyák, mint az apák. Ha rossz lett a házasság, (ami mindig a közösség életébe, a közös felelősségbe való bekapcsolódást jelentette,) mindig az anyák tarthatták hátukat, azon csattant az apa, de a közösség nyelve is. Más volt a fiatal házasak szórakozása, mint azoké, ahol már négy-öt gyerek húzgálta az anya kötényét. S ahogy az idő eljárt, az öregek egyre inkább csak magukra maradva, dirmegtek-dörmögtek, visszapillantottak a múltba és félve vártak a sírra. Ök is egymás közt szórakoztak a maguk módján. Búval, örömmel megbékélve többet hallottam az öregektől fiatalkorukról, mint a fiataloktól saját életükről. Az egyik számára már emlékké vált, a másik meg nem nagyon tudott róla beszélni, mert hát mit mondjon, mi különös van benne, az így van.

Ez volt az élet rendje és a béresek ezt hogyan töltötték meg tartalommal, azt itt nem mondom el. Aki kíváncsi rá, megtalálhatja majd a könyvben. Ebben ugyanis éppen arról van szó, milyen volt az uradalmi béresek hagyományossá vált kommunikációs-, azaz közös szórakozási kultúrájuk. Egy kicsit túlzás lenne arra gondolni, hogy a szórakozás minden formája leírásra került. Sok minden csak meg lett említve, csak azért, hogy az unokák láthassák, mi lett a nagyszülők íratlan életéből írott történelem. Szó van arról, hogy a bérescsaládok, akarva-akaratlan együttéltek és könnyebb volt a napi gondokat megoldani, mint a békés együttélést megvalósítani. Sok esetben ugyan a parasztházban sem volt sok hely, de ha a majorban két asszony egy kettőskonyhában az életet békében kibírta egymással, az már csodának számított. A hamu alatt mindig megvolt a parázs, de minden aszony tudta, meddig fújhatja úgy, hogy tűz ne támadjon. Ha valami leégett, valaki mindig kárt vallott és hátbérben a család fizetett rá. Meg aztán, aki nagyon kitáncolt a sorból, azt a többiek nem is tűrték meg maguk között.

Röviden összefoglalva, ebben a részben arról van szó, hogy emberek, családok nem egymás mellett, hanem együtt éltek úgy, hogy életüket meg is élték. S ha már erre kényszerültek, igyekeztek az egészet úgy kitölteni, hogy valami emberséges is legyen benne. Ehhez az emberséges együttéléshez, szépen mondva, sorsközösséghez az is hozzátartozik, hogy egymás számára mondanivalót is találnak. Ahol az emberek egymással beszélni tudnak, gondolatokat kicserélnek egymással, ott a jövő sem reménytelen. Függetlenül attól, hogy volt a munkaidő megszabva, annak lejárta után maradt idő egymás számára is. Szomszédok, családok még nyáron is össze-össze- jöttek és szó szót követve elfelejtették azt a gondot, ami az ő holnapjukban türelemmel várt rájuk.

Akkor is, ha már a könyv címében Székely Margit néni meséjét idézzük, balgaság lenne arra gondolni, hogy ez az esti közös világ csak meséből állt. Belefért abba minden. A napi események éppenúgy helyet kaptak benne, mint a megbetege520