Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)
nyelvterületeken keresztül nyugat és észak felé... Ezt a jelenetet a magyarok szibériai típusú hősénekeikből örökölték a honfoglalás előtti időkből... a szibériai, különösen az abakán-tatár hősénekekben... van egy jelenettípus, amely a történetek fordulópontjain szokott megjelenni: asszonyok keresnek a fejében a hősnek, vagy szörnyű ellenfelének a döntő harc előtt vagy nagy veszélyből való menekülés után. Ez mindig két helyen történik: vagy a földalatti vasházban, vagy a világfa alatt, amelynek kettős formája az aranyos, ezüstös nyárfa, vagy a vas-vörösfenyő... innen kapják a hősök is fegyverzetüket. Mindezek a részletek tökéletesen magyarázzák a szibériai és Szent László ábrázolásokat. Ugyanilyen távlatokat nyit Vargyas Lajos a két hős mitikus küzdelmének bemutatásakor is. „Ez olyan általános eleme a szibériai hősénekeknek, hogy szinte szóról szóra ismétlődő formulákban jelenik meg ... Lássunk egy példát (Radloff I. 14. sz. 2180. sortól): „leugranak a lóról, ledobják páncéljukat, birkóznak. Derékon ragadják egymást. Ide-oda hajolva küzdöttek. Mint vad csikók nyerítettek. Előre- hátrahajolva küzdöttek. Mint ifjú tinók bőgtek. Ahová kezeikkel nyúltak, kitépték egymás húsát. Hét napig küzdöttek. Földre sohasem estek. Kilenc napig küzdöttek, porba sohasem hullottak. Lábaikkal taposták egymást...” Meg kell itt jegyeznünk, hogy a keleti párhuzamok között sohasem szerepel a leány, mint akinek segítségével győz a hős. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy egy keleti jellegű hősi énekünk meggazdagodott egy Molnár Anna jellegű balladás szöveggel s így keletkezett volna Szent László legendánk. Eszerint legendánkban a keleti hagyomány lenne a birkózás és a pihenés a széliében ismert .fejbe nézés”-sel. Ezeket tudva nem lehet véletlen, hogy éppen e két elemet tudjuk a steppén, a szkíta időkig visszavezetni. A küzdelem kozmikus hősöket idéz, a pihenés vagy a világfa alatt, vagy csupán a fejbenézés „idilljével” zárja a jelenetsort. Ennek a kézenfekvő feltevésnek azonban ellene- mond, hogy a szibériai lemezen már ott van a nő, aki ölében nyugtatja a hős fejét. További motívumkutatás feladata e kérdés megoldása. Szemben a többi — egyházi színezetű — széltében ismert legendánkkal, amelyeknek őseit az európai legendairodalomból idézte Horváth Cyrill, a Szent László legenda népi alkotás, alapja egy keleti hősi ének és színezője egy Molnár Anna jellegű ballada — amelynek ugyancsak meg lehetett keleti előzménye — a kettő ötvözete alkotja e szépséges legendánkat, mint népünk költészetének emlékét. Ám a legenda Európába-ágyazottsága még további megfigyeléseket is lehetővé tett. Ezeket dolgozta ki a lomnici legenda ábrázolásával kapcsolatiban Vlasta Dvo- ráková36. ö is arra az eredményre jut mint mi: a legenda két rétege ékelődik egymásba: a keleti és a bizánci. Ismertetjük fontosabb megállapításait, de már eleve meg kell jegyeznünk, hogy képsorban nem sikerült nyugati előzményeket felkutatnia (mi erre is kísérletet teszünk majd alább). Nos figyeljük azt a gondos elemző munkát, amellyel Dvoráková asszony témánkhoz közeledik. Mindenekelőtt a hely- történetre vet — méltatlanul rövid — kitekintést és megállapítja, hogy a XIII. sz.- ban német telepesek honosodtak meg a faluban, illetőleg város-számba menő nagy településen, amely a magyar királyok állandó szálláshelye volt, ha a Szepességbe jöttek. Én ez utóbbit hangsúlyoznám, míg Dvoráková elsősorban a német telepesekre figyel. Egyetlen kifejezése vall a régi iskolára, amikor a „barbár nomád hordáknak” tartja a honfoglalóinkat. Ebből természetesen következik az a felfogás — amelynek ő így nem ad hangot — hogy egy ilyen falfestménysorozat, csak idegen, bizantini- záló német mester munkája lehet. Ám ne időzzünk e vitatható tételnél, mert dolgozata egyébként igazán szép eredményekkel gazdagítja a legenda kutatását. Érdekes magyarázatot kísérel meg arra, hogy miért kéri a magyar leány Szent Lászlót, hogy rántsa le lováról a kunt. Dvoráková ugyanis arra gondol, hogy a kun nem egyenrangú a királlyal, hogy lovagi módon megvívhasson vele. Ez a gondolat bármilyen érdekes is. sokat veszít érvényéből, mert az egyik legendaváltozatban a kunt „elő- kelő”-nek írják, a szerb legendában pedig Batu kánnal, a világ urával azonosítják. Az is ellene mond Dvofáková gondolatának, hogy akárcsak korábban én, ő is két 344
