Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tuashia (regényrészlet Bíró Margit és Komlósy András fordításában)
megkeresse Tutashiát. Igaz, most már nem a Na'kasiák megpuhításáról volt szó, hanem az érdekek azonosságáról és a Nakasia fivérek elleni jövendő szövetségről. Persze, egy dolog akarni valamit, más dolog azt meg is tenni. Data Tutashia nyomára bukkanni Szarcsimelia számára ugyanolyan nehéz feladatot jelentett, mint a rendőrségnek. Ügy állt a dolog, hogy a Tutashia ellen szervezett kompromittáló kampány lassan-lassan, de meghozta a gyümölcsét. Tudomásunk szerint a betyár már több olyan helyre be sem tette a lábát, ahol régehben tárt karokkal várták, ketten-hárman egyenesen megmondták neki, hogy elvesztették a belé vetett bizalmukat és az iránta érzett tiszteletüket. Mások nem mertek ilyen nyíltan fellépni, de Data Tutashia megérezte a fogadtatásban a kelletlenséget, és maga szakította meg a barátságot. Meg kell jegyezni azt is, hogy sem sajátmagát mentegetni, sem az elterjedt híreket cáfolni, sem bárkinek bármilyen magyarázatot adni nem is próbált. Állítólagosán elkövetett bűneit csak egyszer, egy apácakolostor főnökasszonya vágta a szemébe az ortodox hitűek kegyetlenségével. A betyár nyugodtan végighallgatta, és ezt válaszolta neki: — Nem követtem én el ezeket, tisztelendő anyám, nem vagyok én ilyen ember! Az öregasszonyt elgondolkoztatták Data szavai, és némi tűnődés után azt mondta: — Az emberek már elhitték. Zarandia ténykedésének az eredményeként a nép már kimondta az ítéletet, amely mögül már csak a felkiáltójel hiányzott. Az ékszerekkel teli kendő előkerülése, Tutashiáék házának felgyújtása, és az ezekkel kapcsolatban elterjesztett pletykák megtették a magukét — a kételyek és feltételezések tényékké váltak. Tutashia látta, hogy a nép szemében vérengző farkassá vált, és megszűnt köztiszteletnek és együttérzésnek örvendő betyár lenni. Nem volt mit tennie, csak az, amit meg is tett: a remete, a száműzött sorsát választani. Razsa Szarcsimelia pedig kereste őt, úgy kóborolt, mint egy sakál. Tutashiának persze itt-ott még maradtak józanul gondolkodó emberei. Szarcsimelia hozzájuk is elment találkát kérni. Feltételezhető, hogy a remetének át is adták a kérését, de semmi hír nem jött tőle. A zsivtjpy ebbe nem nyugodott bele, és tovább kereste. Tutashia végül is — lehet, hogy megunta, de az is lehet, hogy más meggondolások vezérelték — kitűzte a zsivánnyal való találkozó helyét és idejét Bandzában, a világtalan Mordeh kunyhójában. Már elmúlt éjfél, amikor Szarcsimelia megjelent. Az ajtót nyitva találta. Bement a kunyhóba. Mordeh egy pricosen feküdt, nem csodálkozott a kései vendégen, meg se mozdult, hogy felkeljen. Ügy feküdt ott mint egy múmia. — Üdvözöllek, Mordeh. — Adjon néked az isten minden jót, ha jót termi jársz ezen a világon! — Mordeh a prices felé intett, hogy üljön le. Az öreg ezután egyetlen szót sem szólt. Tutashia három napig váratta Szarcsi- meliát. Valószínűleg valahol a közelben járkált és az esetleges csapdát igyekezett felderíteni. Mordeh az egész idő alatt csak egyszer szólalt meg: „Jönni fog” — mondta a rablónak, amikor megérezte, hogy az elvesztette a türelmét. Amikor Tutashia megjött, Szarcsimelia aludt. Érkezése előtt Mordeh kivette a töltényeket a rabló puskájából és pisztolyából, és kitette őket az asztalra. Tutashia levette a szűrét és leült egy fatuskóra. Mordeh tüzet rakott a kandallóban, a tűzifa ropogni kezdett. A rabló felemelkedett, megdörzsölte a szemét és megszólalt: — Üdvözöllek, Data-batono, már arra gondoltam, hogy elmegyek, ha nem jössz ma sem. Tutashia bólintott. A rabló nem tudta, hogy csak az üdvözlését viszonozta-e ez a bólintás, vagy valami mást is jelentett. Szarcsimelia már előre szilárdan eltökélte, hogy magabiztosan fog viselkedni és kemény legény benyomását fogja kelteni Tu- tash iában. — Négyszemközt akarok beszélni veled! — mondta, és szemével Mordeh felé intett. 3TT
