Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Szentkuthy Miklós: Ikon erotikon logikon (Szent Oprheus arcképe a bizánci irodalom tükrében. Kabdebó Lóránt magnetofonfelvétele alapján szerkesztette Tompa Mária)

tók lesznek. Mert ha jön egy másik zsarnok, akkor csak a talp változik, a nyelv nem. Különben ezek a jámbor fickók, mondhatni, színtelen, szagtalan, tisztességes emberkék lennének. így meg elárulják apjukat, anyjukat, mindent megcsinálnak, hogy jobb, könnyebb állásuk legyen, meg pénz, pénz, pénz. Körülbelül erről ír Aqui- nói Szent Tamás és vele együtt dühöng, aki most itt veletek beszél, merészelve magáról azt állítani, hogy moralista.

Ezzel befejeztük a Lukiánosz-utánzatokat.

Most jön a Bizánci irodalom kistükréből egy Odüsszeia-kommentár. A csengő hangzású szerző neve: Eusztathiosz Thesszalonikész, meghalt 1194-ben.

Azért figyeltem fel erre az Odüsszeia-kommentárra (fordította Karsay Orsolya), mert hasonlít a legmodernebb szövegkritikához. Ugyanakkor ez a szövegkritika nagyon betűrágó. Emlékeztet az ó-zsidó talmudizmusra, meg a középkori rossz skolasztikára. Persze nehéz meghúzni a határvonalat, mikor van szó ronda szőröző betűrágásról és mikor a szavak értelmének jogos kutatásáról. Azonkívül beszél allegorikus értelmezésről, naturális okok hátteréről a mitikus jelenségek mögött.

De van még ennél sokkal érdekesebb. „A régiek az énekeseket, vagyis azokat, akik zenével és költészettel foglalkoztak, a filozófusok sorába helyezték és tanító- mestereknek tekintették”. Az igazi filozófia tehát az énekesek birtokában van.

Hűha — gondoltam ezt olvasva — jaj de jó, hát azért mégis a költőknek lenne igazuk?! Most jön a vicc után az igazság: valóban úgy érzem, hogy életről —, filozófiai, gondolati, morális, vallási és minden más szempontból — Shakespeare többet mondott, mint Kant. Erre mondhatnátok: jó, de Kant másról beszél. Hát miért beszél másról? Beszéljen arról! A természettudomány? Ott leborulok. Az más. De a filozófiával szemben erős fenntartásaim vannak, és ez nem mai keletű. Már a Prae- ben is sok szatírát, paródiát, travesztiát írtam a német egzisztencialista filozófiáról.

Külön mulatságos dolog: annyira „bölcs volt az énekesek törzse és értékük a filozófusokéval ért föl” — ezen Odüsszeia-kommentátor szerint —, hogy a kikapós feleségek mellé férjük egy énekest adott, mert azok nemcsak filozófusok, hanem moralisták is. Például, Agamemnon, mikor elment a hellén militarizmust képviselni Kisázsiába, felesége, Klütaimnesztra mellé egy énekest állított, majdnemhogy erkölcs-csősznek. Aigisztosz gyilkos élelmessége: „először nem az asszonyt csábította el, hanem inkább az énekest tette el láb alól”.

Pénelopét is egy énekes őrizte Ithakában, mialatt Odüsszeusz... és éppen Odüsz- szeuszról írja a kommentátor, hogy a szirének, mint álmoralisták, a hős bolyongásai közben becsvágyát növelő dolgokat énekelnek neki, mert tudják, hogy hősi tetteire hivatkozva jobban el tudják csábítani őt, mintha kéjes dolgokat sugdosnának fülébe.

Az Odüsszeia-kommentárhoz még egy mulatságos adalék: az énekes gyűlölettel viseltetik a bűn irányában, tehát végleg kiviláglik, hogy nemcsak filozófus, hanem moralista is. A 'bű.n a legnagyobb mértékben idegen az énekestől, a bűn iránti gyűlölet az ő természetes erénye, mint a szárcsának, amely szent madár a líbiai istenek között, akár az Íbisz. Mostmár hárman vannak: énekesek, szárcsák és Íbiszek. Azt mondják, családoknál él, hogy vigyázzon a férjes asszonyokra, „mert különleges érzékenységet tanúsít — mármint a szárcsa és az Íbisz — a parázna nőkkel szemben. Ha valamit meggyanít, előre jelzi a ház urának, aggályával körülírva a tényeket” — így a kommentátor.

Az Odüsszeia szövegkritikájával kapcsolatban beszéltünk arról, hogy nehéz megkülönböztetni a — csúnya kifejezéssel — ízléstelen, szőröző szövegrágást a jogos szövegértelmezéstől. Ebből a szempontból érdekes egy másik bizánci mű. Ióannész Philoponosz a szerző, VI. századi grammatikus, matematikus, filozófus. Az antológiában szereplő Hexaémerón-ja a mózesi teremtéstörténet hat napját elemzi. Már a

304