Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Bíró Margit: Egy grúz krónika tudósításai 5. századi kaukázusi támadásokról, hadjáratokról - Vahtang Gorgaszal életrajzának néhány kérdése (tanulmány)
zottai közül (csak) Vahtang és a nővérei éltek: ők Mirian fiának, Bakarnak voltak a leszármazottai. Mirian és Grigol Rév nemzetségéből származtak, aki (Rév) ugyancsak (egy) Mirian fia volt, az övék volt Kuheti56 és Rusztavi erődvárosában éltek, mivel egymás meggyilkolása miatt megfogyatkoztak. Mirian királytól Vahtang királyig nyolc nemzedék, tíz király és százötvenhét év váltotta egymást, és nyolc igaz hitet valló episzkoposz halt meg, a többi hitszegő volt.” Dzsuanser krónikájának ez — a krónika teljes terjedelméhez viszonyítottan — rövid kis részlete nemcsak a grúz nép, hanem a Kaukázus térségében megtelepedett más népek történetére vonatkozóan is számos érdekes adatot tartalmaz. A Kaukázus északi előterét hosszabb-rövidebb ideig uraló nomád népek a történelem során főként a Darial és a Derbend kapun keresztül indították pusztító rablóhadjárataikat a kaukázusontúli országok népei ellen. A kaukázusontúli népek békéje attól függött, hogy ezek az átjárók kinek a kezén voltak. Az 5. században, amikor Kartli, Örményország és a kaukázusi Albánia perzsa elnyomás alatt állt, a kaukázusi átjárók védelmének biztosítása Irán számára éppen olyan fontos feladatot jelentett, mint a kaukázusontúli népek számára57. Vahtang északi hadjáratának valószínűleg az lehetett a célja, hogy Irán megbízásából és katonai támogatásával elfoglalja és megerősítse a kaukázusi átjárókat58. A perzsa katonai támogatásra utal Dzsuansernek az az adata, amely szerint Vahtang segítséget kért a sah hivatalnokától, Varaz Bakurtól, aki mint „Rani erisz- tavja”: tizenkétezer katonát küldött Vahtang seregének a megerősítésére. Figyelmet érdemelnek a krónikának azok a részletei is, amelyekben Dzsuanser a grúz hadsereg összetételéről, nagyságáról, hadviseléséről és a katonák felszereléséről tudósít. Ezekből megtudjuk, hogy az „ovszok” elleni hadjáratban — Varaz Ba- kur már említett tizenkétezer katonáján kívül — részt vett „Kartli összes serege”: „százezer lovas és hatvanezer gyalogos”, valamint a „Kaukázus valamennyi királya59 ötvenezer lovassal”. A seregek az Aragvi két oldalán gyűltek össze, s onnan indultak a Darialan kapun át Ovszeti felé. Az „óvsz” és a grúz sereg az „óvsz Aragvi”, azaz a Terek folyó két partján helyezkedett el. Itt került sor a legerősebb vitézek párviadalára. A grúz király nehézlovassági felszerelésben: felvértezett lovon, vassisakban, páncélöltözetben, leopárdbőrből készült pajzzsal állt ki az ellenfeleivel. Fegyverként kopjákat és kardot használt60.. Bakatar, a legerősebb „óvsz” vitéz „tizenkét araszos íjjal” és „hat araszos nyíllal” harcolt Vahtang ellen. A párviadalok után került sor a két sereg összecsapására. A grúz seregben „elöl voltak felvértezett lovaikon a páncélinges-sisakos lovasok, mögöttük a gyalogosok, és a gyalogosok után a lovasok sokasága.” Így vonultak az „ovszok” ellen, akik „egy szírt tetején helyezkedtek el és sűrű esőként zúdították rájuk nyilaikat.” A grúz sereg tehát nehézlovasságból, gyalogságból és nagy számú könnyű lovasságból állt. Dzsuanser leírása alapján úgy tűnik, hogy az „óvsz” sereg túlnyomó többségét a könnyűlovasság alkotta. A grúz király védelmét egy válogatott lovasokból álló egység biztosította, amelyet Artavaz, „ Vahtang tej testvére” és Bivritian herceg vezetett. Vahtang király hadjárata nagy győzelemmel ért véget: „fennhatósága alá vonta az ovszokat és a kivcsakokat”, és ellenőrzése alá vonta a Darialan kaput. Forrásunk szerint tehát Vahtang nemcsak az „ovszokra” terjesztette ki hatalmát, hanem a „kivcsakokra”, azaz a „kipcsakokra” is. Ismeretes azonban, hogy a kipcsakok csak jóval később — a 11. század folyamán — kerültek a Kaukázus közelébe61. Ily módon, említésük az 5. századi eseményekkel kapcsolatban nyilvánvalóan anakronizmus. Az északi hadjárattal kapcsolatban Dzsuanser az „ovszok” szövetségeseit kazároknak nevezi. A kazárok jelenlétét a Kaukázustól északra fekvő területeken azonban csak a 6. század második felétől támasztják alá kétségbevonhatatlan adatok62. Igaz ugyan, hogy a grúz és az örmény források már a bibliai időkben is említik 42G
