Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Balló László: Nihil (vers)
BALLÓ LÁSZLÓ Nihil Pocsék egy nap volt. Szüntelen zuhogott.. Fáradtan-rendületlenül. S az elcsig-ázott gyalogosok siettek, mint a pókok, ha épp nem állnak lesben; rátaláltam, mintha menekülnék, Gáborra, épp rohant hóna .alatt könyvekkel, mert lejártak, egy könyvtáriba, hogy büntetés ne érje. Becsaltam Gábort, berántottam szinte, hisz zuhogott, esett az istenadta, megmutatni legújabb műveimet, egy kapualjiba: íme: a világ. A világ, mondtam, akit nem kísér eposzi jelző s dicsfény, egyszerűen Gábornak, s tényleg ott lapult zsebemben, magam sem tudom már mikéntjeit odakerültének, megjuhászodva egészen és megtáltosultan mégis, a világ, melyről egyszerűen mondtam: a világ, ecce! ecce! Ott lapult kicsiben és megváltottban, Gábor csak hümmögött, hogy láttam rajta: hiszi is meg nem is, aztán: — Efféle, épp efféle valami készülődik énbennem is — mondta —, képzeld csak el (persze, most még csak ennyi az egész): ül egy alak teljesen önmagában, újságot lapoz, lejárt könyveket, mit tudom én, mit; .amit akarsz. Ez minden. Vagy mondjuk, hogy ül csak, ül, egyre ül a tévé előtt. Ül. Mozdulatlanul. Ül és házhoz jön neki a világ. Érted, ugye? Órjási, nem? — Nem értünk rá többet erről gondolni, beszélni, ő ment locsogva, és mentem zuhogva: világok, ha dézsából öntenék, áztak bennünk külön-külön, vigy-ázva, nagyon vigyázva arra, hogy a lényeg 356
