Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? (tanulmány)
ipari központok dolgozóit el kellett élelemmel látni. Festetics György volt egy az elsők között, akik felismerték, hogy az angol példából tanulni lehet. Nem véletlen folytán alapította meg a kontinens első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgicont, Keszthelyen, amelynek az volt a célja, hogy új technológiai alapon a nagyüzemi élelmiszertermelésre alkalmas szakembereket képezzenek ki. Az akkori történelmi viszonyok alapján ez a termelés csak a feudális nagybirtokokon volt lehetséges. Tulajdonképpen evvel kezdődött meg az új típusú nagyüzemi uradalmi gazdálkodás, aminek következtében a 19. század folyamán a nyugatmagyarországi és burgenlandi majorok kialakultak. Ezek a majorok nem azonosíthatók a korábbi allódiális majorsági gazdálkodással, még akkor sem, ha sok esetben ezek helyén épültek ki. Ez abban az időben igen pozitív törekvés volt, amely nagymértékben hozzájárult a gyáripar kiépítéséhez. Az ipar- és az általános gazdaságtörténelem mellett ez a fejlődés a paraszti kultúrára is erősen hatott. Ezeket a kérdéseket itten nem tudjuk behatóan tárgyalni. Számunkra most csak az a fontos, hogy ennek következtében alakultak ki az új típusú majorok és evvel összefüggően az a társadalmi réteg is, amelyet mi béres-társadalomnak nevezünk. A 18. század végén a 19. század elején bevezetett új mezőgazdasági technológia a technika akkori fokán kézi erőre volt felépítve. A fejlettebb és a talajt jobban megdolgozó eszközök kezeléséhez az emberi és állati munkaerő elengedhetetlen volt. A tulajdonos gazdálkodott és a szükséges munkaerőt a szükséglet szerint biztosította. A mezőgazdaságban a gazdasági évnek megfelelően vannak ma is állandó, naponként megismétlődő feladatok és olyanok, amelyek a gazdasági „csúcsforgalom ’ idején lépnek fel. A napi munkára állították be éves szerződéssel a mezőgazdasági bérmunkásokat, a béreseket. Az év bizonyos szakaszában szezonmunkásokat toboroztak be, akik egy bizonyos hányadért, részért végeztek el előírt, megszabott feladatot. Innen a nevük: részes. A részesek, summások, nem tartoztak a major társadalmához, de annak kulturális közösségéhez sem. ök egy faluiból elindulva az év egy részére elhagyták otthonaikat és igyekeztek olyan gyorsan, ahogy ez csak lehetséges volt, a megadott munkát, aratást, cséplést, vagy éppen ami volt, befejezni. Emberfeletti megerőltetéssel dolgoztak éjjel-nappal, hogy minél hamarabb hazatérhessenek. Barakokban, kiürített istállókban aludtak, együtt kosztoltak és aki nem bírta a hajtást, azt saját maguk küldték haza. Négy hetet, nyolcat vagy a fél nyarat átdolgoztak, de utána hazamentek falujukba, családjaikhoz, a saját hagyományos közösségükbe, oda ahol otthon voltak, ahol a falun belül családjaik életéért felelősek voltak. Hagyományos kultúrájukat távol a periodikus szezon-munkahelytől otthon élték meg. Az áfamegyei szlovákok rendszeresen lejártak az Alföldre és burgenlandiak, kelet-stájerországiak is igyekeztek a dunántúli uradalmakban részesmunkát vállalni. Más volt a béresek helyzete. Akkor is ha a major hivatalosan egy faluhoz tartozott, ők nem a faluban, hanem a majorban voltak otthon, az volt a hazájuk. Ott volt a család, gyakran az egész rokonság is és azok, akikkel napi gondjaikat megoszthatták. Előfordult, hogy négy-öt generáció ugyanabban a majorban töltötte el életét. Onnan vitték keresztelni, ott házasodott, és a szemfedőt is ottan húzták rá. Ükapjuk, dédapjuk valaha és valahol egy faluban törpeparaszt vagy zsellér volt. Az unokák talán még tudták, honnan származtak ide, de azután már a régi haza nem számított. Az Apetlonhoz tartozó major legényei berukkolásukkor már nem azt énekelték: Apetloni gyerek vagyok, Apetlomban születtem ... hanem azt: Albrecht- földi gyerek vagyok ...” A falu gondja nem az ő gonduk volt, de a falubeliek sem törődtek velük. A majorban kevesebb állam volt, helyette ugyanolyan távolságban valahol élt a földesúr. Ha látták valaha, ugyanúgy kimosódva, virágcsokorral állították fel őket sorba, mint ahogy a falubeliek is ugyanezt tették, ha netán egy miniszter vagy képviselő odalátogatott. A földesúr változott. Egyik meghalt, másikat elárverezték, de megmaradt a tiszttartó, aki számukra a legfelsőbb hatóságot jelentette. Ö vette fel, ő bocsátotta el a béreseket, ö szabta meg a munkát és a mezőgazdasági üzem, 518
