Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - B. Péter Ferenc: A kisfiú (mesék)
kor szabál ytalankodni kezd. Rúgni akar, a falihoz szorítani, karmolni, de erősen fogom, minden szándéka eredménytelen mainad. Most én kapom el a nyakét, a földre szorítom, egyre kevésbé 'Vergődik, mozdulatlanná merevedik. Nem akarom .komolyabban bántani, de ha lazítok a fogáson, ficánkolni kezd. Eszembe juit, mit csinált veled, kedvem volna belecsípni, egy kicsit fojtogatni, ütni a gyomrát, .a vállát, .a fülét pöckölni, megcsavarni az orrát. A szemétbe^ nézek, látom, várja is, hogy megtegyem. Ez segít albiban, hogy nemcsak őt, erősbödő vágyamat is lebírjam. Még egy utolsót szorítok rajta, iaztán elengedem. Azonnal felpattan, de nem uigirik már nekem. Győztem. Győztem, azóta Tibi egyenrangúként kezel, ha bajba kerülnék, még segítene is. Téged sem piszkál már. Te azonban azóta, mintha rám ragadtál volna. Állandóan a nyomomban vagy, levakarni sem tudlak. Felnézel rám, de ezzel a tisztelettől nem tudók mit kezdeni, kölönc vagy a nyakamon. És hiába zavarlak dl, csak állsz, egy szó mélkiül, aztán megint jössz utánam. Ha teheted, mindenféle aprósággal a kedvembe jársz. Kezdelek utálni. Ahelyett, hogy örülnél, amiért megszabadítottalak Tibitől, rám akaszkodsz. Egyre idegesítőbb a közelséged, mindenhol ott vagy. Hogy ennyit látlak, élcsodálkozom: nekgd tényleg mékíkora -elálló füleid vannak! Nem is lehet rossz ezt pöckölni. És pöckölöm. És egy hót múlva már ugyanúgy piszkállak, mint régen Tilbi, .csak most senki sem lép közbe, a nézéseden sem változik semmi. Ugyanúgy követsz árnyékként, miint eddig. Mi történik velem? Miért hagyod, miért, hogy bántsalak? Rettenetes dühös vagyok rád, a legszívesebben fejjél a gyomrodba rohannék, ököllel az álladba vágnék, íellöknélek, a melledre térdelnék, lés fojtogatnálak, az orrodba vernék, és a fogaid közé, rúgnám a hasadat, az oldaladat, a fejedet, rúgnálak, rúgnálak, rúgnálak végkimerülésig. * Gyűlöllek, érted? Gyűlöllek! 509
