Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Tönköl József: Az öregember és a hegy, Zabsarkantyú (versek)
TÖNKÖL JÖZSEF Az öregember és a hegy Ugyanaz a rózsa bilincs-közeli ugyanaz az ősz mustos bokálla hegykirály szőlők büntetett je száz vincellérnél különb fekszel a gyöpön mire emlékszel? lakodalmas szekérre emberszagra orgonabokorra megvert csőszre a pince ablakán csurog az eső medréből kicsap a Kismosó íme az ég: küllők ropj ele rókahajú lányok elidegenedők milyen zajjal? kinek az ágyában? lehetnek ihletük búcsúztatók hosszú hajadat fésülik fáznak ki szólít meg? kitől kérded? a lovam: a szedres már hol? tavaszodiik sebesült fácán rezzen ugyanaz a bánya tele homokkal ugyanaz a fölfedezhetetlen haza Vállig érő rozsban Vállig érő rozsban a szerelem háza nekem illatos nekem gyönyörű ó hányszor bekopogtam az ajtaján! táncoltam akáchűvösben muzsikára látszott a falu: csitkenye-csöppös fölismertem hangokat bölcsőket összenőtt pajtákat éjszakai fényben nem véd már semmi, se fájdalom se szó gyűrűs jobbkarjával taszít mellbe valaki hazahív vetésre fektet világló tarlón a vers befejezhetetlen irigységben élem tovább a nyárt f ölnyúlhatok a kezemmel keresztekhez fut rajtam a bogár a sohasem látott
