Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Bíró Margit: Egy grúz krónika tudósításai 5. századi kaukázusi támadásokról, hadjáratokról - Vahtang Gorgaszal életrajzának néhány kérdése (tanulmány)
őket, történeti szereplésüket azonban más források adatai nem támasztják alá. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a kazároknak ezek az említései az 5. század után keletkezett források még ennél is későbbi másolataiban maradtak fenn. Éppen ezért Dzsuanser 11. században keletkezett és 15—19. századi másolatokban fennmaradt kazár adatait is kétellyel kell fogadnunk. Az „ovszok” szövetségeseiben talán a hunokat, vagy esetleg az ogurokat kell keresnünk, mivel az 5. század 50/60-as éveiben mindkét nép a Kaukázustól északra elterülő síkságon élt. A hunok fekete-tengeri törzscsoportjai az Attila halálát (453) követő évek során ugyan felbomlottak, de katonailag még egy ideig jelentős erőt- képviseltek. 463 táján azonban az ogurok megszállták a Fekete-tenger körüli steppét, és fennhatóságuk alá vonták az ott élő hunokat. Az egyetlen kisebb terület, ami ezután is tartósan hun uralom alatt maradt ezen a vidéken, az a kaukázusi hunok országa volt, Der- bendtől északra a Kaspi-tenger partján63. A kazárok mai ismereteink szerint csak a 6. század második felében (567) terjesztették ki hatalmukat a Kaukázustól északra lévő síkságra — a Volga, a Don és a Fekete-tenger által közrefogott területre. Országuk a nyugati tünk birodalom részét alkotta64. A 11. századi Dzsuanser adatát tehát fenntartással kell kezelnünk: a feltételezhető anakronizmust az okozhatta, hogy mind a hunok, mind az ogurok és a kazárok különböző időkben ugyan, de nagyjából azonos területen, a Kaukázustól északra éltek**. Történetírónk szerint a sikeres északi hadjárat után Vahtang gazdagon megjutalmazta a perzsa seregeket és a Kaukázus királyait, majd a Darialanon keresztül útjukra bocsátotta őket. ö maga azonban a seregével együtt Aphazetibe ment, ahol három évi harccal sikerült elfoglalnia „Aphazeti minden várát egészen a Cihe- Godzsiig” — vagyis fennhatósága alá vonta azokat a területeket, amelyeket Bizánc korábban meghódított.65 Dzsauanser elmondja, hogy néhány évvel később Vahtang, mint Perzsia szövetségese ismét Bizánc ellen harcolt Nyugat-Grúzia területén. Dzsuanser leírásának hitelességét egyes kutatók kétségbe vonják, mivel ismereteink szerint az 5. század második felében (502-ig) Irán és Bizánc között nem volt háború.66 Mások szerint viszont ez az ellentmondás csak látszólagos, és abból adódik, hogy Dzsuanser itt olyan eseményeket nevez bizánci—perzsa háborúnak, amelyeket más források nem minősítenek annak.67 Vahtang nyugat-grúziai hódításai ugyanakkor összefüggésbe hozhatók Priszkosznak a 41. fragmentumban68 fennmaradt tudósításával, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy az 5. század 60-as éveiben69 Nyugat-Grúzia egyes városait perzsa és ibér seregek fenyegették, és ezek ellen a császár fegyveres támogatást ígért70. Ez a fragmentum azonban két helyen is hiányos, így magából a szövegből nem állapítható meg, hogy a szóbanforgó városok védelmét a lázok, vagy a szvánok királya kérte-e Bizánctól. A Nyugat-Grúzia történetére vonatkozó iismereteink azt az értelmezést valószínűsítik, amely szerint a perzsák és az ibérek a bizánci császár vazallusa — a láz király — ellen harcoltak a lázadó szvánok szövetségeseiként71. Priszkosz és Dzsuanser adatainak a figyelembe vételével azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a 460-as évek táján Nyugat- Grúziában a szvánok oldalán főként grúzok harcoltak Vahtang vezetésével. A Bizánc elleni háború kétségtelenül Irán nevében, de Irán vazallusának, Vahtang Gor- gaszalnak a vezetésével, s valószínűleg az ő kezdeményezésére is történt. Ennek a támadásnak volt a következménye, hogy Egriszit és Szvanetit a Kartli Királysághoz csatolták72. A későbbiek során Vahtang további területeket egyesített a hatalma alatt, s ennek eredményeképpen az 5. század utolsó negyedében a Kartli Királyság Aphazeti és Délnyugat-Grúzia kivételével a mai Grúzia egész területét magában foglalta73. 482-ben Vahtang Gorgaszal vezetésével nagyszabású szabadságharc kezdődött a ** A tanulmány megírása (1976) óta feltárt újabb adatok fényében (v. ö. Czeglédy Károly, A Terhin-i u'jgur rovásírásos felirat török és magyar történeti és nyelvészeti vonatkozásai: Magyar Nyelv LXXVII./4. (1981) 461—462.) ma már nem tartható kizártnak a kazárok tényleges szereplése a tárgyalt időszakban. 427
