Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tuashia (regényrészlet Bíró Margit és Komlósy András fordításában)
Data Tutashia megtörölte a kezét, belebámult a tűzbe, és ezt mondta: — Mordeh-batono, mit tartottál te lényegesnek, amikor az életben a magad útját kezdted járni? — A hasznot és a nyereséget. — És később? — Később aztán rájöttem, hogy ez is csak semmi, de jobbat nem tudtam kitalálni, hát ugyanúgy folytattam, tovább kerestem a hasznot. Most meg itt vagyok, maholnap már száz éves leszek. A kandallóban egy nedves tuskó sistergatt. — Jókat ettem, jókat ittam, jól öltözködtem, de már a következő napon soha nem emlékeztem semmire. Kárba veszett csak minden. — Mordeh elgondolkozott és hozzáfűzte: — Tudod, mi maradt meg egyedül az emlékezetemben?... Egyszer Martviliben a piacon egy fiú árult egy kecskét. Olyan toldott-foldott ruhát, amilyen azon a fiún volt, én azóta sem láttam. Egy öreg özvegyasszony alkudozott vele. „A tífusz elvitte az egész családomat” — mondta —, „csak $gy csecsszopó unokám maradt, őmiatta kell nekem a kecske” —, és könyörgött az ég szerelmére, hogy adja oda neki hatvan kopekért. A hatvan kopek csak a harmada volt a kecske árának. A fiú sehogy sem akart engedni. Én azért voltam ott, hogy egy olcsón vásárolt csohát eladjak. Odaadtam azt a csohát a fiúnak. Az ő hitetlenségére, csodálkozására és örömére emlékszem, most is a szemem előtt van... Meg arra is emlékszem, hogy miután nekiajándékoztam a csohát, odaadta az öregasszonynak a kecskét a hatvan kopekjáért. Az én példámat követte, és nekiadta. Tutashia ránézett a vak Mordehre, elmosolyodott, és pálinkát töltött magának. — Próbáltam én ezt már. Sokszor megpróbáltam, tudod jól. — És? — Éppen az kopasztott meg, akit felöltöztettem. Ha nem engem, akkor mást. — És ha nem öltözteted fel, akkor vajon elkerülted volna, vagy az a másik elkerülte volna, hogy megkopasszák? Csend ereszkedett közéjük. Aztán Tutashia ezt válaszolta: — Ezen még nem gondolkoztam —, és felhajtotta a pálinkát. Befejezték a vacsorát. Tutashia a pipáját szívta. — Egyedül nem mer beszélni a Nakasiákkal, de a bosszúról nem fog lemondani — szólalt meg halkan Mordeh. Jó ideig egyikük sem szólalt meg. Iszak elrakta a tányérokat, letörölte az asztalt. Tutashia odaszólt neki: — Eredj Iszak öcsém, keresd meg Budu Nakasiát, mondj el neki mindent. Még a végén bajt okoz neki ez a sakál. Iszak reggel fogta a rövidárut és elindult a hegyi falvak felé. A Nakasiák azonban most a szokásosnál is jobban titkolták a tartózkodási helyüket, és nehéz volt őket megtalálni. Mire Tutashia üzenete eljuthatott volna a címzettig, megtörtént az, aminek meg kellett itörténie: Szarcsimelia valahol megleste a Nakasiákat, rálőtt Budura, aki ott helyben meghalt. Luka azt hitte, hagy a rendőrség csapdájába kerültek, és elmenekült. Szarcsimelia ezután jelentkezett a közvetítőnknél, elfogadta az amnesztiát, beállt a szolgálatunkba, és egy-két hét múlva már a rablókat üldözte. Luka Nakasia még néhány napig rejtőzködött, csak azután merte rászánni magát, hogy hazamenjen. Egy hetet otthon töltött, azután visszament az erdőibe. így, lassanként szoktatta magát hozzá ahhoz, hogy otthon legyen. Mi sem zavartuk ebben. Végül megunta a rabló-pandúr játékot, és kapát fogott a kezébe. Egy hónappal később megállapodásuk szerint Tutashia ismét benyitott Mordeh ajtaján. A vendég köszönt és leült. Hallgatásából Mordeh megértette, hogy Tutashia már tud Budu Nakasia haláláról, és sok minden másról is. — Tudod, ugye, hogy Szarcsimelia beállt a rendőrség szolgálatába, és most a zsiványokat üldözi? — kérdezte a házigazda. — Tudom. Emberevőt neveltek a patkányból! Mordeh nem értette, hogy ez mit jelent, de nem kérdezett rá. 379
