Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Káldi János: Köszönetféle, A Karszthegységben, A napraforgótábla, Naphívogató (versek)
A napraforgótábla Komló és Sikonda közt a dombon és a merész-hajlású lejtőn tündérkedik a húszholdas napraforgótábla. Mintha ezer és ezer lángszínű sármány tollászkodna itt, olyan a táj. Naponta nézed a buszból a végtelenbe-vesző, júliusi látványt, e sárga parázslást. Észre sem veszed, töltekezel édes áramokkal, szárnyat növeszt a lelked, s teljesen újjászületsz a szépség igézetében. Naphívogató Gyere már, gyere már édesanyai Nap! Süss rá fagy-vert szívemre, élénkítsd, derítsd szavaimat. Fiatalon — régen — örültem az ezer-iszámyú hóviharnak, föl sem vettem a hideget, de most — dalaim fogytán — még keserűbbé, még vénebbé züllök, ha nem jön meleged. A hegyek-völgyek közt, kint, már megcsináltad a csodát. A minden évben egyszerit. A hajlatok fény-csókolt szélem — akár a sárga hóié — dúsan f olyik a kankalin. Az utak mentén nekibuzdultan énekelnek a fák. S a patakok üde fcisharang-,szavát viszi árkon-bokron át a márciusi szél. Gyere Nap, gyere háti
