Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)
EGYMÁSBA HARAPÓ LOVAK EGY ORDOSI BRONZON kozmikus erőnek, a jó és rossznak küzdelmével magyarázza a legendát, s eszerint két egyenlő erő küzd a győzelemért. Értékesek Dvoráková asszonynak azok a megfigyelései, amelyeket a kakas-lom- nici freskó stílusjegyeire tesz, megtalálván bennük azokat a jegyeket, amelyek az egykorú európai miniatúra festésben, a bizantinizáló stílusáramlatokban mutatkoznak. Igen találó Szent László bizantinizáló fejének és a kun vonalas reálista ábrázolásának egybevetése. A szent fejéhez II. Roger szicíliai király fejét hozza párhuzamként, s megemlíti, hogy a fej nemcsak szerkesztett, hanem egyúttal Krisztus arcvonásait viseli magán. Csak helyeselni tudom ezt az egybevetést, de szeretném ismét felhívni a figyelmet arra, hogy a Krisztus képét viselő szent ábrázolásokhoz közelebbj példát is találunk, nevezetesen a nagyváradi Szent László hermát, amely megformálta a zarándokokban, a magyar népben Szent László arcvonásait. Ettől függetlenül Dvoráková finom stíluselemzései helytállók, hiszen a Közép-Európában elhelyezkedő magyarság vallásos művészete nyilván nem önmagában fejlődött, hanem átsugárzott bele a környező népek és Bizánc művészete. Dvoráková a hátrafelé nyilazásban szaszanida hagyományokat lát. Ez nem szükséges, hiszen a steppei népek taktikájának ez volt egyik fontos eleme: a színleges megfutamodás után nyergükből hátrafordulva küldték halálos nyilaikat az ellenségre. Ilyen volt a magyarság harcmodora is, de a később betelepülő besenyők, uzok, jászok, kunok is újra meg újra ezzel a könnyű lovas-harcmodorral harcoltak. Márpedig a kun fegyverzet (pl. a visszacsapó íj -és a nyíltegez) pontos ismerete — amely jellemző falfestményeinkre — nem magyarázható csak művészi hagyománnyal, hanem a festők legtöbbje személyes tapasztalatból kellett ismerje a fegyverzetet és a szerszámozást! Nagyon érdekesek Dvorákovának azok a fejtegetései, amelyekben a Duna-menti korábbi tradíciók lehetőségeit vázolja fel, a thrák lovasisten tiszteletét, Ormuzd és Áhriman kultuszát, a germán, kelta, szláv mítoszokat. Ezekben valóban van közösség a Szent László legendával, de a sort akár az Iliásszal kezdhetnék, Heléna elrablásával és az érte való küzdelemmel. Ügy látszik egy ősi eurázsiai mítosszal állunk szemben, amelynek a Szent László legenda éppúgy megnyilatkozása, mint a Perzeusz monda. Ariadné megszabadítása, vagy a belőle sarjadt és főként Bizándban elterjedt Szent György monda, ahol az ellenség nem emberalakú, hanem tüzet okádó sárkány. Ezért az a bizánci monda, amit Dvoráková a Szent László legenda előzményeként felhoz, csak ebben a szemléletben jogosult: az is emez is, egy ősi monda változata, nem egymástól függnek, hanem az ősidők maradványai. Dvoráková ugyan345
